Ezt is megértük: 40 év – 40 kép fotókiállítás

Mondhatni régóta motoszkál már a fejemben, hogy egyszer csinálni kellene egy valódi, igazi, szépen megrendezett fotókiállítást, de sokáig halogattam, mondván kevés az a kép, amit falra valónak gondolok. De idén remek alkalom adódott rá.

A szervezést még tavaly nyáron-ősszel elkezdtem, s bár májusi nyitásban gondolkoztam, végül a szeptemberi (később augusztus 31-re áthelyezett) megnyitó időpontot választottam.
Az előkészületekkel senkit sem szeretnék untatni, mindenki el tudja képzelni, hogy miként zajlik egy ilyen: képek kiválasztása, meghívó elkészítése, nyomtatás, postázás, fotók nyomtatása, paszpartuztatás. A szervezési feladatokban feleségem rengeteget segített, mondhatnánk, hogy nélküle nem jött volna létre 🙂

A fő nehézség a képek elrendezése, „sorba állítása” volt. Papp Elek barátomtól kaptam egy rendezési tanácsot, miszerint ne kavarjam a fekete-fehér képeket a színesekkel, mert gagyi hatását keltheti. Ezt próbáltam betartani, amikor a képek rendezésén dolgoztam, ugyanakkor igyekeztem a hasonló témájú képeket egy csoportban hagyni. Nem állítom, hogy teljes mértékben elégedett voltam a végeredménnyel, hiszen maradt kérdőjeles rész, de úgy érzem, hogy sikerült egy elég jó koncepció köré felépíteni az egész tárlatot.

Az életem első önálló fotókiállításának megnyitója nagy élmény volt számomra. Olyan rokonok, ismerősök, fotós társak jöttek el, akikre nem is számítottam. Az egész egy kicsit a saját magam ünneplésének tűnhet és tűnt is a magam részéről, de valahogy mégsem éreztem úgy, hogy ez túlzott magamutogatás vagy nagyképűsködés lenne. Legalábbis igyekeztem minél inkább a képekre, és nem magamra helyezni a hangsúlyt. Az mindenesetre remek élmény, amikor azt látod, hogy mennyien kíváncsiak a munkádra, s mennyien örülnek annak, hogy sikerült mindezt összehozni, még akkor is, ha nincs különösebb feltétele annak, hogy valaki kiállítást rendezzen.

Ezek alapján én mindenkit csak biztatni tudok: fotózzon sokat, gyűjtögessen, válogassa ki a legjobb képeit, s állítson ki, mert igen kellemes élmény fotósnak, látogatónak egyaránt. Jóllehet, teljesen triviális, hogy egy közösségi oldalra feltöltött képet eleve többen látnak, mint bármilyen kiállítást, s az anyagi oldala sem elhanyagolható egy önálló kiállításnak, de a befektetett munka megtérül azáltal, hogy egycsapásra helyrebillen az ember önértékelése 🙂