Birdie blogja

Húsvéti tavaszolás Zemplénben – 1. nap

Húsvét hétfőn Zemplénbe indultunk barátainkkal 5 napos tavaszolásra. A cél a Kishuta közelében lévő Hotel Kőkapu.

Húsvét hétfőn reggel 8 óra körül keltünk útra. A beszámolót egy hetes késéssel jelentetem meg, így könnyű lesz elképzelni a napokat .
A hírhedt 4-es főút szinte teljesen kihalt volt, remekül lehetett rajta haladni, no persze nem túl sokáig, hiszen 18 km után le kellett fordulni Újszász felé.
Döbbenetes meglepetésben volt itt részünk, ugyanis az út annyira kátyús volt, hogy 40 km/ó-s sebességgel is féltengely-veszélyes volt közlekedni. Mérgelődtem is rendesen, hiszen fél 10 körülre oda kellett volna érnünk az erdőtelki Arborétumba, ahol Workerboy-jal volt megbeszélve egy tali.
Szerencsére a kb. 5 km-es ördögi útviszonyok után másik úton kellett tovább hajtanunk, így kis késéssel, de megérkeztünk Erdőtelekre. Pár perc múlva Workerboy is berobogott.

Az erdőtelki Arborétumba 500 Ft-os belépő után jutottunk be. Első körben azt mondtam, hogy ez a minimális összeg biztosan megéri majd, de most utólag úgy gondolom, hogy egy kicsit talán keveset kaptunk érte. Tény – s ezt már előre tudtuk -, hogy ez az ország legkisebb arborétuma, amivel alapvetően nem lenne baj, csak a kis tavacska is annyira rossz állapotban volt (borzasztóan algás és békanyálas), hogy még fotózni sem volt érdemes. Pár kép készült csak, az is a nálam lévő tesztgéppel (Casio Exilim EX-FC100).

Kb. 1,5 órás sétálás és beszélgetés után indultunk tovább Miskolc felé, ami után Mice-ékkal találkoztunk.
Még néhány órás út után, fél 3-ra érkeztünk meg Kőkapura, ahol 1500 autó parkolt az út szélén és bejutni is nehéz volt. Egy erdőgazdász úriembert küldtek ki “forgalomirányítani”, aki nem nagyon értette, hogy miért olyan fontos nekünk felmenni a hotelig. Kissé felháborodtam, hiszen őrzött parkolót ígértek a szálló parkolójában, amit nem egészen úgy értelmeztem, hogy a hoteltől 500 méterre az út szélén . De aztán csak leesett a parkőrnek, hogy mi szállóvendégek lennénk, így hát ha nehezen is, de bejutottunk.

Volt itt egy jó poén. A két oldalon parkoló kocsik között csak egy sáv volt járható, így az úriemberünk feladata volt, hogy irányítsa a forgalmat, mikor fel és mikor le. Mondjuk jobbára csak lefelé engedett. Épp egy Suzuki Swift (? vagy talán Ignis?) került sorra, integet neki veszettül, hogy jöhet, induljon. Az meg tökölődik, próbál elférni a kocsik között, pedig azért ott volt elég hely. Fazon ki is akadt: “Gyere már, mekkora hely kell neked, mint egy repülőtér?”. A legjobb, hogy a kocsira rá volt ragasztva kis matrica: “Az utak királya”. Amikor a fazon meglátta, ismét beszólt: “Na ez az utak királya” :D

Mint kiderült, az őrületes tömeg húsvét hétfőnek és a remek jó időnek volt köszönhető, délután már szállingóztak is haza a húsvétolók.

Szobánkat elfoglalva megelégedettség töltött el bennünket, hiszen remek szobát kaptunk, szép tágas, három ággyal, erdőre nyíló terasszal.
Kipakolás után kajáltunk, legurítottunk egy sört, majd lementünk sétálni. Meli óriási vattacukrot kapott amivel remekül össze is tudta magát maszatolni .

A hely adta az ötletet, hogy menjünk csónakázni a tóra. Mice-ék eleinte kérették magukat, inkább csak fotózgattak (mint a jobb oldali képe is mutatja), de aztán csak beadták a derekukat és ők is beszálltak a csónakba .

A csónakázás után felmentünk a hotelbe kicsit komolyabban szétnézni. Itt történt, hogy egy erkélyajtón való kinézés után visszafordultam, majd periférikus látásom megvezetett, ugyanis az üvegbetétes, 30 centi magas dohányzóasztalt simán nem vettem észre és úgy belerúgtam, hogy egy lábon ugrálva rohantam be a szobába ahol rövid agonizálás után mertem csak megnézni a lábam. Szép kis pukli alakult ki a jobb lábam sípcsontja felett

Jó indítás

7 óra felé mentünk vacsorázni, ahol megállapítottuk, hogy elképesztően sok kaját adnak és ez a pár nap bizony komoly hízókúra lesz . Az étterem árai picit az átlag felett voltak, de a bőséges adag és a finom ízek ezt remekül kompenzálták.

Az első nap végén a hosszú út után kicsit fáradtan estünk az ágyba, s bizony sokat nem kellett ringatni, hogy el is aludjunk.