Megmentve: Olympus E-420

2008. május 10. szombat – 12:09

Már-már azt gondolhatnánk, hogy a segítőkészség kifogyott az emberekből, de hála Istennek, ez nem így van…

A hangzatos cím és bevezető után azt hihetné a kedves látogató, hogy valami elveszett gépről és lelkiismeretes megtalálójáról van szó, de a helyzet nem ennyire komoly.

e-420_frontright.jpg

Mindössze arról van szó, hogy csütörtökön megkaptam az Olympus E-420-asát tesztre, de sajnos a videókábel kimaradt a csomagból (anélkül pedig nem tudom szépen bedigizni a menüképeket). Maximalista ember lévén törtem is a fejem, hogy most mi legyen. Az Olympus-os kontakt már nem volt elérhető szabadság miatt, így valami más megoldás után kellett néznem.

Mi más juthatott volna eszembe, mint a fotozz.hu. Benéztem a géptípusokhoz, kikerestem az E-510 és E-410 modelleket és megnéztem a képek feltöltőit, hátha találok valakit Budapesten, vagy a lakhelyemhez közel. Nem is kellett sokat keresgélnem, megtaláltam egy viszonylag frissen regisztrált felhasználót, akinek azon nyomban e-mailt is írtam, hogy tudná-e nekem kölcsönözni a gépe videókábelét.
Meglepődtem kicsit, mert szinte azonnal kaptam választ, melyben tájékoztatott Árpád, hogy természetesen a rendelkezésemre bocsátja.

Tegnap át is ugrottunk a szomszéd városba, s már nálam is a kábel.
Úgyhogy már csak a Nikon D60 cikk befejezése áll az E-420 teszt útjában (mindent csak szépen sorjában ;) )
Szóval megvan a hétvégi program is, hurrá :P

Ezúton is köszönöm Árpádnak a szíves segítségét és nagyon örülök, hogy megismertem. Sok kitartást és jó fényeket kívánok neki a fotózáshoz!

U.i.: (Gonzo: köszi a Démont ;) )

Ha tetszik, oszd meg! Kattints az általad használt közösségi oldal ikonjára:
  • Facebook
  • Digg
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • MySpace
  • blogmarks
  • Blogosphere
  • Print
  • Add to favorites


A hirdetési bevételek a blog fenntartására fordítódnak!

Szólj hozzá!

Csak a kulturált, emberi hangnemű hozzászólások kerülnek publikus nyilvánosságra. A gyalázkodó, bunkó hozzászólások mennek a kukába.