Tavaszi dögrovás – II. felvonás

Kezdem azt hinni, hogy az eddigi megfigyeléseim hamisak. Nem igaz az a megállapítás, hogy az ember általában tavasszal egyszer lebetegszik. Nekem már kijárt idén a második…

Lelkesebb blogolvasóim bizonyára emlékeznek még a két hónappal ezelőtti dögrovásomra, amikor is valami vírusos nyavaját kaptam el februárban.

Hasonlóan kedves élmények vártak rám most is, bár erre nagyjából már számíthattam.
Az egész fertőzés ugyanis végigment a teljes családon. Rövid nyomozásom után a következőkre derült fény:
Vélhetőleg két hete kapta el apám a vírust, amikor egy tömött Volánbusszal jött haza. Pár napra rá le is betegedett.
Egy-két nappal később anyám is elkapta.
Azon a héten hétfőn Pesten voltam, így Meliért nem tudtam menni, nejem meg hosszúzott, szóval egy megoldás maradt: elvinni anyuékhoz.
Titkon bíztunk benne, hogy talán nem kapja el 2 óra alatt.
Tévedtünk.

3 napra rá már Meli is magas lázzal küszködött és fájlalta a torkát.
Sokat nem kellett várni, nejemet is leverte a kór.
Biztos, ami biztos, külön aludtunk, hogy legalább én ne kapjam el.
Hétfőn megint BP-en voltam, ők meg itthon maradtak – szegények.
Este 7 felé értem haza, gyors szellőztetés, gyors pizza, aztán alvás mert én is elfáradtam.

Kedden reggel éreztem, hogy valami nem tuti. Mintha a torkom „kezdene” fájni. Á, de az nem lehet. Hétvégén Mikiékkel menni kéne Tatárszentgyörgyre. Most nem lehetek beteg!
Délelőtt aztán egyre jobban bizonyossá vált, hogy valószínűleg itt tényleg gond lesz.
Suli után szóltam a vezetőségen hogy szerdán nem jövök, mert elkaptam ezt a nyavaját.

3 felé hazaértem, megebédeltem. Még gyorsan meg akartam vagdosni a beszkennelt nyomtató-tesztképeket, de nem volt rá erőm. Inkább lefeküdtem kicsit aludni. Gondoltam majd este könnyebb lesz.
Frászt!
Este már nagyon tréül voltam.

Aztán jött a jól ismert forgatókönyv a menetrendszerű duplanullás üngyök látogatásával és a magas lázzal. Újdonságként jelentkezett olyan mértékű fejfájás, hogy úgy éreztem két kampóval húzzák szét a jobb és bal halántékomnál a fejemet.

Javasoltam is a feleségemnek, most, hogy már mindenki beteg, aki itt lakik, akár ki is írhatnánk a bejárati kapura: Megtelt :P.

Szerdán reggel ultragázul ébredtem. Kezdve azzal, hogy a túl világos miatt ez már fél 7-kor megtörtént. Az egész azért volt, mert a lényom szobájában aludtam. Mivel kedden már egész jól volt a lányom, én viszont akkor kezdtem „belejönni”, úgy döntöttem, hogy bevonulok a lányom szobájába elkülönítés céljából, nehogy visszafertőzzem. A kora reggeli ébredés után már nem tudtam visszaaludni, csak forgolódtam. Persze fejem hasogatott, emellé társult a szemfájás is, ami olyan volt, mintha egyszerre akarnák kifelé nyomni, meg befelé lökni. Kiváló érzés! 😛
Du. doki, gyógyszerek kiváltása, majd alvás. 1 órát sikerült is aludni, de utána megint csak a forgolódás.

Csütörtökön ugyanez pepitában, annyi különbséggel, hogy a napközbeni lázam nem szökkött 38,5 fölé.

Pénteken éreztem először úgy, hogy talán túl vagyok a nehezén. Reggel kiültem egy kicsit a szép napsütésre, de sajnos nem volt olyan jó meleg, így „gyorsan” be is vánszorogtam.
Napközben már nem volt lázam, s bár a fejem és a szemem továbbra is hasogatott, az a kis reménysugár ott volt.
Du. megint egy órát sikerült valahogy aludni, két óra forgólódással egyetemben. Feküdni ekkor már nagyon utáltam, akárhogy próbáltam, sehogy nem esett jól, nem volt kényelmes. Járkálni csak néhány percet tudtam, a szédelgés miatt az sem volt élvezetes.

Tegnap egy fokkal megint jobb volt, az időjárás délutánra kristálytiszta napsütéssel ajándékozott meg. Láz nem volt, fejfájás is kezd múlni. Alakul a dolog.

Sajnos a munkával annyira nem haladtam, hogy valami ijesztő.
Szerdán délutánra jutottam el odáig, hogy összedugjam a notebookot és odakészítsem az ágy mellé. Este picit bekapcsoltam, amíg a lázmérés meg a láz lenyomása folyt, de aztán hamar véget vetettem a dolognak, mert nem volt kellemes nézni az LCD-t.
Szerdától aztán semmi. Minden nap elhatároztam, hogy feltöltöm a nyomtatós képeket, hogy legalább ne hátráltassam nagyon a Péter dolgát, de valahogy sosem volt rá lelki erőm.
Hihetetlen.

Közben lányom teljesen felgyógyult, holnap már megy oviba, nejemnek viszont arcüreg gyulladása lett szövődményként. Szegénykém nyomja a melegítőtasakot éjjel-nappal 🙁

Az egészben az időzítés a legrosszabb. Jó lett volna ez a hétvégi kirándulás is, no meg az se ártott volna ha a nyomtatós melóval végre végeztünk volna. Most kirándulás sincs, holnaptól lemaradás behozás, ráadásul még hírszerk. is, pedig még nem vagyok tuti, de most már nem lehet tovább húzni.

Szörnyű ez a kapitalizmus 😀