Rövidre: Samsung ST550

Cirka egy hónappal ezelőtt jelentette be a Samsung többek között az ST550-es modelljét, melynek érdekessége a hátsó 3,5″-os érintésérzékeny LCD-je, valamint az előlapra helyezett 1,5″-os kijelző is.

Rövid gyorstesztre érkezett a Samsung új csodamasinája, az ST550, amelyet ma kezdtem el kipróbálni. Az eleje nehezen indult, mivel az akku full nullára le volt merülve, külső töltő hiányában pedig még csak azt sem tehettem, hogy termékfotózás közben töltöm az akkut. Mivel a töltést a gép saját maga végzi, így maradt első körben a fehéregyensúly beállításának tesztelgetése, miközben az akku töltődött a gépben.
Érdekes, hogy fotózás során a gép hátsó része egészen jó színt mutatott, ugyanolyan beállításokkal a fényes, zongoralakkozáshoz hasonló elülső része már kékes fátyollal látszott. Na most vagy a gép tényleg kékes, vagy az Olympus E-520 lát valamiért kéket a lakkozásban.

A gép hátsó LCD-je óriási méretű, a közel 16:9 oldalarányú kijelző 3,5″ képátlójú (77×46 mm). De az LCD nem csak méretével, hanem felbontásával is kimagaslik a többi közül. Az ST550 hátsó kijelzőjének ugyanis nem kevesebb, mint 1.152.000 szubpixelből áll. Igen, egymillió-egyszázötvenkétezer.
Ez valójában olyasmi felbontás, mint amit már sok DSLR hátulján lévő 3″-os LCD-n tapasztalhattunk, csak ott a kisebb méret miatt 921.000 pixelről beszéltünk.
De még mindig maradjunk a hátsó LCD-nél. A kijelző felülete érintésérzékeny, ebből adódóan kezelőszervet nem is nagyon találunk a gépen, csak néhány gombot.
Hab a tortán, hogy a kijelzőn megjelenő virtuális gombok megnyomását a gép enyhe vibrációval veszi tudomásul. A Force Feedback bizony jó szolgálatot tesz, hiszen így biztosan érzékeljük amikor a gép jóváhagyta az érintésünket.
Részemről sokkal jobban szeretek igazi gombokat nyomkodni, sem mint képernyőt. Főleg fura ez az expozíció kompenzációnál, amikor nincs kisebb-nagyobb gomb, csak egy skála, ahol ujjunkkal tologatva választhatjuk ki a szükséges értéket. Nos, ez nem könnyű, ráadásul időigényes.

Még mindig maradjunk a kijelzőknél.
A világon egyedülálló módon az ST550 elején is található egy LCD, ami persze nem olyan méretes, mint a hátsó, de éppen elég arra, hogy önarckép készítésénél segítse a kompozíciót.
Hogy ez mennyire hasznos? Azt mindenki döntse el saját maga.

Videóból HD felbontásút is képes rögzíteni az ST550, szerencsére MPEG4 formátumban, így a memóriánk kapacitását hatékonyan használhatjuk ki. Bár a felvétel során az optikai zoomot is használhatjuk, sajnos a zoomolás során a hangfelvétel szünetel. Ilyenkor néma csend marad a videófájlban.

Érdekes és számomra érthetetlen is, hogy miért nem használhatjuk a szokásos SD/SDHC kártyát. Ehelyett ugyanis microSD vagy microSDHC kártyafoglalat került a gépre. Talán az LCD foglalja el vastagságával a szükséges helyet? Mert a 19 mm-es vastagság nem olyan, hogy ne lehetne elrejteni benne egy SD kártyaolvasót. Legalábbis láttunk már ilyet.

Első körben tehát érdekes ez a gép, a minőség és a használhatóság majd egy másik kérdés lesz, ami végső cikkünkből derül ki.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük