Egy közönségszavazás tapasztalatai
2008. október 02. csütörtök – 14:13Ahány ember, annyi szokás… mondhatnánk. A nyereményekért néhányan bármire képesek. Akár saját becsületüket is feladják. Már persze ha volt egyáltalán. Kemény kritika következik!
Mint bizonyára sokan tudjátok, a Lumix VII. fotópályázatának közönségszavazása ismét a fotozz.hu-n került megrendezésre.
Mivel a pályázatra írt értékeléseknél nem volt kötelező a fotozz.hu szabályainak megfelelően értékelni, így úgy is lehetett pontozni, hogy azokat nem indokolja az értékelő. Voltak azonban olyan értékelések, amelyek részletes szöveges indoklást is tartalmaztak, ahogy a fotozz.hu-n általában kérjük. Ezek után kerdit jár(hat), így az értékeléseket át kellett néznem. Akinek jár, az kapjon, akinek nem, az ne.
Az indoklást nem tartalmazó értékeléseket nem igazán volna etikus a többiekkel szemben elfogadni, no nem a kredit miatt, hanem azért, mert pontjaik súlya aránytalanul nőne azokéhoz képest, akik komoly, részletes és segítőkész értékeléseket írnak egyébként, de pl. a pályázaton nem pontoztak.
Ezeket az értékeléseket tehát át kell nézni, s amelyik a fotozz.hu szabályainak megfelelnek, elfogadni (kredit és esetleg pontsúly növelés járhat érte), amelyik csak pontoz, vagy nem indokol, azokat meg simán átengedni (anélkül, hogy kredit vagy súly növekedés járna vele).
Ennek kapcsán találkoztam két érdekes esettel, amelyeket most meg is osztanék veletek.
Tudvalévő, hogy az ember sokmindenre képes egy kis nyereményért, nagyért meg pláne. Hogy ki, mire képes, arra a valóságshow-kban láthattunk már példákat. Ez itt azonban nem milliós nyereményekért ment, csupán egy-egy kompakt fényképezőgépért, aminek cirka bruttó 70e Ft az új értéke.
Első esetünkben a nevező körbejárta az ismerőseit és megkérte, pontozzák fel az ő képeit. Érdekes megfigyelni, hogy a haverok nem is sokat teketóriáztak a többi képpel, csak barátunk képeire mentek, esetleg ha mással is foglalkoztak, abba csak belerúgtak
Kattintsatok a linkekre. Aki kitalálja, melyik két kép a szóbanforgó kecskeméti figura pályázati fotója, nyer két ingyenjegyet a következő kiállítására
http://fotozz.hu/felhasznalo_velemenyei?Felhasznalo_ID=42725
http://fotozz.hu/felhasznalo_velemenyei?Felhasznalo_ID=45264
http://fotozz.hu/felhasznalo_velemenyei?Felhasznalo_ID=45322
http://fotozz.hu/felhasznalo_velemenyei?Felhasznalo_ID=45246
http://fotozz.hu/felhasznalo_velemenyei?Felhasznalo_ID=45327
http://fotozz.hu/felhasznalo_velemenyei?Felhasznalo_ID=45257
http://fotozz.hu/felhasznalo_velemenyei?Felhasznalo_ID=45260
http://fotozz.hu/felhasznalo_velemenyei?Felhasznalo_ID=45335
http://fotozz.hu/felhasznalo_velemenyei?Felhasznalo_ID=45239
http://fotozz.hu/felhasznalo_velemenyei?Felhasznalo_ID=45267
No ez még nem is olyan vészes talán, hiszen ki ne lenne arra büszke, hogy egy képe bejut valamilyen pályázatra, naná, hogy elmondja az ismerőseinek, meg azt is, hogy lehet rája szavazni.
Van azonban egy kissé meredekebb eset.
Ráadásul egy régi fotozz.hu felhasználó az érintett benne, aki meg is nyerte a közönségdíjat. Szerencsére ehhez nincs köze annak a ténynek, hogy saját képét pontozta. Mindenesetre már csak azért is meglepő, mert egyébként egy jó képről van szó, mi szükség lenne arra, hogy a szerzője saját magát pontozza fel?
(Mondjuk az egész ott kezdődik, hogy ha valaki bejut egy közönségszavazásra, akkor ha egy cseppet is etikus, nem pontozza a képeket, nem csak a magáét, de másét sem, legalábbis semmiképpen nem lehúzó jelleggel. De hát lehet hogy Magyarországon ezt tanítják valahol, “taposs át a másikon, lökd fel, szúrd le, mindenképpen neked kell győznöd…”)
No nézzük akkor Varga István, alias Sj képét a pályázaton:
A kép a pályázaton:
http://fotozz.hu/fotot_megmutat?Foto_ID=177210
A kép saját galériájában:
http://fotozz.hu/fotot_megmutat?Foto_ID=155651
|
|
Ugye szép fotó?
De akkor miért kellett saját magát pontoznia a pályázatos kép alatt?
http://fotozz.hu/fotot_megmutat?Foto_ID=177210
Viccesnek gondolta? Nem vette komolyan?
|
|
Ezt ha valaki el tudja nekem magyarázni…









12 hozzászólás a “Egy közönségszavazás tapasztalatai” bejegyzéshez
http://hu.wikipedia.org/wiki/Skizofr%C3%A9nia
cheat szólt hozzá 2008. okt. 2. napján 14:31-kor.
… nem elég magas a kerítés…
Domshow szólt hozzá 2008. okt. 2. napján 15:11-kor.
Talán jobb lett volna, ha csak az érintettekkel beszéled meg a dolgokat, és ide nem írsz konkrétumokat.
bolond szólt hozzá 2008. okt. 3. napján 15:51-kor.
Sajnos ez Magyarország.
Bár azt hozzá kell tenni, hogy mi akik rászavaztunk mind tudtuk, hogy kinek a képe.
A 47 db értékelőből 32 aktív fotózzos + 1 az ővé.
Ha a többi ismeretlen képre vetítjük, akkor ez is unfair.
Inkább ez az egész kiírásnak volt a hibája. Vagy nem súlyozott átlagot kellett volna számolni.
Persze a tényen nem változtat és abban teljesen egyet értek veled.
ovarnet szólt hozzá 2008. okt. 4. napján 19:11-kor.
Szerintem ez nem Magyarország, ez az internetes fotósvilág és legjobban jellemző a fotozz-ra ez a megdicsőülés vágy, amit maga az oldal felépítési rendszere indukál. Vegyél új gépet új cuccot pblikálj és lehetsz a legjobb. Holott csak az egész egy megabiznisz, sok naív fotózni szerető ember kihasználása. Nem ítélem el az önmagukra szavazókat, ők csak a saját formájukat hozták. Mindenesetre meglepődtem volna, ha fődíjat egy névtelen szerző kapta volna meg. És talán ennyit a zsűrizésről mielőtt itt letodorongolná bárki is az önmagára szavazókat, akik nem mondhatni barátaimnak, csak szerintem jó fotósoknak legalább…
leyka szólt hozzá 2008. okt. 4. napján 19:53-kor.
Ha nem súlyozott átlagot számolunk, akkor viszont az első eset befolyásolja az átlagot.
11x-es regisztráció már erősen befolyásolhatná a végeredményt.
Az ilyen egyébként nyilván többszörösen jelen volt, nem úgy, mint a pályázaton részt vevő értékelő saját képének fel-, vagy éppen más képének lehúzgálása.
Birdie szólt hozzá 2008. okt. 5. napján 12:52-kor.
leyka-nak igaza fvan abban, hogy ez nem magyar jelenség. Viszont ennek ellenére elítélem az ilyesmit… Szerintem ez kisstílű, és egyáltalán nem illik egy olyan “fotóshoz”, aki tisztában van a tudásával, képei értékével… Egyre több fotós ismerősömtől hallom, hogy pont az ilyen esetek miatt nem pályáznak. pedig valószínűleg náluk is nagy a család, meg a haveri kör, és valszeg ő is tudna 5 pontot nyomni a saját képe alá… De talán nem tartják etikusnak
gliv szólt hozzá 2008. okt. 6. napján 13:46-kor.
tényleg én is hallok ilyesmit, épp most hétvégén beszéltem egyik fotós barátommal és ő is ugyanezt mondta, hogy pont az ilyenek miatt nem foglalkozik a pályázatokkal.
Birdie szólt hozzá 2008. okt. 6. napján 13:55-kor.
És mondá az Úr: Felebarátaid által a te neved be nem mocskoltathatik…, és felebarátaidra hányt mocskod mind a te fejedre hull vissza… és ezerszeresen nyögöd majd másokra szórt mocskod terhét… Az, ki felebarátja mocskában fürdik, maga is váljék mocskossá…, mert én szabad akaratot adtam minden bárányomnak…
Csak azt vehetik el, amit odaadunk.
Szép úgy győzni, hogy a mások által manipulált közönség a mi képünket választja ki, mert annyira jóóóóóó lett a kép. Csak egy jó (mármint jóóóóóó) kép kell… Akár igaz, akár hamis a játék, veszíteni nem szégyen – ha egyáltalán lehetséges veszíteni.
Milyen a jóóóóóó kép? Talán olyan, ami felébreszti az emberek szívét. Az ember a mellkasára néz és elámul: “Jé, te is itt vagy?! Izé… “nem sírok, ne félj… Csak erős ez a fény, attól könnyezem…”" Jah, biztos az angyalok vakui villannak…
“Upsz! Úgy elhomályosult a szemem, hogy véletlenül nem a haver képére szavaztam. Most már mindegy…”
bolond szólt hozzá 2008. okt. 6. napján 23:48-kor.
sajnos internetes szavazásnál ez mindig benne van a kalapban.
párral már találkoztam, és néha elgondolkoztam, hányszor bánták meg a dolgot a szervezők, miután megnézték a végeredményt és rájöttek, hogy márpedig ehhez ők adják majd a nevüket…
van ahol próbálkoznak vmi védelemmel (pl ipfigyelés), de ez annak, akinek nem fontos a tiszta győzelem, csak az eredmény, max plusz kihívás.
erre is igaz, mint az internet nagy részére, szép a nagy szabadság, de szebb lenne, ha némi morál is párosulna mellé…
galocza szólt hozzá 2008. okt. 8. napján 17:26-kor.
galocza: Az IP figyelés sem mindig megoldás, hiszen egyes egyetemek kollégiumaiban igazán nem nagy szám működésbe lendíteni egy scriptet, ami 100-200 kínai IP címet váltogat, másodpercenként új IP-t osztva a kérdéses gépnek.
Tényleg nem értem amúgy, miért kell a saját képét pontoznia, ha meg igen, miért ír hozzá bődületes baromságot, és próbálja hülyének nézni a fotózz népét. Hogy is van a mondás? A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.
Vadvirág szólt hozzá 2008. okt. 9. napján 17:21-kor.
Én a fotozz.hu-n tapasztaltam az értékeléseknél, hogy összejár a haveri kör és felpontozzák egymás képeit. Pedig ott nincs is különösebb ok, hacsak nem a hiúság, de azt meg hogy legyezheti a mű magaspont?
p.lac szólt hozzá 2008. nov. 24. napján 13:41-kor.