Végre egy komoly(abb) masinéria: Canon EOS-600D

A sok-sok egyszerűbb kis kompakt után végre egy komoly(abb) fényképezőgép jutott tesztre, a Canon új tükörreflexese, az EOS-600D. Mit ne mondjak, örülök neki. 🙂

Biztos vagyok benne, hogy a Canon februári bejelentése során voltak, akik örültek, s voltak, akik szomorkodtak. Szomorkodhattak azok, akik a már 2,5 éves EOS-5D Mark II utódját várták. Örülhettek viszont azok, akik olcsóbb belépőszintű modellt kerestek, hiszen megjelent az EOS-1100D és az EOS-600D is. Utóbbi kihajtható LCD-vel. Az EOS-550D ugyanis – bár kínál LiveView élőkép módot és videófelvételi lehetőséget is – kihajtható LCD-vel nem rendelkezik. A februárban megjelent EOS-600D főbb újításainak egyike tehát a kihajtható és elfordítható kijelző. Ezen felül a vezeték nélküli vakuvezérlés lehetőségével bővítették a vázat, amelyre szintén régóta vártak a Canon DSLR-ek kedvelői (legalábbis ebben a kategóriában).

Huh, ez a bevezető nagyon komolyra sikerült, nem annyira blogba illőre. Na de sebaj, legalább megvan a cikk eleje 😀

Tehát megkaptam idei első tükörreflexes gépem, igaz, túl nagy változások és újdonságok nem dobják majd fel ezt az egy hetet (a gép csütörtök óta van nálam, csak még nem volt időm megírni a bejegyzést 😛 ).
Mivel a gép képminőségéért felelős részei változatlanul kerültek át az EOS-550D-ből (szenzor, képfeldolgozó rendszer), így képminőségében nem kell eltérésre számítani. Persze ettől függetlenül lesznek tesztképek, már csak azért is, mert az EOS-550D-vel nem készültek kékórás képek, amit megpróbálok most az EOS-600D-vel pótolni, no és a kedvenc templombelsős ISO sorozatom sem maradhat el.
Ja és 18-135mm-es kitobit kaptunk, az se járt még nálunk (135-ön elég kínlódás éles képet lőni vele, legalábbis a közeli képekkel megszenvedtem…).

Egyébként egy dologra most megint rá kellett döbbennem: rengeteget számít a megszokás. 1 hónapja még az EOS-40D-mmel fotóztam. Két hete a céges Olympus E-30-cal, majd e héten az E-520-szal, aztán pedig most az EOS-600D-vel. Hát rendesen keresgetni kell a gombokat, pedig mindegyik géppel dolgoztam már sokat 🙂
600D-nél kifejezetten zavar, hogy, nem tudom még anélkül állítani az exp. korrekciót, hogy ne kellene levennem a szemem elől. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet ilyet, csak azt, hogy még nem szoktam meg, korábban a 300D-nél simán megszoktam, ennél is meg lehetne, ha lenne rá idő, de gyanítom az 1 hét erre kevés lesz 🙂

No visszatérve az újdonságokra, van azért itt még egy két dolog. Pl. zenés diavetítés. Jó, persze, sok gép tudja, meg egyébként sem egy sűrűn használt alkalmazás. De a 600D bármilyen zenét lejátszik, amit a kártyára felmásolunk. Sőt! Ez még érdekesebb! Videó alá lehet zenét berakni! Azt még nem próbáltam, hogy utólag is lehet-e dubbing-elni, de az jópofa lenne.
A vezeték nélküli vakuvezérlés pedig a további kreativitás kiélvezését segíti elő. Igaz, most is a szokásos problémába futhatunk bele, ha csak ellenfényes képet akarunk (a vázon lévő kisvaku villanásával vezérelhetnénk a távolabbi rendszervakut, de ha annak szenzora nem látja a vezérő villanásokat a főtémánktól – pl. modellünktől – akkor az sem fog elvillanni). De ez minden ilyen rendszernél így van, ezt csak rádiós kioldóval lehet úgy áthidalni, hogy ne legyen macerás a munka.

A kész cikk: Canon EOS-600D teszt