Birdie blogja

Holdvilág-árok

Hétvégére most a Pilisbe mentünk, de nagylányok nélkül…

Múltkori túra után nejem nemes egyszerűséggel felszólított, hogy meg ne próbáljam még egyszer elhívni túrázni.
Szegénynek kidörzsölte a lábát a bakancs. Persze én sem úsztam meg, volt sántikálás pár napig, de hát ez vele jár szerintem.

Mindegy, nem erőszak a disznótor, csak a disznónak, úgyhogy most Mice, lányom és én tartottunk egy kis ismerkedést a Pilisi Holdvilág-árokkal.

Tesóm egyébként jelezte, hogy mi már jártunk ott, méghozzá vele, de nagyon nem derengett, úgyhogy gondoltam egy kis frissítés nem árt.
Már az első száz méter után kiderült, nem lesz egyszerű a dolog: cuppogó sár volt a lábunk alatt.
Jah és nem mellesleg cirka 99,99%-os páratartalom
Le is vettem a kabátom, mert nem lehetett benne kibírni, tiszta őserdő fíling volt.
Persze tanultam a múltkori túrából, így most már csak a kis Panasonic GF1-est vittem, a nagydög 40D otthon pihent, legalább a hátizsák súlyát sikerült csökkenteni

Az árok egyébként még mindig fantasztikus. S bár a jelzést kicsit áttervezték, s jelentős része az árok szélén halad, mi nem adtuk be a derekunkat, így végig az árokban haladtunk. Meg is érte, hiszen a legszebb részek itt vannak – ezzel együtt nyilván a legveszélyesebbek is.
A létrás rész speciel kevésbé tetszett, elég szűkre van szabva és egy nagyobb hátizsák már beakadhat a védőpántokba, de azért sikerült komolyabb beszorulás nélkül feljutni.

Az árok után tettünk még egy kört nyugati irányba, aztán lecsorogtunk a piros jelzésen. Ez a része a túrának elég ingerszegény volt, ráadásul távban ez volt a hosszabbik.
Az egész nem volt egy hosszú út, szerintem pont ideálisnak mondható a maga 9 km-ével. Semmi izomláz, vagy megerőltetés/húzódás nem volt másnap. Meli is simán végigbírta, annak ellenére, hogy a vége előtt lekevert egy jó nagy pofont egy szederbokornak. Persze a szederbokor nem hagyta magát és beleeresztett egy jókora tüskét a Meli ujjába. Nyilván rosszul esett neki, de azért hősiesen viselte.

Másnap még sétálgattunk kicsit Bp-en, ott is készült egy-két kép, így hát tesztfotókban most kifejezetten bővelkedni fogunk.
A tesztgép most az átlagosnál hosszabb ideig volt nálam.
Sajnos.
Ez idő alatt két túrát is megejtettünk, s egyre inkább úgy érzem, hogy ez a tökéletes túramasina.
Brutálisan szép képeket csinál, a 20/1,7-es obiját pedig még tükrös gépnél sem könnyű utánozni. Egy APS-C-s EOS-rendszernél pl. 24mm/1,8-ra lenne szükség ugyanilyen kivágáshoz és fényerőhöz. Ilyen mondjuk nincs, úgyhogy vagy 24mm/2,8, vagy 28mm/1,8. Utóbbi elég jó áron beszerezhető, de ettől még a váz súlya sajnos nem csökken.
Na szóval egy szó, mint száz, ezt a GF1-et nagyon eltalálták ezzel a 20/1,7-es obival. Kezelése is jó, csak a direkt AF-pont változtatás lett buta picit, kár, hogy emiatt fel kell adni a dedikált ISO, WB, Fn gombokat. Nem értem, miért nem lehetett a fókuszpont pozícionálást a fókuszgombra helyezni. Így ez picit kényelmetlen (mert az érzékenységet ekkor a Q.menuben tudjuk megadni, ami nem is annyira quick).

[Megtekintés diavetítésként (kattintás után az oldal újratöltődik, lapozz le az oldal aljára!)]