Kompromisszum nélkül? Nikon D850 teszt

2017. november 29. szerda – 18:11

Az év utolsó fényképezőgép tesztjébe fogtunk nemrég, amikor a Nikontól megkaptuk a nyár végén bejelentett profi, full-frame szenzoros DSLR vázat, a D850-et.


Noha MILC fronton a Nikon idén sem mutatott fel semmit, a tükörreflexesei közül pont azt a két gépét frissítette, amely kategóriákat itthon a legtöbben fontosnak tartanak.
Egyrészt ott az APS-C vonal felső-középkategóriája, az is idén frissült a D7500-zal, ami természetfotósoknak és haladó amatőröknek is remek választás.
Másrészt pedig a full-frame szenzoros profi gépek családja, amelyeket a hivatásosok és a tehetősebb lelkes amatőrök használják.

Bár mind az APS-C vonal felső szegmense, mind a D8xx termékcsalád kvázi azonos mértékű érdeklődésre tart számot (legalábbis saját olvasói statisztikáink alapján), a főként esküvőfotósok, illetve fotóriporterek által használt full-frame szenzoros D8xx vonalnál mégis úgy gondolom, hogy többször fontosak azok a bizonyos technikai részletek és többeket is érdekelnek ezek az apróságok, amik egy-egy munka során meghatározóak lehetnek, mint az APS-C-s gépeknél.

Mindez persze részletkérdés, a lényeg az, hogy a Nikon ebben az évben két igen nagy érdeklődésre számot tartó modellt dobott piacra, egyet az APS-C kategória felső részére, egyet pedig hasonló módon a full-frame szenzoros kategória magasabb pozíciójába.

Tény, már jóval hamarabb el kellett volna kezdenünk a tesztjét, hiszen sokakat érdekel a gép, de több oka van, hogy végül mégis csúsztunk egy “kicsit”.
Egyrészt az utóbbi hónapokban ezerrel toltuk az Sigma objektív teszteket, amit idén mindenképpen be kellett fejezzünk, ráadásul objektívet tesztelni a mostani időjárásban már esélytelen, így nem volt opció, hogy későbbre toljuk. És ha már a Sigmától jöttek a nagylátószögű objektívek, akkor a szintén régóta halogatott Irix objektív teszteket is egy kalap alatt célszerű volt elvégezni.

Időközben elérhetővé vált a Canon 800D és az EOS 77D is, nem mellékesen mindkettő egyszerre, ami bejelentés után nem sokkal azért nem sűrűn fordul elő, így hát ezt sem mondhattuk le.

Aztán itt voltak még a külföldi sajtóutak, szeptember végén Törökországba utaztam a Sonyval, illetve november elején a Panasonic invitált Portugáliába. Bár ezek nem visznek el egy egész hetet, a beszámoló cikkel együtt 3 nap így is elmegy, tehát nem igazán célszerű ezzel egy időben nagytesztbe fogni. Persze volt erre is példa, hiszen a török út előtt nyílt lehetőségünk az Olympus OM-D E-M10 Mark III kipróbálására, de olyan engedményt kaptunk, ami lehetővé tette, hogy így is nekiálljunk: nem kellett egy hét után visszavinni, vagyis gond nélkül belefért még a Sonys sajtóút is.

A Nikon D850 több bemutatón is volt, s noha két tesztpéldány is elérhető volt, most sikerült úgy egyenesbe vergődnünk, hogy sikerüljön elkezdeni tesztelni (na jó, kis csúsztatás ebben azért van, mert egy héttel hamarabb is készen álltunk már, de ez most így jött össze).

A gépet most is egy hétre kaptam meg, s mivel óriási felbontású szenzor került bele, így nem elégedhettünk meg zoomobjektívekkel, hiszen ezek általában nem tudják maradéktalanul kiszolgálni a 36 Mpixeles D810 szenzorát sem, nem hogy egy 47 Mpixeles dögét. Így egy 35mm f/1,4, egy 58mm f/1,4 és egy 85mm f/1,4-et kértem a 24-105mm f/4-es kitobjektív mellé, a 85 mm-est viszont csak a tesztelés közepén, e hét hétfőn tudták csak elérhetővé tenni számomra (lám, mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak előkapnék itthon a fiók mélyéről néhány fényerős Nikon fixet 🙂 ).

Mivel a 85-ös fix még nem volt meg a gép kézhezvételekor, így az érzékenység teszt most a munka végére marad, bár ez titeket vélhetően nem igazán izgat. Legyen kész a szokásos részletességgel és csók 😀

Az első tapasztalataim egyébként vegyesek a géppel kapcsolatban. A 47 Mpixeles felbontás brutális részletezettségű, sokan biztos fel is horkantak a bejelentéskor, hogy mi a fenének akkora. A Nikon azonban évek óta úgy gondolja, hogy felbontásban neki illik előrébb lennie, mint a nagy konkurens Canon. Ez persze csak részben igaz, hiszen a Canonnak ott vannak az EOS 5Ds és EOS 5DS R modelljei, amelyek már 2015 óta kínálnak 50 Mpixeles felbontást, tehát igazság szerint a Canonnak van nagyobb felbontású gépe, igaz, az 5D vonalon a Mark IV-es modell is “csak” 30 Mpixel, míg a hasonló kategóriájú Nikon D810 már 3 éve is 36 Mpixelt adott.

Kérdés persze az, hogy ki csinálja jobban. A Canon, aki a nagy felbontást igénylő fotósoknak egy külön gépvázat kínál (5DS és 5DS R), miközben az esküvőfotósok és videográfusok örömmel és elégedettséggel használják a kisebb felbontású 5D Mark IV modellt, vagy a Nikon, ahol ez nincs ennyire ketté választva és az esküvőfotósoknak és videósoknak fejlesztett D810 és D850 már 36, illetve 47 Mpixelt adnak, miközben a fotóriportereknek szánt, portrémarkolatos gép 21 Mpixeles (a Canonnál az EOS-1D X Mark II tudja ugyanezt a fotóriporterek számára).

A nagy felbontás persze csak egy dolog, akinek ez sok, választhat két kisebb felbontású RAW formátum közül.

A képzaj egyébként nem tűnik nagynak, ISO6400 simán elmegy kis zajúnak, szóval baba a dolog.
A videofelvétel végre tudja az Ultra HD-t (4k) is, ráadásul van time-lapse videó lehetőség is.

Vannak viszont furcsaságok.
Felfogni nem tudom, miért kell úgy lebutítani az okostelefonos távvezérlő alkalmazást, hogy csak exponálni lehessen vele, fotózási paramétereket állítani nem.
Update: a bejegyzés közzétételét követő napon frissítés érkezett a snapbirdge-hez, így immár lehetséges az üzemmód váltás, a rekesz, a zársebesség, az érzékenység és a fehéregyensúly módosítása! Juhuuuu!

Az is érdekes, hogy a Nikon képtelen egy épkézláb fázis-különbség érzékelésre képes szenzort összehozni a Sonyval (pedig a Sony e téren is ügyes). 2017-ben olyan profi DSLR-rel kijönni, ami nem tudja a LiveView módban a gyors fókuszálást és 1,5 mp-ig molyol egy tök átlagos témán is, az szerintem kicsit gáz. Persze nem mindenkinek kell LiveView, de ezt el lehetne mondani az Ultra HD videóra, meg a Wi-Fi-re, meg az összes többi szolgáltatásra is, mert azt sem kell mindenkinek.
Szóval úgy érzem, hogy ez az a pont, ahol a Nikonnak nagyon gyorsan össze kell kapnia magát (persze az is lehet, hogy az állítólag érkező full-frame Nikon MILC-re tartogatja azt a szenzorát).

A teszthez kértem XQD kártyát is, gyors UHS-II-es SD-m van, így azzal is ki tudtam próbálni. Nos, elöljáróban annyit, hogy nem nyűgözött le a gép kártyaírási sebessége SD esetében, de XQD-nál sem hozza azt, ami szerintem elvárható lenne. Ettől függetlenül nem érezni, hogy lassú volna a gép és nem hátráltat az elvárhatónál lassabb írás.

Ezeket leszámítva viszont nagyon kezes masina a D850, öröm vele dolgozni, brutál rövid a keresősötétedése, DSLR-hez képest gyors a sorozat sebessége (persze megint csak plusz markolattal lehet kiaknázni a max. sebességet), az AF sebességére sem lehet panasz optikai keresőt használva, jók a gombok programozhatósága (bár az Fn2-re igazán választhatnánk több funkciót).

Mindezért ráadásul nem is kell elborult árat fizetni, hiszen gyakorlatilag ugyanannyiba kerül, mint a Canon profi (de nem portrémarkolatos riporter) gépe, de annál jóval nagyobb felbontást kínálva (igaz, LiveView módban jóval lassabb fókuszt is…).

Na persze az elég keveseknél kérdés, hogy Canon 5D Mark IV, vagy Nikon D850, hiszen aki ilyen gépet vesz, annak már úgyis benne van több százezer Ft-ja az adott rendszerben, így kicsi a valószínűsége, hogy valaki Canon DSLR-ről Nikon DSLR-re, vagy éppen vice versa váltson.


Szólj hozzá!

Csak a kulturált, emberi hangnemű hozzászólások kerülnek publikus nyilvánosságra. A gyalázkodó, bunkó hozzászólások mennek a kukába.