Hobbifotós, amatőr fotós, fotográfus, profi?

2008. július 12. szombat – 14:26

Többször tapasztalni, hogy bizonyos helyzetekben az emberek egy része nem tudja hova rakni ezeket a fogalmakat. A közéletben ráadásul az “amatőr” szó sok esetben pejoratív értelmű, ami miatt jópár kezdő is amatőrnek vallja magát (ami inkább a valódi amatőröknek eshet rosszul). Ki lesz amatőr fotós? Ki a fotográfus? Ki mondhatja magát profinak?
Nyilván nem vagyok ítélőszék, de megpróbálom röviden összefoglalni, hogy én hogyan látom…

Aki már régóta foglalkozik a fotózással, esetleg a fotográfiával is, az jól tudja magáról, hogy milyen utat járt be. Jómagam is mosolyogva tekintek vissza első próbálkozásaimra, amikor első gépem megvétele után mindenre lőttem, mint a japán turisták. Sőt, éppen tegnap vettem elő a régebbi gépekkel készült tesztfotókat, amin aztán el is borzadtam.
De nem mindenki születik zseninek, s ahogy a kedvenc mondásom tartja: No stairway to heaven, vagyis szabad fordításban: a sikerért meg kell küzdeni. Az első képeink biztos, hogy gyengék lesznek, de ha jól csináljuk, fejlődhetünk.

Előbb-utóbb kialakulhat az emberben egy vágy, hogy olyat alkosson, ami komolyabb, ami más, ami szebb, s amit szívesebben néz meg nem csak a fotós, hanem a többi ember is.
Bennem is idővel felütötte fejét az alkotni akarás, s bár elsődlegesen mégiscsak műszaki ember vagyok, ebből adódóan a művészetekhez annyi közöm van, mint Mari néni tehenének, valahogy mégis sikerült már egy-kétszer olyan képet készítenem, ami már-már elégedettséggel töltött el. Legalábbis egy ideig. Akiben van kellő önkritika, az úgyis látja, hogy lehet még annál jobb is és törekedni fog a lehető legjobb kép elkészítésére.

Nagyjából eddig a pontig voltam hobbi fotós. De ne is szaladjunk most ennyire előre.

Utálom a definíciókat, mert skatulyáz, de sokszor hasznosak, mert könnyebben összefoglalható vele egy ember munkássága, vagy tulajdonsága/képessége, mintha körbeírnánk két oldalas esszével. Egy szó, egy definíció persze sosem fogja az embert pontosan jellemezni, inkább csak a róla való beszélgetés vagy információ átadás megkönnyítésére jó. Tehát az ember jelleméhez leginkább hasonló, azt leíró szó lesz az, amivel a leginkább tudunk majd úgy beszélni róla, hogy jó esetben mindenki egyre fog gondolni, azok is, akik nem ismerik az illetőt.
Így tehát ha egy ismeretlen fotósról beszélünk, mint hobbi fotósról, vagy mint amatőrről, esetleg mint fotográfusról vagy profiról, rögtön el tudjuk képzelni magunkban, hogy mire számítsunk, ha munkásságát esetleg megnézzük.
Azt azonban sose felejtsük el, hogy az ember, mint individuum, mindig az adott környezetre reagál minden tettével, s mivel nincs két ember, akinek tökéletesen azonos lenne a környezete, ebből adódóan nincs két fotós, akinek azonos lenne a – csúnya szóval – produktuma, vagyis a képi világa. Így tehát ez a kategorizálás lehet akár egyfajta megbélyegzés is, amit a fotós elfogadhat, vagy el is utasíthat, lehet hízelgő, lehet sértő, de lehet felesleges is.

Mégis e sok ellentétre fittyet hányva megpróbálok most néhány mondatban arról írni, hogy én kit tekintek hobbi fotósnak, amatőrnek, fotográfusnak és profinak. Művészekről nem beszélek, mert manapság az művész, aki annak vallja magát, maximum ha nem jön össze, hát ő lesz a “meg nem értett” 😉

Hobbi fotós:
Kedvtelésből fotózik, többnyire a pillanat megörökítése miatt. Képeinek csak az adott tárgy, táj vagy környezet “képisége” adja a fő szempontot. A cél itt az adott téma reprodukciója, dokumentálása. A hobbifotósok képeiben nem fedezhetjük fel az alapvető kompozíciós, illetve képszerkesztési szabályokat, s a hobbifotós nem igen törődik a fényekkel sem. Ritkán járja körül a témáját, hogy a legérdekesebb pozíciót megtalálja, fotói ad hoc alkotások. Előfordul az is, hogy az adott témáról több, esetenként több tucat felvételt készít, ám azokat nem szelektálja, s nem dolgozza fel utólag.

Főbb jellemzők tehát: egyszerű, középre helyezett témák, fények ahogy sikerültek, vagy amilyenek voltak (mind1 alapon), háttér sok esetben zavaró elemeket is tartalmaz, mégis a fotós úgy látja, hogy képe jól sikerült, hiszen az adott téma felismerhető maradt a felvételen.

Amatőr fotós:
Az amatőr fotós – sok tévhittel ellentétben – nem a kezdő fotóst jelenti. Az amatőr fotós lehet persze kevés tapasztalattal rendelkező, de nem ettől válik amatőrré. Az amatőr fotós ugyanis tudatosan fényképez, keresi az érdekes nézőpontokat, a témát nem csak dokumentálási céllal mutatja be, hanem szeretné azt saját szemszögéből ábrázolni. Képei elkészítése során törekszik a jó kompozícióra, igyekszik betartani a képszerkesztési szabályokat, sőt esetenként ezeket felrúgva saját útját keresve alkot egyedit. Legjobb barátja a fény. Kellő kritikával és önkritikával rendelkezik, így ha a téma az adott körülmények között nem örökíthető meg úgy, ahogy azt szeretné, visszatér egy jobb alkalommal (persze egy amatőr fotós is készíthet kirándulásai alkalmával emlékképeket, amelyeket máskor nem tudna elkészíteni, de ezek a felvételek nem sorolhatók az amatőr képek közé).
A képeket a fotózás és a fotográfia, mint a fénnyel írás szeretetéért készíti, s nem dokumentációs jelleggel.

Az amatőr fotósok képein tehát jól felismerhető a képszerkesztés irányelveinek alkalmazása, a fények kordában tartása (árnyékolás, derítés, szükség esetén saját fényforrások alkalmazása), az utómunkálatok során a képi mondanivaló erősítése érdekében különböző módosításokat is végez a fotón, ami esetenként kissé öncélúnak is hathat. Ez persze nem baj, hiszen saját hibáiból is tanulhat az ember.
Képeivel pályázatokon is indul, ahol jó eredményeket is elérhet.
Az amatőr fotós van kitéve leginkább az “elszállás” veszélyének. Egy-két sikeres pályázat után már úgy érezheti magát, mintha fotográfus, uram bocsá’ fotóművész lenne. De itt is igaz, hogy a legfőbb erény a szerénység.

Fotográfus:
Kizárólag tudatosan alkot, hosszú időket tölt vagy töltött saját stílusának kialakításával, csiszolásával. Képei önmagukért beszélnek, tökéletes alkotások, sallangoktól mentes tálalásban, sok esetben első pillantásra felismerhető az alkotó (pontosan a stílusának köszönhetően).
A kompozíciós alapelvekhez nem minden esetben tartja magát, hiszen téma és mondanivaló függvényében alkalmazza, vagy tér el a bevált szokásoktól. Kerüli a közhelyeket és túl sablonos megoldásokat, fotografáláskor a fő célja mondanivalójának és látásmódjának saját stílusán belüli átadása.

Képei több pályázaton kiválóan szerepelhetnek, fotóival komoly kiállításokon találkozhatunk (nem holmi büfékben vagy kávézókban falra akasztva). Mint önkritikus ember, a fotográfus sosem mondja magára, hogy fotográfus. Elsőbb bizonyít, aztán használja ezt a megnevezést – már ha nagyon kérdezik.
Képeit adott esetben saját felszerelésének bővítése érdekében akár áruba is bocsáthatja.

Profi fotós:
Bár egyes vélemények szerint a profi fotós az, aki főállásban és teljes munkaidőben fotózik, s bevételeinek 80%-a képei eladásából származik, én ezzel nem értek egyet. Lehet, hogy ez más országokban működik, de hazánkban igencsak nehezen. Ezek alapján nagyon kevés profi fotósunk lenne.
Én másként fogalmazok.
A profi fotós nem a fotográfia iránti szerelme miatt fényképez (mint a fotográfus, vagy akár az amatőr fotós), hanem azért, mert kell, mert pénzt kap érte, amiből – többek között – fenntartja magát. Hol van itt az ellentét az előző bekezdésben írtakkal? Sehol. Csupán nem tenném attól függővé ezt a “címet”, “rangot”, vagy megnevezést, hogy bevételeinek hány százaléka származik a fotózásból. Aki képes arra, hogy úgy fotózzon, hogy azt más megvegye, azért fizessen, azt megrendelje, azt nevezhetjük akár profi fotósnak is. Persze az más kérdés, hogy lehet ettől az adott illető még kókler. Hogyan tudjuk a kóklereket kiszűrni a profik közül? A képeikkel. Vagy talán sehogy. Manapság már úgyis annyira felhígult a vizuális kultúránk, hogy véleményem szerint már hiába úszunk az árral szemben, ettől még nem lesz jobb senkinek. Az viszont tény, hogy minél feljebb van valaki, annál inkább nehéz talpon maradni, jönnek a támadások, a lealacsonyító megjegyzések. Hallottam már olyat is, hogy valakit azért neveztek kóklernek, mert nem volt szakképzett, nem járt fotós iskolába. Az más kérdés, hogy az ő képei fényévekkel előbb voltak, mint néhány “tanult” profinak. De onnantól, hogy elkezdett megrendelésekre is fotózni, vállalta ezt a kockázatot.
Szóval érdemes megnézni az adott profi fotós képeit, hiszen egy profi is lehet fotográfus, egy profi képei is lehetnek beszédesek, de egy amatőr is lehet profi. Sőt! Egy profi lehet, hogy még csak nem is amatőr. Főként ha csak a sablonokhoz tartja magát és egyetlen célja, hogy az adott megrendelésnek eleget tegyen.
Profi és profi között is van különbség! De még mekkora!

Ezek a “kategóriák” persze nem különíthetők el oly’ élesen, mint az országok határai. Itt komoly összemosódások lehetnek. Gondoljunk csak a fotográfusokra, akik adott esetben éppenséggel eladják a képeiket, ettől mégsem profik (sőt lehet, hogy nem is akarnak azok lenni). Egy profi ugyanis megrendelésre dolgozik, a fotográfus viszont a már elkészült képeit adja el.
Az amatőr fotós lehet, hogy tudatosan, saját szemszögéből fotóz, de elképzelhető, hogy a technika kezelése mégsem az erőssége. De ettől még nem biztos, hogy “csak” hobbi fotós. Ugyanakkor egy hobbi fotós lehet, hogy kiválóan alkalmazza a kompozíciós szabályokat, mégis ha a képei nem ütnek meg egy bizonyos szintet, túl egyhangúak, sablonosak, s nincs meg a szükséges egyéni látásmód, akkor nem is célszerű amatőr fotósnak nevezni.

Kényes terület ez, s bizony sokszor bele is futottam olyan emberbe, aki már fotóművésznek hívta magát, annak ellenére, hogy még az amatőr szintet is csak jóindulattal érte el.

Szerintem ezzel kapcsolatban két fontos dolgot kell megjegyeznünk:
– ne akarjuk magunkat feljebb sorolni, mint amik vagyunk. Ne hívjuk magunkat fotóművésznek, ha nincs a hátunk mögött jó pár komoly pályázati eredmény (ahol elismert hazai fotósok zsűriztek, s nem a nagyi meg a szomszéd néni), s amíg más művészek nem ismerték el a munkánkat, mert ezzel az igazi művészeket sértjük meg.
– legyünk önkritikusak és szerények.


  1. 27 hozzászólás a “Hobbifotós, amatőr fotós, fotográfus, profi?” bejegyzéshez

  2. Szia!

    Szépen összeszedted a dolgokat. Talán a “profi” szó helyett a “hivatásos fotós” a
    “fotográfus” helyett pedig a “művész” lenne kifejezőbb. Bár igaz, hogy a művészek is gyakran hivatásosként (kénytelen) dolgoznak.

    ovarnet szólt hozzá 2008. Júl. 13. napján 17:33-kor.

  3. Profi helyett akkor lenne jó a hivatásos, ha tényleg hivatásos lenne.
    de én úgy gondolom, hogy ma már azt is lehet profinak nevezni, aki csak másodállásban, vagy akár csak esetenkéntki kiegészítésként űzi az ipart, ha azt jól és ügyesen csinálja.
    szóval szerintem a hivatásos az már tényleg csak a főállású fényképész.

    a művész szóval megint point az a bajom, hogy manapság már mindenki művész, akinek volt valami saját maga által szervezett kiállítása a legutolsó kis kávézóban 🙂
    ezért szeretem jobban a fotográfus kifejezést, mert míg a művész lehet csak saját magát annak tituláló “megnemértett”, a fotográfus, vagyis a fénnyel író, csak elismert fotós lehet.

    Szigorúan csak szerintem.

    Birdie szólt hozzá 2008. Júl. 14. napján 21:14-kor.

  4. Node, ha kitekintünk más szakterületekre, szinte mindenhol profiként emlegetik a hivatásost és amatőrnek nevezik a nem hivatásost. Miért pont a fotózás lenne kivétel?

    vinyi szólt hozzá 2008. Júl. 15. napján 00:10-kor.

  5. Viszont az is érdekes tud lenni, mikor egy fotográfus aki főleg csendéletekhez szokott elmegy egy bérmálást fotózni, mert kell a pénz. Na ilyenkor nem sok kép készül.

    ovarnet szólt hozzá 2008. Júl. 15. napján 22:01-kor.

  6. Érdekes és tanulságos olvasmány volt. Ezek alapján valahova a hobbifotós és az amatőr közé sorolnám magam.

    Amiket a kategóriákról írtál, azzal tulajdonképpen egyetértek 🙂

    gliv szólt hozzá 2008. Júl. 16. napján 21:21-kor.

  7. “Művészekről nem beszélek, mert manapság az művész, aki annak vallja magát, maximum ha nem jön össze, hát ő lesz a “meg nem értett” ;-)”

    Ez best of! 🙂 Engedd meg, hogy erre (a magukat meg nem értett művésznek valló egyedekkel kapcsolatban) egy forgatókönyvíró ismerősömtől származó idézettel feleljek (Robi hosszú évek óta neveli a filmes ifjú titánokat, és tanít forgatókönyvírást).

    “Nem azért művész valaki, mert nem értik meg, éppen ellenkezőleg, a művésznek közönsége van, és a művész jól ismeri a szakmáját, annak mestere, és alkotásának csodájára járnak az emberek. Ami egy művészt megkülönböztet másoktól, hogy ugyanazt a valóságot másképpen látja, egyéni látásmódja van.”
    (Tóth Róbert, forgatókönyvíró)

    Persze ezzel is lehet vitatkozni, nem vitatom. 🙂 Jelenleg ez az idézet figyel az adatlapomon. Na nem azért, mert művésznek vallanám magamat, messze nem. Lívivel egyetemben valahol a hobbi kattogós és az amatőr fotós között definiálnám magamat – főleg most, hogy újabban még fotózok is. 🙂

    U.i.: Elkezdtem én is bepótolni az elmaradásaimat az olvasgatásban. 🙂

    Vadvirág szólt hozzá 2008. Júl. 17. napján 10:39-kor.

  8. Te is beszálltál a vitába, akkor te sem vagy igazi fotós? 😉

    Birdie szólt hozzá 2008. Júl. 18. napján 14:29-kor.

  9. Ez a kérdés általában identitászavar esetén áll fenn. Mondjuk Korniss Péter névjegyén fotoriporter ,Balla Demeterén fotográfus áll aláírásként. Gink Károly Magyar várak című könyvének fotói a fotozz-on nem mennének át a moderáláson.Miért kell eldönteni, hogy amit csinálunk a fényképezés melyik szintjén áll?Illetve miért önmagunknak?Kádár Kata totál amatőr volt életlen bemozdult képekkel, ma egy képe millió felett cserél gazdát, de ki hallott Hevesy Ivánról a férjéről, aki korának egyik legprofibb legjobb fotósa volt? Kávéházi kiállítás? Pl.:Regensburgban a Lehrer Beutel étterem és kávéházban kiállítani rang, nemegy magnumos kiállító állított ki már ott.Ma fotóművész az, aki művészeti iskolában kapott erre bizonyítványt, vagy tagja valamelyik erre szakosodott szövetségnek.De ma a Magyar Fotóművészek Szövetségének 80 százaléka sajtófotós, az ő érdekérvényesítésük ma a legerősebb a szakmában.Mind fotóművész?Ma szerintem nincs jelentősége ennek a kérdésnek, van fotóművészet és vannak képek, az idő differenciál valójában a jövőben és a dívat a jelenben. Az igazi fotós az aki rászánja az életét a fotózásra és ennek rendel mindent alá, persze ettől még nem lesz művészet amit csinál, mert a művészet az nem egy kép, hanem egy élet képei, művészettté pedig az utókor teheti, ha teszi. Mindenki másnak marad a vita, hogy ki mitől hogyan mennyiért micsoda is amatőr, profi, hivatásos, hobbifotós vagy bármi.Lényegtelen.

    leyka szólt hozzá 2008. Júl. 18. napján 14:18-kor.

  10. Szerinted ezt én döntöm el?

    leyka szólt hozzá 2008. Júl. 18. napján 15:38-kor.

  11. Csak egy megjegyzés. Ma a “művész” szónak nincs értéke. Miért? Mert a tömegszórakoztatás TV, különböző bulvár lapok, rádió….. teljesen lejáratta. Bocsásson meg a világ, de ma amikor valaki bekerül a TV-be valamelyik kereskedelmi adó műsorába, azért az még nem művész. Nevek nélkül mindenki tudja, kik azok akik, akiket szó szerint belesulykolnak a tömeg tudatába.

    Na ezek azok a kóklerek, ingyenélő senkiházik, akik miatt ma már a egy jobb érzésű embernek negatív kritikát jelent, ha leművészezik.

    A cikkre is reagálva, én a Japán turista kategóriával vagyok azonosítható. Szeretem a fényképezést, de nem akarom, hogy az életem része legyen. Legjobban a fény-árnyék játékát kedvelem, mondjuk egy erdőben, ahol a fák koronái között betör a napfény.

    Tanácsadó szólt hozzá 2008. Júl. 19. napján 21:57-kor.

  12. Nagyon pontos és lényeglátó csoportosítás. Gyakorlati jelentősége persze kevés, de egyáltalán nem baj (sőt!) ha az ember néha belenéz egy ilyesféle tükörbe. Azzal is egyetértek, amit a “művész”-ekről írsz, bár a Vadvirág által idézet forgatókönyvírói definíció azért sántít annyiban, hogy nem a művész teremti meg magának a közönséget, hanem a kritika és/vagy a művészeti megmondóemberek választják ki, hogy most ki az, akit kiemelünk és megfuttatunk. (A mindkettőnk által tisztelt Tóth István személyes balszerencséje, hogy valamiért nem szimpatikus az éppen aktuális megmondóembereknek itthon, így aztán nem is számít igazi művésznek.)
    Másrészt az, aki “megcsinálja” a maga közönségét, az még egyáltalán biztos, hogy ettől művész (ld. Lagzi Lajcsi), és fordítva: akit kortársai lenéznek és elvetnek, s így közönsége sincs, később még lehet nagyon kedvelt és elismert (pl. Csontváry)
    Az mindenesetre biztos, hogy Sem a “rajongók”, sem az ilyen-olyan kiállítások száma, sem a sajtószereplések gyakorisága nem mérvadó. Talán egyedül az számít, hogy tudják-e 50 (vagy akár csak 10) év múlva, hogy léteztél …

    KirRoyal szólt hozzá 2008. Júl. 23. napján 13:17-kor.

  13. Ha az a Tóth István, aki most 85 éves ceglédi fotográfus . akkor annyit tudok mondani, amit hallottam fotósberkekben néhány közvetlen kortársától(!!!)” rengeteg amatőr pályázaton nyert díjakat profi létére, ami nem nagy dicsőség”. De szerintem ez csak a szakma kisebbik fele, talán az a baj, hogy művészeti sajtóban mindig ugyanaz a néhány képe forgott. Most lesz kiállítása Cegléden.Talán az aprobléma, hogy abban a műfajban rengeteg fotós fotózott ugyanabban a témában és nem haladták meg az etalon Vadas Ernőt.

    leyka szólt hozzá 2008. Júl. 24. napján 10:00-kor.

  14. Nem, a probléma mélyebben gyökerezik és politikai okokra vezethető vissza…
    Bár lehet, hogy a nyújorkiak voltak vakok és amatőrök, hogy éppen neki ítélték a díjat 😛
    Én mondjuk nem osztom ezt a véleményt…

    Birdie szólt hozzá 2008. Júl. 27. napján 16:34-kor.

  15. 😀

    Birdie szólt hozzá 2008. Júl. 28. napján 08:15-kor.

  16. Nem bántanám Tóth Istvánt, de hogy az alkotói körülményei milyenek voltak arról van tudomásom, abbl nyilvánvaló, hogy nem egy elnyomott alkotó volt az biztos.A nyújorki pályázat biztos lehetett nívós meg ilyesmi, de én úgy nem ájulok el semmilyen pályázati díjtól. Pl Vadas Ernő világhírű Libák c. képét egy fotóskiránduláson csinálta több fotós kíséretében és azt aképet még legalább öten megcsinálták ugyanúgy.
    Ettől még lehet a kép nagyon jó, csak nem ettől az szerintem.

    leyka szólt hozzá 2008. Júl. 28. napján 08:06-kor.

  17. Szerintetek lehetséges az, hogy az ember nem skatulyázza be magát? Ha azt mondják a képeire, rosszak, vagy szóra sem méltatják őket, ő nem tartja magát rossz fotósnak. Ha azt mondják a képeire, fantasztikusak, mindenféle versenyeken díjakat nyer, túl van a sokadik kiállításán, és ő nem tartja magát zseniális fotósnak. Lehetséges ez? A fotós a fényképező ember? És mi a fénykép? Milyen a jó fénykép? Mitől lesz jó? Hogyan készül? Kinek higgyünk, ha véleményt alkot a fényképünkről, mikor minden embernek más és más a nézőpontja? Hat és fél milliárd különböző véleményből már juthatnánk valamire…, de még akkor is ott volnánk mi, egyes egyedül… Talán csak az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Az a fontos, mi magunk mit érzünk, gondolunk és teszünk, minden más kevésbé lényeges. A fényképező ember is csak egy ember.

    Ha nem lennének ezek a “csúnya” arcocskák, mosolyognék.

    bolond szólt hozzá 2008. aug. 8. napján 16:00-kor.

  18. Érdekes kérdéseket feszegetsz.
    Szerintem itt nem is a beskatulyázás a kérdés, hanem az, hogy valaki túlzottan ledegradálja-e saját képességeit (“nekem úgyse fog sikerülni”), vagy nagyon el van szállva magától (“csak nem gondolod, hogy segítek, én is magam jöttem rá”).
    Én úgy látom, hogy vannak ilyen emberek, akik ilyenek. De van olyan is, aki csak józanul tudatában van annak, hogy milyen eredményei vannak, de azzal nem kérkedik és nem arcoskodik, hanem szerény marad. Ismerek ilyen fotóst is.
    Természetesen itt azért érdemes ketté választani a két dolgot:
    fotók
    és
    fotós.
    Lehet, hogy valakinek isteni fotói vannak, de egyébként emberileg nulla, mert akkora arca van, mint ide Hong Kong.
    Előfordulhat fordítva is, az a magába fordulós fajta, aki még csak most kezdi, de már letolták páran hogy milyenek a képei és saját magát gyengébbnek látja, mint amilyen.
    No és persze a vegyes felvágott…
    Nem kérdés, hogy a jó fotókat készítő szerény fotós a legnagyobb ember a szememben.

    Az, hogy egy kép mitől lesz jó, rengeteg mindentől függ. Nem is hiszem, hogy erre nekem kellene válaszolnom, hiszen pusztán amatőr fotós vagyok. Részemről a jó kép első pillanatban beszél. A többi úgyis körítés…

    Én viszont megfordítanám a dolgot. Ne magunk érezzük jól magunkat – persze az is fontos -, de a fotográfia nem erről szól. Inkább pont fordítva. Ha már egy ember felvidult, vagy éppen elgondolkozott a képünk láttán, ha a fotóinkat szemlélők közül akár csak néhányan “elégedettek”, akkor már megérte és érdemes volt alkotni.

    A fő kérdés viszont itt az volt, hogy mitől amatőr valaki (lehetőleg ne mondja magára egy kezdő, hogy ő amatőr, mert ezzel a komolyabb amatőröket sértheti meg, s ne mondja magára azt, hogy profi, ha igazából a képei nem ezt bizonyítják…).
    De persze örülök a gondolataidnak.

    Birdie szólt hozzá 2008. aug. 8. napján 16:30-kor.

  19. Igen, azt hiszem te jobban megfogalmaztad az amatőr fotós lényegét.

    Ákos szólt hozzá 2008. okt. 28. napján 11:37-kor.

  20. Köszi szépen az alapos meghatározást.
    Végre magamat is betudom sorolni:)))
    …tehát… lelkes hobbifotó vagyok, akiben néha felcsillannak az amatőr szikrái:)))
    húúú mi vár még rám?:)

    Myrra szólt hozzá 2009. aug. 1. napján 17:26-kor.

  21. Nem mindenki akar profi fotós lenni..
    Egyesek, rajongásig álmodnak pillanatokat, és örökítik meg a múltat..
    A fotó maga az elmúlás..

    Mindenhez tartozik rangsor, és minél többet foglalkozunk vele, annál több a munkával érjük el azt a rangot, amit méltán megvívtunk..

    A profi olyan felszereléssel dolgozik, hogy a lehető leggyorsabban és jó technikai színvonalon valósítsa meg a „feladatot”
    Ritkán rögtönöz, mert megtanult bízni a felszerelésében..
    Ám nem lehetsz profi részmunkaidőben, hiszen, sokkal inkább egy elsajátított látásmódot tükröző egyéniséget szorítunk be minden pillanat mögé..

    Az amatőr csinálhat rosszat, ezáltal zseniálisat alkot egy pillanattal..
    .. eltér a szigorú szabályoktól, néha a „rosszból” kovácsolva a legkáprázatosabb eredményt ..
    Mondhatjuk, hogy az amatőr a második nehézségi szint a tudás skáláján??
    Hiszen mindezt, figyelemreméltó, és igazán értékelhető zsenialításnak nevezném..

    „amatőr”egyfajta esztétikai jellemzése a hobbinak.. ..
    Az ösztönök kifejezése, egyéni kinyilatkoztatás..
    A stílus pedig személyiség..
    A szabadság és kreativítás kinyilatkoztatása..
    Végezetül: Minden képen két ember szerepel: a fotós meg a néző.
    (Ansel Adams)

    delmy szólt hozzá 2011. máj. 7. napján 12:23-kor.

  22. Jó ez a csokor definíció, mert egy nézőpontból (aki egyet ért vele) rendet tesz az állapotok között. Ha valakinek van önkritikája (akár szerénység nélkül), akkor helyén tudja kezelni magát. Aki pedig nem és többnek gondolja magát, azt majd az élet megtanítja. Persze az élet igazságtalan és a kókler is kap megrendelést, amivel elégedettek a megrendelők. Ebből pedig szép lassan összeáll egy olyan értékficam, amit már nehéz lesz visszaállítani. Azért én bízom az emberek szépérzékében és ezáltal abban, hogy az igazán minőségi munka érvényesüljön. Ez többnyire így van az élet minden területén. Lehet látni csírákat, amelyekből szép növény lesz. Illetve lehet látni lombos fákat, amelyeknek minden ága rohad. Ha az ár/érték arány tudatos kereséssel valósul meg, akkor minden réteg megtalálja a maga fizetőképes keresletét. Az persze senkitől nem várható el, hogy vagyonokat költsön egy esküvőre vagy egy születésnapra. Vannak pillanatok (események), amelyek nem annyira ismételhetők (vagy legalábbis nem természetes, hogy évente esküvő legyen), így szükséges az a biztosíték, ami garantálja a dokumentálást, megörökíti a fontos pillanatokat. Ezért látom pl. azt is jónak (profinak 🙂 ), ahogy ti csináljátok az esküvői fotózást. A hétköznapi emberek hány százaléka foglalkozik azzal, hogy a megörökített fotó ne csak az 50 TB-os tárolón legyen rajta, hanem legalább 2-3 példányban földrajzilag szétszórva? Amíg nincs meg az igény addig van helye a kóklereknek. Meg kell teremteni az igényt a tudatos döntésre. Ti ezt jól csináljátok, bár sokak nem látják, hogy a háttérmunka mennyire időigényes.
    További sok sikert a munkátokhoz!

    mean szólt hozzá 2012. nov. 6. napján 22:42-kor.

  23. Köszi mean!

    Birdie szólt hozzá 2012. nov. 7. napján 10:34-kor.

  24. Nem kocsmában a falra akasztva -> Khm. A képeknek ott a helye, ahol megnézik őket. Egy hónapig kirakod a falra egy jól menő helyen, rengetegen meg fogják nézni. Ha fizetni kell érte, valami puccos helyen, sokkal kevesebben fogják látni.
    Szerintem a képek színvonalától független, hogy hol nézheted meg.

    ColT szólt hozzá 2015. dec. 7. napján 14:47-kor.

  25. Különben tetszett, a többi jó megállapítás 🙂

    ColT szólt hozzá 2015. dec. 7. napján 14:48-kor.

  26. @Vadvirág :
    Ráadásul sokan azt hiszik, hogy akkor művészek, ha söétek mindenhez azon kívül, amit csinálnak, mert a művésznek elvontnak kell lennie – OK, legyen elvont, de ne legyen hülye.

    ColT szólt hozzá 2015. dec. 7. napján 14:53-kor.

  27. Na igen, de azért nem mindegy, hogy egy sötét, rosszul megvilágított, színes falú kocsmában rakod ki, ahol eleve sötétnek látszik még egy highkey kép is, vagy egy szpotokkal jól megvilágított fehér falú galériába.

    Birdie szólt hozzá 2015. dec. 7. napján 14:55-kor.

  1. 1 Trackback(s)

  2. máj 4, 2009: Birdie blogja » Blog Archive » Digitálisfotó kérdezz-felelek #101

Szólj hozzá!

Csak a kulturált, emberi hangnemű hozzászólások kerülnek publikus nyilvánosságra. A gyalázkodó, bunkó hozzászólások mennek a kukába.