Nehéz dolog objektíven objektívet tesztelni. Kérdés, hogy vajon mennyire kell és szabad túlzásokba esni? Dave cikkének olvasása közben gondolatok járkáltak a fejemben, míg végül hangos röhögéssel hagytam félbe a cikk olvasását
Róbert vagyok és maximalista. Két hónapja nem fogyasztok maximalt.
Ja nem, az egy másik szó és másik történet…
Aki nyomon követi munkám, a Pixinfo.com-os tesztjeinket, vagy képben van a néhai fotozz.hu-s tevékenységemmel, az vélhetőleg már csípőből vágja, hogy maximalista vagyok.
Tény.
De azért nem mindenáron.
Rá kellett ugyanis jönnöm, hogy bizonyos esetekben nem éri meg a túlzott erőfeszítés.
Vigyázat, hosszú lesz, de talán érdemes elolvasni a tanulságok miatt.
Az slrgear.com-on megjelent Dave cikke, amelynek nyomán pár gondolatot le is írnék. Illetve röviden be is vezetném miről is szól, aztán reflektálnék rá.
Annak idején, amikor elkezdtünk optikákat tesztelni, elég nagy gondban voltam.
Valamilyen módon otthoni körülmények között kellett megvalósítanom egy olyan tesztelést, amely nem csak 1-2 bemutató képből állt.
Akkor úgy döntöttem, hogy egy A0-ás tesztábra megteszi. De persze mint kiderült, tévedtem.
Az ábrán ismétlődő feliratok voltak olvashatók, ebből lehetett volna leszűrni, hogy az optika középpontjában és sarkában milyen képélességbeli különbségek vannak.
Az alapötlet jó is volt, de a megvalósítás borzasztó.
Nagylátószögnél ugyanis óhatatlanul belefutottam a parallaxis hibába. Képtelen voltam pontosan a tábla középpontjával merőleges tengelyre helyezni a gépet, talán ez nem is csoda.
A tábla perspektivikus torzításából próbáltam következtetni, hogy jó helyen járok-e, vagy még kolbászolhatok egy kicsit jobbra/balra/fel/le.
Végül nagy nehezen meglett a szükséges helyzet.
Jöhetnek a tesztképek. 4 gyújtótávolságnál lőttem több képet fényerőtől cirka F11-ig, 1 blendénként.
Igen ám, de az autofókusz bizony nem minden esetben találta el a szükséges pozíciót.
Nembaj, van manuális fókusz.
Oké, de honnan fogom látni, hogy mikor éles és mikor nem?
Hiszen nincs LiveView. Az utólagos élességellenőrzés pedig a Canon gépek LCD-jén tudvalévőleg botrányosan gyenge.
Fogtam hát a gépet, rákötöttem USB-n a kölcsön notebookra, majd a képeket azonnal ellenőriztem az LCD-n.
Amikor jó volt a fókusz, rögzítettem MF-ben és jöhetett a rekesz-sorozat.
Amint kész volt, kicsit távolabb kellett vinni állványostól a gépet, majd ismét eljátszani ugyanezt.
Könnyű felismerni, hogy ez időtöltésnek nagyon jó, sőt kiváló út a megőrülés felé is. Precíz munkának viszont csak jószándékkal nevezhető. Volt ugyanis egy nagyobb probléma.
Az A0-ás tesztábra sajnos kevés volt az ultranagylátószögű objektívekhez, mint pl. a Canon 10-22, vagy a Sigma 10-20.
Gyanítható, hogy ezekben a tesztekben a képek sarka már nem az objektív gyengesége miatt kezd életlenedni, hanem azért, mert kiesett az élességi tartományból (amit sokszor élességi síknak nevezünk, de valójában az inkább egy nagy sugarú gömb felszíne).
Volt egy másik teszt is, ami kint volt a szabadban. Egy téglából készült épületet fotóztam. Szintén AF problémáim voltak. Előfordult, hogy 3x kellett visszamenni, mire egyszer elfogadható eredményt kaptam. Elképesztően idegesítő volt. Végül ezt a helyszínt fel is adtam (később a Lensbuyersguide-os teszteknél is terveztünk egy ilyet, de hasonló okokból ott is elvetettük).
Itt tehát el kellett gondolkozni azon, hogy mi is a cél és hogyan is érdemes tesztelni.
Milyen is egy jó teszt?
Egy szóval?
Megbízható.
Olyan eljárás az ideális, amely minden zavaró tényezőt kiküszöböl (lásd AF probléma), és az eredmények a termékre határozottan érvényesek lesznek.
Igen ám, de egy-egy azonos típusú objektív között gyártótól függetlenül néhány %-os szórástól akár a 10%-ot is megközelítő minőségi eltérést is tapasztalható (lásd pl. a Tamron 18-50mm/F2,8 Di-II XR LD tesztet ahol annyira gyenge volt az 50 mm-es képminőség, hogy erősen gyanítható volt: az egy hibás darab). Innentől viszont felvetődik a kérdés: vajon a kisebb mértékű minőségi eltéréseket észlelik-e úgy a vásárlók, hogy az egy hibás darab és követelik a cseréjét? Egyáltalán milyen képminőségbeli hibánál kell cserélniük a gyártóknak a gyengébb objektíveket?
Hiába a lehetőségekhez képest precíz teszt (mert ugye több milliós optikai padot mégsem vehetek), ha a boltba betérve és megvásárolva az első darabot jelentős eltérés is érhet minket a képminőség terén.
Aztán persze jöttek a felbontás tesztek más site-okon, amiről ömlengtem is itt egy kicsit, így aztán el is dőlt, hogy az az út, amit választottam, talán a jobbik megoldás.
Mivel úgyis szórás van az egyes példányok között, talán felesleges a mikronnyi pontosságú tesztelgetés, vagy a számokban kifejezett felbontás, élesség, unitok, százalékok tömkelege. Számanonizálni itt kicsit szőrszálhasogatónak tűnik. (Ugyanígy nem értek egyet a képzaj számmal való kifejezésében, de ennek más oka van).
Szóval maradt a lehetőségekhez képest legjobb teszt elkészítése, abból amink van. Egy darab objektív, egy váz, lehetőség szerint LiveView élességállítás, rekesz sorozat, hibás képek kiszűrése.
Persze tökéletes így sem lesz.
S most térjünk át Dave cikkére.
Érdeklődéssel kezdtem olvasni az egyik legnagyobb objektívtesztelő oldal atyjának gondolatait.
Arra hívja fel a figyelmet, amivel már én is többször szembesültem:
az autofókusz problémájára.
Hiába tesztelnek ugyanis mindenféle ügyes programokkal és gyártanak különféle szépséges grafikonokat, ha az AF hibázik, akkor teljesen eltérő eredményt születik.
Az érdekes az, hogy Dave maga is azt írja, hogy ezek a minimális fókuszálásbeli különbségek, amelyek óriási eltéréseket okoznak a mért értékekben, valójában szemre megkülönböztethetetlenek („This is a difference in blur that would almost certainly be indistinguishable to the human eye, even viewed 1:1 on-screen, or at enormous print sizes (30×40 inches or greater).”)
A publikált cikkben szereplő két felület-diagramon viszont tényleg jócskán láthatunk eltérést.
Itt egy dolog ütött szöget a fejembe:
Ha ez a két diagram ilyen óriási különbséget mutat, mégis szemre megkülönböztethetetlen a két végeredmény, akkor vajon van-e értelme ilyen diagramokat publikálni?
Szabad-e ezzel az emberek döntését egy esetleg jóval drágább, de szemre semmivel sem jobb objektív felé terelni?
Hát nem tudom…
Tovább olvastam.
Keresik a megoldást.
AF hibát valahogy ki kell iktatni.
Jogos, aláírom.
Bemutatja az AF pontatlanságát egy diagramon, aztán a sínen tologatva az eltéréseket.
Jól látszik, hogy az AF ugrál, míg a sínen tolva a gépet 1-1 col-t, kb be is lehet járni azt a tartományt, amin belül az AF hibázik.
De akkor mi a megoldás?
Manuális élességállítás a keresőben?
Röhejes, a mai gépek keresője erre csak korlátozottan alkalmas. Ez szépen látszik is a mellékelt diagramban, jóval nagyobb hiba is összejött, mint amit az AF produkált.
Akkor legyen a LiveView ahol szemre majd megmondjuk a frankót?
Én úgy gondolom, hogy ez talán elég lehet, a diagram valami hasonló kiegyenlített eredményt is mutat, de Dave szerint ez még nem elég, hiszen nem megismételhetően azonos az eredmény.
Majd jön a megoldás:
fókusz sorozat (vagyis az, amit anno én is csináltam, igaz manuálisan és nagyobb lépésekben).
Igen ám, de Ő nem az objektíven tekeri el a fókuszt, mert mint korábban írta minimális eltérésről van szó (ne felejtsük el, emberi szemmel észrevehetetlen különbség van a gyengébb és jobb kép között).
Úgyhogy a gépet fogja tologatni a sínen.
És ezután jött egy kép.
Ahol látszik, hogy a tesztelt optika-gép-sín kombó egy kerekes kiskocsin van a tesztábra elé állítva.
No itt kezdtem el sikítva röhögni. 😀
Hangyapöcsnyi eltérésekkel játszogatunk, nem is a fókuszgyűrűt tekergetjük, hanem a gépet tologatjuk a sínen és mit látunk? Hogy egy kis kerekes kocsin van az egész szerkezet, teljesen szabadon a tesztábrától. És?
És hát itt ugyanúgy előfordulhat az a bizonyos parallaxis hiba, amibe sokszor én is beleestem. Tehát megpróbálunk kijavítani egy hibát (AF), de ugyanakkor bent van egy másik (a pozíció miatt nem tökéletesen azonos távolság az egyes sarkok és a frontlencse között).
Tovább már nem olvastam, mert úgy gondolom, hogy felesleges. Itt görcsölünk, hogy tökéletes legyen, de aztán úgyis elúszik majd valami máson.
Egy picit olyan ez, mint amikor egy kocsi nyomatékgörbéje alapján választunk autót, aztán amikor kint vagyunk vele terepen és csúnyán lealáz a piros lámpánál egy másik gépsárkány, rájövünk, hogy nem a diagramok dolgoznak a motorban, hanem a fizika. Ismét ugyanaz a konklúzió, mint a múltkor.
Objektíveket tesztelni tökéletesen… Lehetetlen.
Nyugodtan hozzáírhatnánk Dave cikkéhez azt is, hogy lehetőleg 10 objektívet teszteljen le és mind a 10 eredményét lássuk, mert különben nem reprezentatív a minta. Ami igaz is. Éppen ezért felesleges ilyen mértékben belefolyni a részletekbe. A végén többe kerül a leves, mint a hús.
Én továbbra is azt mondom, hogy amikor csak lehet, a lehető legjobbat kell adnunk, de nem mindenáron, mert könnyen áteshetünk a ló túlsó oldalára.
Munkám során igyekszem a legprecízebb lenni, de senki ne várja el tőlem, hogy mikronokkal tologassam a gépet előre és hátra, amikor a tesztfotókat készítem, hiszen teljesen felesleges, mert senki sem fog így fotózni és az sem biztos, hogy ugyanazt a minőséget kapja, mint a tesztobjektív volt (jó esetben jobbat kap ;).
Sőt, tovább megyek.
Á, nem. Inkább mégsem. Elég a szófosásból 😀