Egy laza vasárnap délután Csemő környékén…
A mai nap egy laza kis sétálós erdőben járogatós kirándulásra mentünk Zsoltékkal, előtte azonban délelőtt egy picit belepiszkáltunk a természet rendjébe.
Történt ugyanis, hogy a hófehér cicánk madarat fogott, amit nejem kevésbé tolerált, így addig-addig kergettük, meg feszegettük a száját, míg csak el nem engedte. Szegény kis tengelic eléggé megtépázott állapotban volt már, pihegett, feje oldalra szegve. Hát nem sok jót jósoltam neki.
Mindenesetre elbicajoztam anyumékhoz kalitkáért meg egy kis eleségért, hátha felépül és el tudjuk majd engedni.
Ahogy néztem, szárnya ép, de tollfarka egy darab sincs. Repülni így nem hiszem, hogy tud.
Azért hazafelé megfordult a fejemben, hogy mi mennyivel vagyunk különbek a macskánál. Talán nem játszunk annyit az áldozattal, de ugyanúgy húsevők vagyunk (többnyire). Slusszpoén: ebédre sült csirke volt 😛
No de térjünk rá inkább a Gyurka dombra.
Érdekes, hogy már több, mint 30 éve élek itt, mégsem tűnik ismerősnek a Gyurka domb név. Pedig csak néhány km-re van innen.
Az Alföld kellős közepén, túl a berceli dombokon, ahol már ameddig a szem ellát csak sík vidék van, az ember már a 2 méter magas sóderrakás megmászásának is igen tud örvendeni. Képzelhetitek, milyen meglepetés volt egyáltalán csak hallani, hogy itt a környéken van egy domb, aminek a tetején még kilátó is van.
Jó, persze a kilátó megnevezés elég barokkos túlzás, valójában valamiféle geodéziai kutatóállomás volt még hajdanán. Az egész egy homokdomb tetején van – tekintve, hogy itt a környéken szinte mindent a homok ural, nem is meglepő, hogy nem egy karszthegység dísze.
A kör alapú vasbeton torony maga kb. 6-7 emelet magas lehet, belsejét szintekre osztották, amik között vaslétrákon lehet közlekedni. Belül a nagy izgalomban nem is csináltam képet, pedig most így utólag visszagondolva nem csak egy érdekes fotó születhetett volna. De vigyázni kellett a Melire, mert azért neki így létrákon mászkálni még igen új dolog.
Amikor felértünk, ki is jött rajtam egy picit a tériszony 😛
Tényleg durva egyébként, egészen Szolnokig el lehet látni (30 km), a berceli dombok persze sokkal jobban kivehetők (~15 km), még a szélerőmű is látszik.
Elfogyasztottunk pár muffint, lőttünk egy-két képet, aztán indulás lefelé.
Na ez már érdekesebb volt. Meli egy fok után kijelentette, hogy fél, és visszamászott felfelé 😛 .
Hát mondom így nehéz lesz lejutni, ha csak felfelé mész 🙂 .
Nagy nehezen elértük, hogy rámcsimpaszkodjon és lejjebb vittem egy emelettel.
Ott már könnyebb volt a helyzet, mert tudott kapaszkodni, meg is próbálta mégegyszer a lefelé létrázást. Bele is jött rögtön, sőt már szemtelenkedni is volt ideje, hogy miért nem megyek már 😀
Leérve megnéztünk néhány kisebb buckát, találtunk két lakatlan rókalyukat, fotóztunk sáskát és tyúkszegfűt, aztán továbbálltunk a Putrisarki erdőbe. Cél: őzláb gombát szedni 🙂
Eleinte csak egy-egy darabot találtunk elvétve az út mellett, később egy rahadlit, olyan sokat, hogy nem is szedtük össze az összeset, úgyse tudtuk volna megenni. Tényleg durva volt, kb. mint valami őzláb gomba telep 🙂
Hazaérve olyan isteni finom gombás melegszendvics készült belőle, hogy én még ilyet nem ettem. Valami fantasztikus volt.
Jó kis aktív pihi volt ez, kellemesen el is fáradtunk. Szerintem nem kell ma altatni 😀
4 hozzászólás a(z) Gyurka-dombi mesék bejegyzéshez