Egy igazi téli vasárnap
2009. december 20. vasárnap – 18:50Reggel majd’ 9-ig aludtunk, szokás szerint Melinda kelt leghamarabb. Miután befeküdt közénk és elkezdte nézni a Hupikék Törpikéket, már sokáig mi sem maradtunk ágyban. A tegnapi nagy havazás után úgy döntöttünk, ebéd után elmegyünk sétálni, fotózni…
Persze ennek előfeltétele az volt, hogy el is legyen takarítva az a laza 15 centis hó, ami éjszaka esett. Ilyenkor tudok nagyon örülni, hogy széles a telek és a garázs is a legvégében van
Lapátolás közben adta magát a helyzet: Hópihe cicánkat lefotózni a hóban
Sajnos a fotó kevésbé adja vissza, de valójában a macska nem is fehér, hanem kissé csontszínű, ami a hóban álló macskánál elképesztő módon látszik, egyéb esetben viszont teljesen fehérnek látszik. Újabb bizonyíték a szemünk adaptivitására
Miután végeztünk a közel 50 m2-nyi területtel, már nem állhatott utunkba semmi…
Legalábbis azt hittük.
A hótoló autó remekül a kijárónk elé tolta a havat
Na akkor még egy kis lapátolás.
Nagy nehezen azért csak kiértünk. Persze ott derült ki, hogy lányom nem is hozta el a kesztyűjét. Óóó remek! Ráadtam a sajátom. Viccesen nézett ki ![]()
El is indultunk, s bár a Meli az első 5 méter után kijelentette, hogy márpedig ő fázik és egyébként is fáj a lába, azért csak körbementünk a tó körül. Meli kb. úgy nézett ki, mint Kenny a South Park-ból
Túlzottan sokat nem fotóztunk, hiszen Meli az út felétől már komolyan sírt, sőt, a hazaúton végig a kocsiban is végig, csak az Aldiban hagyta abba… Jah, ha már ott lógott a nyakamban a gép, fotóztam egy “téésasszonyt” is
Akár az Aldi reklámarca is lehetne
Fél 4-re haza is értünk, így még ma sikerült megcsinálni a Sony Alpha DSLR-A500 és A550-nel is a stabilizátor tesztet. A végére enyhén szétfagytam









2 hozzászólás a “Egy igazi téli vasárnap” bejegyzéshez
Szia!
A macskusznak tutira lenne munkája hullywuudban
valami jó kis horrorfilmben
A kesztyű meg jó lesz vagy 10 évig
Zsoltika szólt hozzá 2009. dec. 21. napján 12:22-kor.
Birdie szólt hozzá 2009. dec. 21. napján 13:47-kor.