Pentax K200D, DA* 200mm f/2,8 ED IF SDM, DA 12-24mm f/4 ED AL IF
2008. július 03. csütörtök – 22:01Vadiúj belépőszintű Pentax D-SLR és hozzá két csodaobi. Ez várt rám ma az irodában. El is hoztam őket és egy kis ideig élvezzük majd egymás társaságát.
Legelőször azon lepődtem meg, hogy cseppálló kialakítású a kártyafoglalat. Nocsak, dehiszen akkor az egész gép az!
Bezony. Persze ezt már a bejelentéskor tudtuk, de január óta ezt könnyen elfelejti az ember, ha nem foglalkozik az adott géppel. Mindenesetre pozitív meglepetés volt.
|
|
|
Második kellemes élmény az érzékenység állításnál ért, amikor is 1 Fé helyett már 1/3 Fé-enként lehetett állítani. Igaz, ISO3200 továbbra sincs.
Hja és a gép alján egy gumiajtó mögött van pár csatlakozópont, ami az opcionális portrémarkolathoz való.
Na akkor most belépőszint, vagy mégsem belépőszint? Mert ezek a szolgáltatások már inkább feljebb pozicionálják!
Jah és magyar menü is van, aki esetleg erre vágyik. bár imitt-amott eléggé siethetett a fordító, mert 2 elgépelést is találtam:
Fromatálás
Automtaikus kikapcsolás.
Eheh
(nem én gépeltem el, így van a menüben)
Jópofa az is, hogy a menüben a hosszú szövegeknél nem buta rövidítéseket használnak, amit jó esetben még meg lehet érteni, rosszabban egyáltalán nem, hanem a gép scrollozza a hosszú sorokat.
Viszont LiveView az nincs. Bár Petur K20D cikke alapján lehet, hogy nem is baj
Ja és még egy érdekesség, amit már a K20D tesztből ismerhetünk: a szenzorra rakódott porszemek könnyedén ellenőrizhetők az erre szolgáló módban.
Apropó szenzor kosz.
Az érkezett tesztgép szenzora tele volt porszemmel
Nem is tudtam elkezdeni az objektívek tesztelését, mert ahhoz szükség lett volna F16-ra is, de ott már nagyobb látszott a kép közepén egy csúnya folt.
Úgyhogy haza is jöttem és kitakarítottam a körtefecskendőmmel.
Pár fújás és patyolat tiszta lett (puffneki szenzoreltolásos portisztítás
)
|
|
|
A két obiból igazából a 200-as a nagyobb élmény.
Kiváló fényerővel és SDM élességállítási rendszerével valóban különleges.
Kiértékelhető kép még effektíve nem készült vele, de természetesen a teszt során lesz ilyen is
A másik, nagylátószögű obi a szokásos minőséget hozzá, imádnivaló látószöggel, de mikromotorral. Viszont belső élességállítású. Igaz, a többi gyártóé is.
Ami még érdekes lehet, hogy 24 mm-es is f/4 fényerejű. Persze az is igaz, hogy 12-n is, ahol a Canon obija még f/3,5
Na mindegy, ezen valszeg semmi sem múlik.
Ellenfényre picit gyengül a kotnraszt, de első körben úgy néz ki, hogy nem vészesen.
|
|
|
Szombaton nyomulunk le Balatonra, remélem ki fogom tudni használni a nagylátót és a telét egyaránt
Teszteléssel kapcsolatban különleges kéréseket/kérdéseket lehet ide írni, ha tudom, megcsinálom/megválaszolom…
A teljes és végleges teszt a Pixinfon olvasható:
Kipróbáltuk: Pentax K200D









9 hozzászólás a “Pentax K200D, DA* 200mm f/2,8 ED IF SDM, DA 12-24mm f/4 ED AL IF” bejegyzéshez
E miatt a teszt miatt ülök a net előtt hetek óta komám.
vinyi szólt hozzá 2008. júl. 6. napján 14:46-kor.
Helló Birdie!
Én is nagyon régóta várom, hogy “megvallasd” és beszámolj nekünk a K200D-ről. Kiszemelt darabról lévén szó remélem jól fog vizsgázni…
Jó munkát és Üdv!
Cila67 szólt hozzá 2008. júl. 9. napján 18:54-kor.
Eddig pozitív.
Sorozat mód gyengus, de ezen kívül ok a dolog.
ISO Auto-t továbbra is imádom ennél a gépnél
Birdie szólt hozzá 2008. júl. 9. napján 20:47-kor.
Mikorra várható amúgy a cikk? Már készítem a popcornt meg az innivalót.
vinyi szólt hozzá 2008. júl. 10. napján 21:51-kor.
Én is szemezek ezzel a masinával, úgyhogy kénytelen leszel a tömegnyomásnak engedve gyorsan megírni a cikket…
))
atomgape szólt hozzá 2008. júl. 11. napján 08:13-kor.
Igyekszem vele
Csütörtökön viszem vissza a gépet, addigra kész kell lenni az összes tesztképnek és tesztnek.
Első körben azt gondolom, hogy cirka 1-2 hét múlva elvileg a cikk is megjelenhet.
A tesztfotókat viszont még a jövő héten fel fogom tölteni.
Birdie szólt hozzá 2008. júl. 12. napján 12:47-kor.
Köszönjük a gyors tesztet!
)
Sokat segítettél!
Számomra már csak egy kérdés maradt… 200D, 10D vagy 20D…
Egyébként egy apró hibát vettem észre a tesztben.
A “kezelőszervek” fejezetben az első két fotón látható gombok-tárcsák számozása kicsit összekeveredett.
Üdvözlettel Cila!
Cila67 szólt hozzá 2008. júl. 25. napján 18:51-kor.
Köszi, javítani fogom
Birdie szólt hozzá 2008. júl. 27. napján 16:35-kor.
Látom, már meg is jelent a cikk, most kezdek neki…
Köszi!
atomgape szólt hozzá 2008. júl. 29. napján 09:39-kor.