Hobbifotós, amatőr fotós, fotográfus, profi?

Többször tapasztalni, hogy bizonyos helyzetekben az emberek egy része nem tudja hova rakni ezeket a fogalmakat. A közéletben ráadásul az „amatőr” szó sok esetben pejoratív értelmű, ami miatt jópár kezdő is amatőrnek vallja magát (ami inkább a valódi amatőröknek eshet rosszul). Ki lesz amatőr fotós? Ki a fotográfus? Ki mondhatja magát profinak?
Nyilván nem vagyok ítélőszék, de megpróbálom röviden összefoglalni, hogy én hogyan látom…

Aki már régóta foglalkozik a fotózással, esetleg a fotográfiával is, az jól tudja magáról, hogy milyen utat járt be. Jómagam is mosolyogva tekintek vissza első próbálkozásaimra, amikor első gépem megvétele után mindenre lőttem, mint a japán turisták. Sőt, éppen tegnap vettem elő a régebbi gépekkel készült tesztfotókat, amin aztán el is borzadtam.
De nem mindenki születik zseninek, s ahogy a kedvenc mondásom tartja: No stairway to heaven, vagyis szabad fordításban: a sikerért meg kell küzdeni. Az első képeink biztos, hogy gyengék lesznek, de ha jól csináljuk, fejlődhetünk.

Előbb-utóbb kialakulhat az emberben egy vágy, hogy olyat alkosson, ami komolyabb, ami más, ami szebb, s amit szívesebben néz meg nem csak a fotós, hanem a többi ember is.
Bennem is idővel felütötte fejét az alkotni akarás, s bár elsődlegesen mégiscsak műszaki ember vagyok, ebből adódóan a művészetekhez annyi közöm van, mint Mari néni tehenének, valahogy mégis sikerült már egy-kétszer olyan képet készítenem, ami már-már elégedettséggel töltött el. Legalábbis egy ideig. Akiben van kellő önkritika, az úgyis látja, hogy lehet még annál jobb is és törekedni fog a lehető legjobb kép elkészítésére.

Nagyjából eddig a pontig voltam hobbi fotós. De ne is szaladjunk most ennyire előre.

Utálom a definíciókat, mert skatulyáz, de sokszor hasznosak, mert könnyebben összefoglalható vele egy ember munkássága, vagy tulajdonsága/képessége, mintha körbeírnánk két oldalas esszével. Egy szó, egy definíció persze sosem fogja az embert pontosan jellemezni, inkább csak a róla való beszélgetés vagy információ átadás megkönnyítésére jó. Tehát az ember jelleméhez leginkább hasonló, azt leíró szó lesz az, amivel a leginkább tudunk majd úgy beszélni róla, hogy jó esetben mindenki egyre fog gondolni, azok is, akik nem ismerik az illetőt.
Így tehát ha egy ismeretlen fotósról beszélünk, mint hobbi fotósról, vagy mint amatőrről, esetleg mint fotográfusról vagy profiról, rögtön el tudjuk képzelni magunkban, hogy mire számítsunk, ha munkásságát esetleg megnézzük.
Azt azonban sose felejtsük el, hogy az ember, mint individuum, mindig az adott környezetre reagál minden tettével, s mivel nincs két ember, akinek tökéletesen azonos lenne a környezete, ebből adódóan nincs két fotós, akinek azonos lenne a – csúnya szóval – produktuma, vagyis a képi világa. Így tehát ez a kategorizálás lehet akár egyfajta megbélyegzés is, amit a fotós elfogadhat, vagy el is utasíthat, lehet hízelgő, lehet sértő, de lehet felesleges is.

Mégis e sok ellentétre fittyet hányva megpróbálok most néhány mondatban arról írni, hogy én kit tekintek hobbi fotósnak, amatőrnek, fotográfusnak és profinak. Művészekről nem beszélek, mert manapság az művész, aki annak vallja magát, maximum ha nem jön össze, hát ő lesz a „meg nem értett” 😉

Hobbi fotós:
Kedvtelésből fotózik, többnyire a pillanat megörökítése miatt. Képeinek csak az adott tárgy, táj vagy környezet „képisége” adja a fő szempontot. A cél itt az adott téma reprodukciója, dokumentálása. A hobbifotósok képeiben nem fedezhetjük fel az alapvető kompozíciós, illetve képszerkesztési szabályokat, s a hobbifotós nem igen törődik a fényekkel sem. Ritkán járja körül a témáját, hogy a legérdekesebb pozíciót megtalálja, fotói ad hoc alkotások. Előfordul az is, hogy az adott témáról több, esetenként több tucat felvételt készít, ám azokat nem szelektálja, s nem dolgozza fel utólag.

Főbb jellemzők tehát: egyszerű, középre helyezett témák, fények ahogy sikerültek, vagy amilyenek voltak (mind1 alapon), háttér sok esetben zavaró elemeket is tartalmaz, mégis a fotós úgy látja, hogy képe jól sikerült, hiszen az adott téma felismerhető maradt a felvételen.

Amatőr fotós:
Az amatőr fotós – sok tévhittel ellentétben – nem a kezdő fotóst jelenti. Az amatőr fotós lehet persze kevés tapasztalattal rendelkező, de nem ettől válik amatőrré. Az amatőr fotós ugyanis tudatosan fényképez, keresi az érdekes nézőpontokat, a témát nem csak dokumentálási céllal mutatja be, hanem szeretné azt saját szemszögéből ábrázolni. Képei elkészítése során törekszik a jó kompozícióra, igyekszik betartani a képszerkesztési szabályokat, sőt esetenként ezeket felrúgva saját útját keresve alkot egyedit. Legjobb barátja a fény. Kellő kritikával és önkritikával rendelkezik, így ha a téma az adott körülmények között nem örökíthető meg úgy, ahogy azt szeretné, visszatér egy jobb alkalommal (persze egy amatőr fotós is készíthet kirándulásai alkalmával emlékképeket, amelyeket máskor nem tudna elkészíteni, de ezek a felvételek nem sorolhatók az amatőr képek közé).
A képeket a fotózás és a fotográfia, mint a fénnyel írás szeretetéért készíti, s nem dokumentációs jelleggel.

Az amatőr fotósok képein tehát jól felismerhető a képszerkesztés irányelveinek alkalmazása, a fények kordában tartása (árnyékolás, derítés, szükség esetén saját fényforrások alkalmazása), az utómunkálatok során a képi mondanivaló erősítése érdekében különböző módosításokat is végez a fotón, ami esetenként kissé öncélúnak is hathat. Ez persze nem baj, hiszen saját hibáiból is tanulhat az ember.
Képeivel pályázatokon is indul, ahol jó eredményeket is elérhet.
Az amatőr fotós van kitéve leginkább az „elszállás” veszélyének. Egy-két sikeres pályázat után már úgy érezheti magát, mintha fotográfus, uram bocsá’ fotóművész lenne. De itt is igaz, hogy a legfőbb erény a szerénység.

Fotográfus:
Kizárólag tudatosan alkot, hosszú időket tölt vagy töltött saját stílusának kialakításával, csiszolásával. Képei önmagukért beszélnek, tökéletes alkotások, sallangoktól mentes tálalásban, sok esetben első pillantásra felismerhető az alkotó (pontosan a stílusának köszönhetően).
A kompozíciós alapelvekhez nem minden esetben tartja magát, hiszen téma és mondanivaló függvényében alkalmazza, vagy tér el a bevált szokásoktól. Kerüli a közhelyeket és túl sablonos megoldásokat, fotografáláskor a fő célja mondanivalójának és látásmódjának saját stílusán belüli átadása.

Képei több pályázaton kiválóan szerepelhetnek, fotóival komoly kiállításokon találkozhatunk (nem holmi büfékben vagy kávézókban falra akasztva). Mint önkritikus ember, a fotográfus sosem mondja magára, hogy fotográfus. Elsőbb bizonyít, aztán használja ezt a megnevezést – már ha nagyon kérdezik.
Képeit adott esetben saját felszerelésének bővítése érdekében akár áruba is bocsáthatja.

Profi fotós:
Bár egyes vélemények szerint a profi fotós az, aki főállásban és teljes munkaidőben fotózik, s bevételeinek 80%-a képei eladásából származik, én ezzel nem értek egyet. Lehet, hogy ez más országokban működik, de hazánkban igencsak nehezen. Ezek alapján nagyon kevés profi fotósunk lenne.
Én másként fogalmazok.
A profi fotós nem a fotográfia iránti szerelme miatt fényképez (mint a fotográfus, vagy akár az amatőr fotós), hanem azért, mert kell, mert pénzt kap érte, amiből – többek között – fenntartja magát. Hol van itt az ellentét az előző bekezdésben írtakkal? Sehol. Csupán nem tenném attól függővé ezt a „címet”, „rangot”, vagy megnevezést, hogy bevételeinek hány százaléka származik a fotózásból. Aki képes arra, hogy úgy fotózzon, hogy azt más megvegye, azért fizessen, azt megrendelje, azt nevezhetjük akár profi fotósnak is. Persze az más kérdés, hogy lehet ettől az adott illető még kókler. Hogyan tudjuk a kóklereket kiszűrni a profik közül? A képeikkel. Vagy talán sehogy. Manapság már úgyis annyira felhígult a vizuális kultúránk, hogy véleményem szerint már hiába úszunk az árral szemben, ettől még nem lesz jobb senkinek. Az viszont tény, hogy minél feljebb van valaki, annál inkább nehéz talpon maradni, jönnek a támadások, a lealacsonyító megjegyzések. Hallottam már olyat is, hogy valakit azért neveztek kóklernek, mert nem volt szakképzett, nem járt fotós iskolába. Az más kérdés, hogy az ő képei fényévekkel előbb voltak, mint néhány „tanult” profinak. De onnantól, hogy elkezdett megrendelésekre is fotózni, vállalta ezt a kockázatot.
Szóval érdemes megnézni az adott profi fotós képeit, hiszen egy profi is lehet fotográfus, egy profi képei is lehetnek beszédesek, de egy amatőr is lehet profi. Sőt! Egy profi lehet, hogy még csak nem is amatőr. Főként ha csak a sablonokhoz tartja magát és egyetlen célja, hogy az adott megrendelésnek eleget tegyen.
Profi és profi között is van különbség! De még mekkora!

Ezek a „kategóriák” persze nem különíthetők el oly’ élesen, mint az országok határai. Itt komoly összemosódások lehetnek. Gondoljunk csak a fotográfusokra, akik adott esetben éppenséggel eladják a képeiket, ettől mégsem profik (sőt lehet, hogy nem is akarnak azok lenni). Egy profi ugyanis megrendelésre dolgozik, a fotográfus viszont a már elkészült képeit adja el.
Az amatőr fotós lehet, hogy tudatosan, saját szemszögéből fotóz, de elképzelhető, hogy a technika kezelése mégsem az erőssége. De ettől még nem biztos, hogy „csak” hobbi fotós. Ugyanakkor egy hobbi fotós lehet, hogy kiválóan alkalmazza a kompozíciós szabályokat, mégis ha a képei nem ütnek meg egy bizonyos szintet, túl egyhangúak, sablonosak, s nincs meg a szükséges egyéni látásmód, akkor nem is célszerű amatőr fotósnak nevezni.

Kényes terület ez, s bizony sokszor bele is futottam olyan emberbe, aki már fotóművésznek hívta magát, annak ellenére, hogy még az amatőr szintet is csak jóindulattal érte el.

Szerintem ezzel kapcsolatban két fontos dolgot kell megjegyeznünk:
– ne akarjuk magunkat feljebb sorolni, mint amik vagyunk. Ne hívjuk magunkat fotóművésznek, ha nincs a hátunk mögött jó pár komoly pályázati eredmény (ahol elismert hazai fotósok zsűriztek, s nem a nagyi meg a szomszéd néni), s amíg más művészek nem ismerték el a munkánkat, mert ezzel az igazi művészeket sértjük meg.
– legyünk önkritikusak és szerények.