Nikon 1 J5 a porondon

Az idei év elején bejelentett újdonságok még nem értek ide, de addig is érdemes picit visszatekinteni a tavalyi évre és pótolni az elmaradásokat.

Mindig érdekes megnézni, hogy egy gyártó milyen ütemben és milyen irányban fejleszt. A Nikon még 2011-ben kezdte meg a saját MILC rendszerének, az 1″ típusú szenzor köré épülő Nikon 1 gépcsalád fejlesztését. Az első darabok azt mutatták, hogy belépő szintű és haladó modellek közül is választhatunk, utóbbinál elektronikus kereső is került a gépre. Aztán 2014-ben ez a jó kis elektronikus keresős modell is átállt a „fő a kis méret” sorba és szépen el is hagyták róla az EVF-et (ez volt az 1 V3). Ezzel egyidőben jelent meg az 1 J4, ami így szinte csak a kisebb méretében tért el a komolyabbnak szánt modelltől, no meg abban, hogy az 1 J4-re opcionálisan sem vásárolhatunk elektronikus keresőt.

Ebben az évben még megjelent a nagyon egyszerű, belépőszintű 1 S széria második tagja is, az 1 S2, de ezzel meg is volt az éves fejlesztés, ami igazából elégnek is tűnik. Nem úgy 2015 fejlesztései, amely a tükör nélküli cserélhető objektíves kategóriában kimerültek az 1 J5 bejelentésével, amely a rendszer eddigi legnagyobb felbontású szenzorát hozta, több fázis-különbség érzékelő ponttal, valamint a videófelvétel is lehet már 4k felbontású, illetve a kezelés is könnyebbé vált. Jó lett volna látni ugyanezeket a magasabb kategóriás 1 V vonalon is, de ez egyelőre nem történt meg.

Az 1 J5 után igazából nem jött további fejlesztés a Nikon MILC fronton. Akár azt is gondolhatnánk, hogy a Nikon valami máson töri a fejét, valami korszakalkotón, s talán az 1 rendszer egy kicsit emiatt van elhanyagolva. Hiszen a komolyabbnak szánt 1 V széria lassan két éve nem frissült, illetve új objektívek se jelentek meg a rendszerhez.

Ma persze már tudjuk a választ, hogy az erőforrások a szintén 1″ típusú, de nem cserélhető objektíves Nikon DL modellek kifejlesztésére fordítódtak, idén pedig ezek szerint várható a MILC rendszer bővülése is. Nagy kérdés lesz, hogy a DF modellekben elérhető nagy fényerejű zoomok, mint a 18-50mm ekv. és 24-85mm ekv. gyújtótávolságú, f/1,8-2,8 fényerejű objektívek vajon megjelennek-e a Nikon 1 rendszeréhez is. Hiszen a szenzor azonos, a bázistávolsággal szükség szerint lehet játszani, így nem sok módosítás kell, hogy Nikon 1 bajonettel is megjelenjenek ezek az objektívek, akár a 24-500mm ekv. gyújtótávolságú utazózoommal. Azt kell azonban mondjam, hogy erre igen kicsi az esély, hiszen nem reális házon belül elérhetővé tenni a MILC szegmensben is ugyanazokat az objektíveket, amelyek a prémium kompaktok is kínálnak. A Nikonnál ráadásul az az érdekes helyzet állt elő, hogy a prémium kompaktjaik is azt a szenzort használják, mint a tükör nélküli rendszere. Gondoljuk, hogy ha a Canon APS-C szenzoros prémium kompaktot készítene valami igen csábító, kiváló fényerejű és jó rajzolatú zoomobjektívvel, akkor majd az EOS M rendszerhez is kihozná ugyanazt az objektívet? Esélytelen! Így hát a Nikon 1 rendszer egyelőre marad a hobbi- és amatőr fotósok rendszere, aki pedig objektívek terén is igazán prémium minőséget szeretne, kacsintgasson nyugodtan a Nikon DL modellek felé.

Kissé furcsára sikerült az 1 J5 gépet bemutató cikkünk bevezetése, hiszen gyakorlatilag kijelentettük, hogy a MILC szegmenst kissé elhanyagolta a Nikon és a komolyabb, jobb objektíves modelleket a kompaktok között keressük, de a tények azok tények. A Nikon 1 J5 ettől függetlenül egy jó képességekkel megáldott fényképezőgép, a cserélhető objektívek előnyével együtt, s persze azt se felejtsük el, hogy az 1 J5 ára standard zoom objektívvel együtt sem haladja meg a 150 ezer Ft-ot, ami a Nikon DL-ekről nem mondható el, hiszen a legolcsóbb, standard zoomobjektíves darab ára is bőven 200e Ft felett lesz. Szóval meccs még mindig van, így nézzük, mit nyújt nekünk az 1 J5.

1J5_frontsideflash_800d

1J5_LCD2_800d

A Nikon 1 J5 főbb tulajdonságai:

  • 20,8 megapixeles, 1″ típusú BSI-CMOS érzékelő

  • Expeed 5A feldolgozórendszer
  • ISO160-12800 érzékenység
  • Hidrid AF rendszer (171 kontraszt alapú, 105 fázis alapú fókuszmező)
  • 4K videó (15 fps), Full HD videó (60 fps)
  • 400 és 120 fps-es videó lassítások
  • time-lapse videókészítés FullHD felbontásban
  • 60 kép/mp sorozat (autofókusszal: 20 kép/mp)
  • HDR témamód
  • egyszerű panoráma készítés
  • elektronikus zár
  • 60-1/16000 mp záridő
  • teljes manuális beállítási lehetőségek
  • 1,037 millió képpontos, 3″-os, dönthető érintésérzékeny LCD
  • Wi-Fi és NFC
  • Lítium-ion akkumulátor (250 kép egy töltéssel)
  • microSD kártyafoglalat
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük