Olympus E-P3

Újabb hét , újabb gép. Kicsit felpörögtek most a géptesztek…

Bár nagyon új dologról nincs szó számomra, mivel Bécsben már sikerült elég sokat fotózni vele, azért mégiscsak más ez az Olympus E-P3. Határozottan úgy rémlik, hogy ennek a gépnek más egy picit a menüje. Vagy csak akkor nem tulajdonítottam szerepet a szép GUI-nak. Nem tudom. De hogy ez nagyon szép, az hótziher.

Az egész E-P3 egyébként inkább emlékeztet az E-PL2-re, legalábbis kezelőszervek tekintetében, tudásban viszont E-P2 feletti.
Jó masina, most már gyors fókusszal, érintésérzékeny képernyővel, nagyon kevés bosszantó dologgal. Egy nagyon bosszantó dolog van: nem az enyém 😀

Szerintem most nagyon ügyesen belehúzott az Olympus, mert eddig egy picit azért az volt az érzésem, hogy a Panasonic a GF szériájával jobbat nyújt (fókusz, videó, szolgáltatások), de most mintha átbillent volna a mérleg nyelve.

A tükör nélküli cserélhetős objektíves gépek iszonyú fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években. Sőt, gyakorlatilag a Pana és az Olympus fel is hagytak a DSLR szegmenssel (az Olympusnak még volt egy elkeseredett gyenge próbálkozása az E-5-tel, de szerintem olyan árat találtak ki neki, hogy aki most akar rendszert választani, első körben kidobja, mint lehetőséget).

Az E-P3-on kívül még egy magyar steadycam kamerastabilizátor-öltözéket is megnéztünk/kipróbáltunk, bár itt a kipróbálás tényleg csak néhány perc volt, ami arra volt elég, hogy rájöjjünk: ehhez legalább egy hónapot kellene gyakorolni. Olyasmi érzésem volt, mint ha beestem volna egy artista-családba akik büszkén mutogatják új ötletüket, amit persze én is kipróbálhatok. Az eredmény: csetlés-botlás. De azért élveztem.

Egy kis pletyka: Leica S2 teszt a láthatáron, igaz, azt nem én viszem, de azért megtapiznám 🙂