Képet most nem mutatok, mert még nincsenek készen, de egy irányszám azért érdekességképpen: 135 termékfotó készült…

Csak egy lista arról, hogy kik is voltak a monstre kompaktteszt résztvevői:
Canon PowerShot A800
Canon PowerShot A1200
Fujifilm Finepix AV100
Fujifilm Finepix AV200
Fujifilm Finepix AX300
Fujifilm Finepix C10
Fujifilm Finepix JV100
Fujifilm Finepix JV200
Nikon Coolpix L23
Nikon Coolpix S2500
Nikon Coolpix S3100
Olympus VG-130
Panasonic Lumix DMC-LS5
Panasonic Lumix DMC-S1
Samsung ST30
Sony Cyber-shot DSC-S3000
Sony Cyber-shot DSC-W510

Kicsit részletesebben majd természetesen a Pixinfon megjelenő cikkben.

Néhány dolog, ami megragadt bennem (később természetesen tervezünk egy részletes EOS-1Dx bemutatót a prezentáció alapján):

• A 61 fókuszpont közül a 41 keresztszenzor nem csak f/2,8, de f/f fényerőnél is rendelkezésre áll, emellett f/5,6 fényerőnél a középső tizenakárhány használható (az EOS-1D Mark IV-nél f/5,6-nál csak egy, a középső fókuszpont volt keresztszenzorosként használható), illetve f/2,8-nál a középső oszlop 5 fókuszpontja dupla pontosságú!
• Az AF működési módja többféleképpen állítható be, hasonlóan ez EOS-7D-éhez. Emellett az egyes fókuszbeállításokat presetekbe helyezhetjük, melyeket egy gombnyomással, a menü használata nélkül válthatjuk át.
• Új lehetőség, hogy az AF finomhangolását már zoom objektívek esetén a kezdő és végállásra külön is beállíthatjuk. Kiemelték azonban, hogy ez nem pótolja a szervizben történő kalibrálást.
• Nem csak a fókuszrendszer, de a fénymérő szenzor is vadonat új, mintegy 100.000 pixeles RGB szenzort építettek a gépbe, melynek képi adatát egy dedikált Digic 4 kezeli. A nagy felbontásnak és a gyors kiolvasási sebességnek, no meg a gyors procinak köszönhetően a rendszer alkalmas arcfelismerésre és arckövetésre is (nem LiveView módban!)
• Ha már fény: az autofókusz -2 EV fénymennyiségnél is használható, legalábbis a középső területeken. Szélső területek +1 EV fénymennnyiségtől kezdődően működőképesek.
• A sorozat sebességet is felpumpálták, az új tükörmechanika 12 kép/mp sebességet tesz lehetővé, felcsapott tükörrel pedig 14 kép/mp is elérhető.
• Apropó tükör: a Canon EOS-1Dx jelenleg a leggyorsabb tükörmechanikával rendelkező gép, a keresősötétedése mindössze 36 ms (exponálás közben a tükör felcsapott állapota miatt a kereső elsötétedik, ennek ideje a 36 ms).
• A gyors sorozatokért és képfeldolgozásért a 4 csatornás CMOS szenzor, a 4 A/D konverter és a dual Digic5+ processzorok felelősek.
• Módosult a pormentesítő rendszer is, mely a korábbi optikai tengellyel megegyező irányú (előre-hátra) mozgás helyett a szűrőt más módon, az USM motorhoz hasonló elven rezonáltatja, elősegítve ezzel az apróbb porszemek képsarkok/képszélek felé mozgatását.
• A zárszerkezet 300.000 helyett 400.000 ciklusra garantált. Igen, garantált, legalábbis a Canon szerint garantálják. Más kérdés, hogy egyelőre még nem tiszta, hogy csak a garancia 2 évéig, vagy tovább is, de biztatólag nyilatkoztak, hogy valószínű 2 év után is él a 400.000 ciklusos garancia (ami mondjuk nem lenne hülyeség, mert ha csak 2 évig élne, akkor nyugodtan mondhatnának 1.000.000 ciklust is, úgyis garis a gép 2 évig )
• Annyira nem különleges, de fontos megemlíteni a Dupla CF foglalatatot, amelybe természetesen háromféle módon írhatunk, párhuzamosan backup jelleggel, RAW-t egyik, JPEG-et másik kártyára, valamint normál módon, amikor az egyik betelik, jön a másik. A gép az egyelőre még forgalomba nem helyezett UltraDMA 7 kártyákat is kezeli, amelyek 166 MB/s sávszélességet is képviselnek (itt volt egy hiba a slide-on, ahol 156 szerepelt).
• Szó volt a videózásról is, amelyet immár az exponáló gombbal is indíthatunk, így távvezérlő is használható a mozgóképrögzítés indítására és megállítására. Érdekes lehetőség, hogy felvétel közben a racsnis hátsó vezérlőtárcsát elég csak megérintenünk, hogy elvégezzünk néhány beállítást (pl. hangerő), ezt kapacitív szenzorokkal érték el.
• Világelső egy SLR-en a gigabites Ethernet csatlakozó, amellyel kiegészítők nélkül vezérelhetjük a gépet, vagy tölthetjük át a fotókat, illetve szinkronizálhatjuk is a masinákat.

Bocsi, hogy ilyen hosszú voltam, de kénytelen voltam leírni, amire még emlékszem, mert tuti elfelejtem, mire a cikkre kerül a sor

A változatosság kedvéért ma este a Nikonnal lesz meeting

A képe viszont fantasztikus, nekem legalábbis nagyon bejön. A 20 Mpixeles felbontás ellenére nincs erős képzaj, szép részletező képeket kapunk, igaz, egy kicsit erős az élesítés alapbeállításon, de ízlés kérdése.
A szenzorstabilizálás fura, hogy hiányzik, pedig a Samsung SLR-ekben benne van. Na jó, nem újdonság, Sonynál is láttunk már ilyet, meg hát a korábbi Samsung MILC-ek is ilyenek…

Az mindenesetre biztos, hogy nehéz kategóriába sorolni. A háromjegyű NX-eket a belépőszintre kellene sorolnunk, de a 7 kép/mp-es sorozat, a FullHD videó, a LivePanorama (folyamatos panorámakészítés csak a gép elfordításával) mind magasabb szintre emelik. Igaz, beépített vaku nincs, cserébe viszont kapunk egy kis vakut amit felhelyezhetünk a vakupapucsra. Én azonban jobban szeretem a vezeték nélküli dolgokat

Az első teszttapasztalatok tehát vegyesek, de összességében pozitívak. A kis váz egész kényelmes fogású, bár ha már rápakolom az 50-200-as telét, már viccesen néz ki.

Mindenesetre a MILC-ek között üde színfolt, csak az a fránya fókusz ne lenne oly’ lassú. De azért jól lehet vele dolgozni, pláne, hogy van hozzá egy telém is Na meg hogy egész szép napos őszi időnk van.

A fenti képek feldolgozott fotók.

Délután jöttek a táskák. Hét Vanguard táskát kaptunk, melyek között igen kicsi, csak kompakt masinához elegendő és méretesebb, DSLR-hez és plusz 3 objektívhez is kellő térfogatot biztosító modellek is megtalálhatók voltak. Részletesebben majd a Pixinfo-n. Egyelőre annyit, hogy baromi jó áron vannak!

Már a táskák tulajdonságainak összeírásakor jött az info, hogy kapunk ma még egy Canon gépet is. Du. 4-ig még nem érkezett meg, így kicsit várakozni kellett, de ami késik, persze nem múlik.
Fél 5-re meg is hozta a futár és estem is neki rögtön.
Az összes teendőt esélytelen lett volna emberi időben befejezni, így csak a termékfotók és az ISO tesztképek készültek el. Utóbbinál még tovább húzódott a dolog, mivel ISO6400-at csak témamódban hajlandó választani a gép, s azt is automatikusan. Így szükség volt a fénymennyiség csökkentésére, ami nem volt egyszerű feladat a fix teljesítményű lámpák mellett (állíts elő 4 luxnyi fényt egy 500W-os halogén reflektorral ). Nos, nem is sikerült tökéletesre a mutatvány, annak ellenére, hogy árnyékoltam és szórt fényt adtam így is becsillant az a fránya 100 Ft-os, no meg a fehéregyensúly is elmászott. Mindegy, ott egye meg a fene, a zajszűrés okozta részlettelenség így is tökéletesen látszik

Az SX30 IS után idén megjelent SX40 HS főbb attrakciója az új szenzor, mely immár hátsó megvilágítású CMOS technológiára épül, s felbontása az elődéhez képes picikét kisebb, 12 Mpixeles. Ezen felül a képfeldolgozó processzor is megújult. A gyors Digic5-nek és a CMOS szenzornak köszönhetően lehetőségünk van FullHD videózásra és slow motion mozgókép rögzítésére is, valamint persze a sorozat sebesség is egész jó. Igaz, ez utóbbi csak témamódból érhető el (kissé érthetetlen megoldás ez).

Az optika nem változott, továbbra is 24-840 mm-nek megfelelő gyújtótávolságú, s stabilizátorral is ellátott.
A hátsó LCD is változatlan, a kihajtható és elfordítható kijelző képátlója a kihajthatók között átlagos, 2,7″-os, felbontása azonban ma már gyengének mondható, mindössze 230e szubpixel.

A bridge-nek is tekinthető (gyakorlatilag mindent tud, amit egy bridge-nek tudnia illik, kivétel ezalól a RAW formátum) fényképezőgép használata során azonban érezhető volt, hogy a fókuszrendszer nem az igazi. Persze biztos én voltam elkényeztetve az utóbbi időben gyors fókuszú MILC-ekkel (Olympus E-P3, E-PL3, Nikon 1 V1 és J1), s lehet ezért tűnik fel az SX40 HS lassú élességállítása, mely nagylátószögnél is majd 1 mp-ig tart (még nem mértem, de közelítőleg 0,8 mp lehet).

Végül este 7 felé kész is lettem az előirányzott feladatokkal, így tehát fél8-kor indulhattam haza.
Háromnegyed 8 felé ki is értem az állomásra, még a zebrán mentem át, de már láttam, hogy ott állt egy IC. De az biztos nem az enyém, mert háromnegyedkor nem megy Szeged felé. Talán a nyíregyházi…
Viszont kezdett gyanús lenne a dolog, amikor felértem a peronhoz, mert még mindig ott állt
Mint kiderült, a majd’ 1 órával korábbi szegedi IC az.
Kapóra jött, fel is szálltam.

Egy dologban volt jó: nem fáztam és tudtam dolgozni.
Viszont még egy órát ácsorogtunk így ott, mire elindultunk.
Este 10-re azért haza is értem

Frissítés: Elkészült a Canon PowerShot SX40 HS teszt.

Indulás

Reggel 9 óra előtt találkoztunk Budapesten. A szervezés tökéletes volt, ez már induláskor látszott. Jó időpontot sikerült találni, nem volt sem túl korán, sem túl későn a program számára.

Felcímkéztek minket, hogy tudjuk ki-kicsoda, majd 9 óra után pár perccel indultunk Pannonhalmára, ahol már vártak bennünket.

A szervezők az út közben sem feledkeztek meg rólunk, két bűvész srác szórakoztatott bennünket sokféle ügyes trükkel. Így aztán gyorsan eltelt az a két óra, ami az odaúthoz volt szükséges.

Érkezés

Pannonhalmára érkezésünk után rögtön egy terembe vezettek minket, ahol egy gyors termékbemutató után vásárlási lehetőséget biztosítottak, amely után finom ebéddel és uraknak barkács készlettel, hölgyeknek késkészlettel kedveskedtek.

Történhetett volna így is, ha csak a kihagyhatatlan ajánlatokról, olcsó utazásról, ingyen ebédről, vagy éppen a bónusz ajándékokról szólt volna a történet. De a szervezés persze ennél jóval magasabb fokú volt.

Az fent elképzelt történet odáig igaz, hogy érkezésünk után elfoglaltuk helyünket a teremben, ahol már aprósüteménnyel, kávéval és üdítővel vártak bennünket. Így kell ezt csinálni!

A rövid felfrissülés után következett az előadás, ahol megismerkedhettünk a Pálvölgyi Digital Kft. által forgalmazott termékekkel.

A cég fő profiljának ismertetése, valamint az egyes termékek bemutatása a Pixinfo blogjában olvasható.

A Pannonhalmi Bencés Főapátság

A bemutató után, az ínycsiklandó ebéd elköltését követően bencés barát idegenvezetőnkkel ismerhettük meg a Pannonhalmi Bencés Főapatságot és történetét.

Nem is kellett sokat sétálni, máris hatalmába kerített a hely szelleme. Annyira meghitt és annyira tiszta ez az épület komplexum, hogy könnyű elképzelni: aki itt akár egy napot is eltölt, biztosan megtalálja a lelki békéjét (fotók lentebb). Irigységgel gondoltam azokra, akik itt tanulhatnak, s itt érettségizhetnek. Még az is megfordult a fejemben, hogy valahogy be kellene protezsálni a lányomat, de tekintve, hogy csak fiúiskoláról van szó, ez egyelőre elég lehetetlen küldetésnek tűnik.

Az mindenesetre biztos, hogy nem csak a környék csodálatos, de az Apátság közvetlen környezete is.

Rövid látogatást tettünk még a botanikus kertben is, s megismerhettük a levendula-olaj készítés fortélyait is, majd utunk utolsó állomásához érkeztünk, a Pannonhalmi Apátság Borászatához. Idegenvezetőnk itt is részletesen bemutatta a borkészítés itteni folyamatát, ami azért különleges, mert a borászatot a hegybe építették, így biztosítva a szőlőfeldolgozás közben a gravitáció anyagmozgatásra való alkalmazását.
A borkészítés reduktív és hagyományos folyamatának rövid elméleti ismertetése után a végeredmény megízlelésére is sort kerítettünk. Komplett lerészegedésem ellen a második körnél csibész módon kiszöktem, s felkerestem nem túl régi ismerősöm, Liptai Zsoltot, aki egyébként nem mellékesen az Apátság főborásza. Korábban abban bíztam, hogy ő kalauzol majd minket, de mikor kiderült, hogy ez nem így lesz, elhatároztam, hogy találkoznunk kell. Érdemes is volt, mert az idei termésen kívül még a vakukról is tudtunk beszélgetni. A szakmai értekezés mindkét fél számára hasznos volt

A borkóstolás, majd bűvész-művészeink egy újabb előadását követően este 9 óra felé indultunk vissza székes fővárosunkba, ahová a tervezetthez képest kicsit később értünk. Hála a segítőkész Kiss Fotó munkatársainak, nem kellett egy órát szobroznom az állomáson, gyorsan hazarepültünk a sztrádán, közben még mindig nem abbahagyva a buszon megkezdett beszélgetésünket.

Biztos vagyok benne, hogy nem csak a meghívottak remek csapatának köszönhető a jó hangulat, hanem a Pálvölgyi Digital Budapest kiváló szervezésének is, mely például szolgálhat a jövő hasonló eseményeinek (s itt most a kisebb cégek által szervezett megmozdulásokra gondolok, hiszen multinacionális cégek helyi képviseleteinek eddig is sikerült jól megoldani a feladatot, de egy viszonylag kisebb cégnél mások a keretek).
Zoltán ráadásul már indulástól olyan hangulatot teremtett, amely meghatározta az esemény sikerét. Le a kalappal előttetek! Ügyesek voltatok!

[Megtekintés diavetítésként (kattintás után az oldal újratöltődik, lapozz le az oldal aljára!)]

 

A sajtótájékoztatón egyébként kicsit vicces volt a helyzet. Kifejezetten fotózásról író szakújságírókat hívtak meg (ahogy szokták). A poén ott volt, amikor a projektorral kivetített képeket fotózó kollégák simán szembevakuzták a vásznat. Vajon mire számítottak, hogy majd megvilágítja a kivetített témát?
Ez olyasmi lehet, mint amikor Répa Katát elhívják a Mercedes gyár bemutatójára, ahol bájosan mosolyog, mint ha vágná a sztorit?

Részletesebben nincs értelme a gépekről írnom, mivel a szerdai bejelentés után tegnap már megjelent exkluzív beszámolónkból szinte minden megtudható. Itt azonban még nem ért véget a munka, velem van ugyanis a J1 és a V1 is két objektívvel egyetemben egy részletes tesztre. Kevés idő van rá így hétvégén is csinálni kell, hogy elkészüljek. Ráadásul mégiscsak elkaptam a Meli torokfájós nyavajáját. A legjobbkor
No de fel a fejjel, most legalább van mit csinálni

A rendszert és a két gépet bemutató részletes cikkünk:
Nikon V1

Nikon J1

De ne kalandozzunk el ennyire.

Mi is az, ami az E-PL3-ból már az első pár óra után érezhetően hiányzik.
Az egyik a markolat. Ami gyakorlatilag nincs. A szálcsiszolt fém hatású, lakkozott előlap már akkor is csúszósnak hat, ha nem is a nyári kánikulában markolásszuk a gépet. Az E-P3-nál még csak fícsör’ volt a levehető és cserélhető markolat-előlap, az E-PL3-nál már kötelező a markolat nélküliség. Ezt egyébként még az sem indokolhatja, hogy ezáltal kisebb lenne a gép, hiszen a bajonett viszont kiemelkedik a gépvázból, magyarul minimum ilyen vastagságú enyhe kiemelkedést gond nélkül létrehozhattak volna…
Szintén hiányolhatjuk a dupla vezérlőtárcsát. Az E-PL szériának ez egyébként régóta tulajdonsága, hasonlóképpen a belépő- és alsó-középkategóriás DSLR-ekhez, itt is csak egy vezérlőtárcsát kapunk. Amit ráadásul a nagy méretű, széles formátumú LCD-hez meglehetősen közel helyeztek, így kezelése annyira nem könnyű, a balra iránygomb lenyomását pl. szinte csak körömmel végezhetjük.

Szolgáltatások tekintetében óriási eltérésekre nem kell számítanunk, inkább csak a finomságok maradnak el, mint pl. az elektronikus szintező, az érintőképernyő (van viszont dönthető LCD), no és persze a beépített vaku is hiányzik. De nem kell megijedni, vakut kapunk a dobozban, csak nem gépbe építettet használhatunk, hanem egy kis külső villanót, amit az AP csatlakozóba kell illeszteni (magyarul ha esetleg vennénk elektronikus keresőt is, akkor a kettő együtt már nem használható).
Ezeken felül a témamódokat kaszabolták meg kissé, illetve nincs gradáció módosítási lehetőség.
Cserébe 250e Ft helyett 175e Ft-ért megkaphatjuk az E-PL3-at.
Tömegessé válhat?
Öööö, hát azért ehhez még kell majd egy komolyabb áresés, de előbb-utóbb akár tömegcikké is válhat…

Frissítés: Megjelent a Olympus E-PL3 teszt.

Persze megoldottuk, nem volt gond és kifejezetten jó volt az öltözködéstől végig fotózni, igaz, nem mondom, hogy nem fáradtunk el, mint a kutya

Hazafelé viszont már nem volt olyan kifejezetten jó.
Kocsit indítom, állok ki a parkolóból, fura sötét van. Jah, lámpa.
Biztos csak a helyzetjelzőig tekertem a bajuszkapcsolót.
De nem, nem megy tovább.
Kikapcs, bekapcs, csak helyzetjelzőm van.

Na fasza, élmény lesz 8 km-t kocsikázni a tök sötétben. Még szerencse, hogy van ködlámpa, azzal azért pár méterrel elláttam. De lámpa nem volt kéznél, hogy elkezdjek tökölni a biztosítékoknál. Másik meg az, hogy hajnal fél 2-kor nem is volt hozzá kedvem
Na leraktam a kocsit anyáméknál, felpattantam mocira és irány a panel.
Utolsó kanyarnál aztán érzem, megy ki a segge, meg lassul be.
Báááákkker. Pattantam le gyorsan. Defekt.
Remek. Ezt is temethetjük

Nem volt éppen jó hangulatom, mire felértem a lakásba

No de inkább pár kép, az jobb kedvre derít.

Az egész E-P3 egyébként inkább emlékeztet az E-PL2-re, legalábbis kezelőszervek tekintetében, tudásban viszont E-P2 feletti.
Jó masina, most már gyors fókusszal, érintésérzékeny képernyővel, nagyon kevés bosszantó dologgal. Egy nagyon bosszantó dolog van: nem az enyém

Szerintem most nagyon ügyesen belehúzott az Olympus, mert eddig egy picit azért az volt az érzésem, hogy a Panasonic a GF szériájával jobbat nyújt (fókusz, videó, szolgáltatások), de most mintha átbillent volna a mérleg nyelve.

A tükör nélküli cserélhetős objektíves gépek iszonyú fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években. Sőt, gyakorlatilag a Pana és az Olympus fel is hagytak a DSLR szegmenssel (az Olympusnak még volt egy elkeseredett gyenge próbálkozása az E-5-tel, de szerintem olyan árat találtak ki neki, hogy aki most akar rendszert választani, első körben kidobja, mint lehetőséget).

Az E-P3-on kívül még egy magyar steadycam kamerastabilizátor-öltözéket is megnéztünk/kipróbáltunk, bár itt a kipróbálás tényleg csak néhány perc volt, ami arra volt elég, hogy rájöjjünk: ehhez legalább egy hónapot kellene gyakorolni. Olyasmi érzésem volt, mint ha beestem volna egy artista-családba akik büszkén mutogatják új ötletüket, amit persze én is kipróbálhatok. Az eredmény: csetlés-botlás. De azért élveztem.

Egy kis pletyka: Leica S2 teszt a láthatáron, igaz, azt nem én viszem, de azért megtapiznám

Az első ilyen az új, 16 Mpixeles szenzor. Brutális felbontás, ehhez már komoly optika kell!
Gyakorlatilag azonban az első pár kép után rá kellett jönnöm, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Annyira lágy, élvezhetetlen kép volt az eredmény, hogy kezdtem szomorú lenni.
Egy 12 Mpixeles Olympus vízálló gép is több részletet vonultat fel, mint a Fujifilm szupermasinája. Jó, persze, az Olympus gép nem 30×-es zoomos. Viszont a Nikon Coolpix P500 36×-os átfogású, s 12 Mpixelen mégis olvashatóbb az 500 Ft-oson lébő apró felirat. Érdekes.

Még egy érdekesség: az optika torzítása valami brutális. 35 mm-től erős párnatorzítása van, de csak akkor vesszük észre, ha RAW-ban fotózunk és nem a gyári szoftvert, hanem pl. Lightroomot használunk. ISO képek között fent lesz. Tényleg brutál.

A nagyobb felbontás miatt viszont elvesztettük a nagy képfrissítési sebességű videófelvételek egy részét, most a leggyorsabb 320 kép/mp-es (a korábbi 1000 és 480 kép/mp helyett).
Van viszont most már TTL vakupapucs, pro fókusz (ami inkább hókuszpókusz), elektronikus vízszintező.

Külsőleg viszont semmi sem változott, továbbra is csak dönthető az LCD, a kifordíthatóság még mindig hiányzik.

Nagyon jól indult a HS széria a mechanikus zoommal és a gyors sorozatokkal, meg a RAW formátummal, de úgy látom, ez most így annyira nem fejlődött, mint amit vártam volna tőle.

Petur egyébként most egy Panasonic Lumix DMC-G3 szettet kapott a Panasonic 25mm f/1,4 obival egyetemben. Hát, most azért lehet inkább a Panát választanám Persze ha ki kellene fizetni akkor valszeg inkább egyiket se

Frissítés: a megjelent cikkek:
Fujifilm FinePix HS20EXR teszt
Panasonic Lumix DMC-G3 teszt