Az emberi hülyeség határtalan

avagy: velünk sosem történhet meg.

Sokszor hallunk különféle rémtörténeteket mindenféle borzasztó dolgokról, melyek után persze el is döntjük magunkban, hogy ááá, ilyen velünk nem történhet meg.

Túlzott ez a naivitás, kedves barátaim, vagy legalábbis az én esetemben az volt.

Történetünk szombat reggel kezdődik, amikor is feleségem reggel elutazott Bécsbe, hogy megnézze a karácsonyi vásárt. Én egyedül voltam a lányommal.

Azt terveztem, hogy délelőtt gyorsan megcsinálom a pályázat eredményhirdetését, aztán 1 óra felé megebédelünk, majd 3-4 felé elmegyünk anyumhoz segíteni neki egy kicsit takarítani, mert még a combnyaktörésből csak gyógyulgat és járni alig tud, tesómék meg jönnek haza vendégeskedni.

Számításom kissé áthúzta, hogy reggel 10 órakor ébredtem fel. Lányom persze már régóta játszadozott. Gyorsan csináltam neki egy szendvicset szalámival, sajttal, meg vittem neki langyított tejet a varázsszívószállal.
Mondjuk jellmező volt Melire megint ez az „inkább amazt” stílus. Megkérdeztem milyet szeretne. Azt mondta gyümölcsöset. No mondom beviszem neki az összeset legyen miből választani. Sorolom neki hogy mik vannak: banános, karamellás, erdei gyümölcsös, meg csokis. No akkor erdei gyümölcsös jó lesz? Nem, csokist kért 😛 Persze én voltam a bolond, minek mondtam el a választékot… Na mind1.

Én is megreggeliztem, aztán nekiestem a pályázatnak.
Meli közben játszadozott netes játékokkal. Már pár napja be volt neki ígérve, hogy ma kivételes nap lesz, rengeteget játszhat (és engem is hagyhat tenni a dolgom, hihi 😛 ).

A „gyorsan megcsinálom a pályázati eredményhirdetést” ötletből az lett, hogy 3-kor kezdtünk ebédelni 😛 Sajnos volt egy eleinte nagyon lelkes felhasználó, aki a végére elvesztette lelkesedését, s bár 3× kértük meg és ajánlottuk fel neki a lehetőséget, hogy a szabályaink szerint értékeljen, a végére ez nem sikerült. Kb 80-90 pontot kellett kivonni utána. Na ez egész sok időt elvitt, kb. 2 órám ment rá.
Aztán maradt 18 db olyan fotó, aminek 5,0 az átlaga, így pedig nem lehet eredményt hirdetni. Következett a 111 fotó végigpontozása egységesen 3 ponttal, hogy a súlyozott átlag kihozza a valós eredményt.

Hát eltelt az idő, nemvitás.
3 felé nekikezdtem az ebédnek. Felvágtam a krumplit, feltettem az olajat, bekapcsoltam a páraelszívót. Közben megmelegítettem a gyümölcslevest és elkezdtük azt enni. Persze azért rohangáltam befelé a konyhába, hogy nehogy odaégessem a krumplit, de nem volt vele gond. Ja és persze a hűtőből előkaptam a brassóit és bevágtam a mikróba.

A levessel már végeztünk, s a krumpli is egész jól állt, már kezdett barnulni. Picit féltem is, hogy nem fogom tudni elég gyorsan kiszedni és a vége már kesernyés lesz, úgyhogy levettem a gázt takarékra.
Kiszedegettem ügyesen, jól lecsöpögtettem az olajtól és beraktam egy tálkába.
Levettem a páraelszívót 2-esre, hogy ne zúgjon annyira, aztán elkezdtük felfalni a finom étket.

Ebéd közben persze Meli megint sokat bolondkodott 🙂
Így aztán gyorsan eltelt az idő, megeszegettük az egészet és mind jóllaktunk. Közben néha olyan érzésem volt, mintha büdös olajszag lenne, tudjátok, mintha lángossütőből származó dízellel üzemelő kocsi mögött haladnánk 🙂
Talán korán kapcsoltam 2-esre a páraelszívót? Mindegy, majd kiszellőzik.

Ebéd után lekapcsoltam a páraelszívót aztán nekiláttam még egy kicsit dolgozni: ellenőriztem, hogy mindent jól csináltam-e (naná, hogy nem, mert a pontozhatóság nem volt kikapcsolva, így a képek átlagai nem látszottak 🙂 ), beírkáltam a képek szerzőit, aztán indultunk anyuhoz.

Már úton voltunk, mikor a sógor rámtelefonált, hogy a fotós DVD-jét megírtam-e. Hát izé, meg, de már épp megyünk. Na de hogy az neki fontos. Najó, akkor visszamegyünk, végülis alig 500 métert jöttünk el.

Beszaladtam hát, hogy felmarkoljam a lemezt. Fura ez a büdös. Ennyire nem kéne égett olajszagnak lenni egy kis krumplisütés után. Na mind1, rohanjunk.

Anyuéknál persze nem tudtam kiporszívózni, mert rossz porzsákot adtak a géphez, a papírporzsák meg már elszakadt. Remek. Jah, a legjobb hogy a csomagolást péppé téptem, fene gondolta, hogy nem lesz jó hozzá. Így elég nehéz lesz kicserélni.
A vacsit természetesen megvártuk, kedvencem volt, tepsis krumpli 🙂
Meli nagyon jót játszott az unokatesójával, bár Samu hangoskodása kicsit zavart. Na de hát kölykök.

7 óra felé hazajöttünk.
Amikor beléptem, még mindig ez a fránya égett olajszag. Pfhej. Itt komoly szellőztetés kell.
Meli már bent volt, amikor én még elrakosgattam a saját és a leányzó kabátját. Elkérte közben a biciklilámpát, mert ilyenkor fél a sötétben 🙂
Odaadtam neki.
Na szépen összeraktam a kabátokat és megyek én is utána.
Ehh, ez az olajszag borzasztó.
Aztán megláttam, ahogy a Meli kezében lévő lámpa mintha lézerkard lenne. Remekül lehetett látni, ahogy a fénycsóva előrehalad.

BASSZUS!
Akkor ez füst.
Gyorsan elvettem a lámpát és elkezdtem nyomozni a forrását. Benyitottam a fürdőszobába. Nincs gáz, bár ott is ugyanez a füst, ami inkább ködszerű izé volt.
Benyitok a konyhába, azta ami ott volt. Kb. mint valami őszi hajnali köd, túlsó ajtóig alig láttam.
Basszus, itt ég valami. Vagy legalábbis nagyon füstöl.
Valamit úgyhagytam és kigyulladt a vezetéke?
De nincs kábelszag.
Akkor mi.
Meghallottam valami sistergést.
Hmm, megy a gáz.

BAZZZ! Elfelejtettem lekapcsolni az olaj alatt a gázt! Azért füstölt.

De mekkora mák, hogy csak takarékon volt. Ha fullon hagyom, szerintem kigyullad és mire hazaértünk volna, a házunk porig égett volna.
Így csak füst lett. Most meg lefagy a lábam, mert nyomatom maxon a kürtős szagelszívót, az ablak meg nyitva.
De legalább megúsztuk ennyivel. Mert ugye ilyen velünk nem történhet meg.
Emlékszem, hányszor kinevettem a feleségem a gázcsapelzáró mániája miatt. Ő minden alkalommal, amikor befejezi a főzést, elzárja a főcsapot ami a sütőhöz megy. Ma is még morgolódtam is, hogy már megint elzárta…
Hát most már nem fogok soha nevetni rajta. Ha elzártam volna, nem lett volna ennyi baj se.
Szerencsére tényleg minimális a gond, kicsit büdös van, de most már látok is a szobában és a szemem se csípi a füst (bahh, tényleg, úgy csípte, iszonyú volt).

Na szóval, az emberi hülyeség határtalan. Soha ne gondoljuk azt, hogy velünk nem történhet hasonló hülyeség, mint mással…
A főzés után pedig kétszer ellenőrizzük, hogy elzártunk-e mindent.