Panasonic Lumix DMC-G6 – a hattyúdal

2013. július 10. szerda – 12:22

Vegyes érzelmekkel kezdtem neki a DMC-G6 tesztelésének.

Történt egyszer, úgy tizenegy évvel ezelőtt, hogy a terminal.hu digitális fényképezés rovatvezetése helyett egy igazán csábító ajánlatot kaptam, jelesül az Index digicam-hez léphettem tovább. A lehetőségen sokáig nem is gondolkoztam, hiszen jelentős szakmai előrelépést láttam a dologban, ami bizony így is lett. A sok-sok kompakt gép után DSLR-ek tucatjainak tesztje is rám várt sőt még egy ízig-vérig középformátumú masina is a karmaim közé keveredett.
A jó csapatmunkában évek hosszú sora alatt finomítgattuk, alakítgattuk tesztjeinket, mígnem eljött az a pont, amit már tizenegy évvel ezelőtt is mindenki sejtett, hogy előbb-utóbb valahogyan vége lesz. Persze csak azt nem tudtuk, hogy mikor és hogyan. Szerencsére nem egy “köszi, ennyi volt” mondat tette fel az i-re a pontot, ennél sokkal komplexebb és logikusabb lépések sorozata vezetett oda, hogy a géptesztektől most búcsút veszek.
Igen, úgy tűnik ez a gép lesz jó ideig az utolsó teszt fényképezőgép, amelyet a kezeim között fogok.

Bár lelkileg kicsit nehéz volt átélni az utolsó tesztfotózásokat mégis az eszemmel tudom, hogy ez most a jó választás. Egy kicsit megoszlanak mostantól az erőforrásaim s egy dinamikusabban fejlődő, tesztmasinákban jobban bővelkedő, fejlesztésekben is nagyobb horderejű terület vizeire evezek. No nem hagyom el a Pixinfo-t, hiszen a kiegészítők (állványok, táskák, vakuk, stb.) tesztjét továbbra is viszem és a hírek között is olvashatjátok majd írásaimat, csak a jóval idő- és erőforrásigényesebb fényképezőgép tesztektől intek búcsút, legalábbis egyelőre. Helyette viszont találkozhattok velem a geeks.hu-n is.

S most térjünk át a DMC-G6-ra. Igazából a beépített WiFi-n kívül óriási előrelépés nem történt, így aki nem igényli az okostelefonról vezérelhetőséget, illetve a 6 helyett 7 kép/mp-es sorozatot, még érdemes lecsapnia a kapható DMC-G5-re, hiszen képminőségben ugyanazt tudja, s főbb szolgáltatásokban sincs jelentős eltérés, árban viszont egy bő hatvanassal alább van. A DMC-G6 plusz egy Fé-ig tolható érzékenységét sem érzem olyan óriási előnynek (ISO25600 azért akárhogy nézzük, már olyan zajmennyiséget tartalmaz, ami a használhatóság határát súrolja 10×13 cm-es papírképnél is, ráadásul RAW-ból push hívással egyébként is szimulálható – jóllehet, tudvalévő, hogy ez a digitális gépeknél a tónusátmeneteket egy picit szétzilálhatja).

Bár az előd DMC-G5-re nem emlékszem (azt Petur tesztelte), a DMC-G6 keresője csodaszép. A G5-höz képest itt már OLED kijelzőt használtak. S hogy az LCD egy elektronikus keresőnél miért nem elég jó? Erre nehéz lenne válaszolni. Rá lehetne fogni a fekete szintre, de igazság szerint láttam már jól eltalált LCD-s EVF-et ahol a fekete szint nem zavart.

A kihajtható érintésérzékeny LCD előnyeiről gondolom nem kell különösebben papolnom, erről egyébként már a DMC-G5-ben is részletesen írt Petur, s a kissé nagyobb felbontástól eltekintve (920k vs. 1036k) itt sincs eltérés (hova is lenne…).

S noha még nincs befejezve a teszt, már most látom a konklúzióját: A DMC-G5 annyira jól sikerült, hogy tényleg nehéz lett volna nála sokkal jobb gépet kihozni, gyakorlatilag a DMC-G6-nak alig van olyan pontja, amire azt lehetne mondani, hogy “de kár”. Ilyen talán a kissé recés élek a képeken, vagy az Olympus OM-D E-M5-ben (és E-P5-ben, E-PL5-ben, E-PM2-ben) szereplő szenzorhoz képest kisebb dinamika tartalék.
Viszont DSLR-hez hasonló felépítése és igen kényelmes fogása miatt a DMC-G sorozatra nyugodtan kijelenthetjük, hogy páratlan.

A részletes teszt hamarosan olvasható lesz a Pixinfo-n, még néhány kisebb finomítást igényel no és persze a tesztképek kiválogatását hiszen a tesztfotók már elkészültek. Így hát good bye templombelső, viszlát kékóra, még lehet, hogy egyszer összefutunk…

Íme a Panasonic Lumix DMC-G6 teszt.


  1. 9 hozzászólás a “Panasonic Lumix DMC-G6 – a hattyúdal” bejegyzéshez

  2. ejj ha rég jártam itt… és nem gondoltam hogy ez fog fogadni…. azért jó hogy nem teljesen tűnsz el. a teszteket így csak petur viszi? vagy lesz egy új szerző?

    Danir szólt hozzá 2013. Júl. 14. napján 09:39-kor.

  3. Hehe, én is. Megvolt a nyaralás 🙂
    Teszteket csak Péter csinálja majd, nekem más feladataim lesznek. Adandó alkalommal egy-két gép nekem is jöhet, de hosszabb távon egyelőre úgy néz ki, hogy Péteré lesznek a géptesztek.

    Birdie szólt hozzá 2013. Júl. 24. napján 09:43-kor.

  4. Hol van már a teszt a pixinforol? Vagy csak én nem találom?

    fotos szólt hozzá 2013. aug. 2. napján 17:25-kor.

  5. Nem csak te nem találod, még nem jelent meg.
    Jövő hétfőre van beidőzítve.

    Birdie szólt hozzá 2013. aug. 2. napján 17:33-kor.

  6. Na, ezt nem is tudtam. Mondjuk annyira semmitérő az oldalatok,hogy fel sem tűnt…. Nyugodj meg, csináld csak az új munkád, mert egy nagy nulla volt amit a géptesztekkel elkövettél. Valljuk meg őszintén, piszokul nem értesz hozzá. És ezt ezek szerint mások is észre vették.

    Gyusza szólt hozzá 2015. Már. 16. napján 11:09-kor.

  7. 😀 Annyira, hogy azóta is töretlenül a legolvasottabb magyar fotós lap vagyunk és annyira, hogy a rövid átszervezés óta azóta is nyomom a teszteket. De hát minden bizonnyal te sokkal többet láttál már 😉 Szebb napokat magyar barátom, aztán ki tudja, egyszer talán te is le tudsz tenni valami az asztalra, nem csak az anonim fikázás megy majd 😀

    Birdie szólt hozzá 2015. Már. 16. napján 13:07-kor.

  8. Szia Birdie!
    Kapható még ebből a Panasonic G6 gépből a 14-140 3.5-5,6-os objektívvel garanciális készülék br. 200.000 Ft-ért. Meg is rendeltem, személyes átvétellel, de érdekelne, szerinted érdeme-e belevágnom? Nem vagyok fotós, csak saját amatőr célokra fogom használni, kb. arra, mint régen a Fuji S5500-amat (fotozz.hu profil: formax) + a családi alkalmak.
    Köszi!

    formax szólt hozzá 2017. jún. 26. napján 09:45-kor.

  9. SZia!

    A G6 nagyon jó gép, amíg lehet kapni, én is sokaknak ezt ajánlom, akik egy kicsi, könnyen szállítható, de jó felbontású és okos gépet keresnek. Volt már olyan is, hogy az igényfelmérés után beajánlottam ezt a gépet, aztán kiderült, hogy de ő tükrösben gondolkozott. Aztán rájött, hogy neki nem is kell a tükör, ha ugyanannyiért közel 28-300-as átfogást kap és még a tömeg is kisebb 🙂
    Nyilván ahol a tükrösnek előnye van még, az a megismételhetetlen események fotózása (egy hajszállal gyorsabb fókusz), a nagyobb érzékenységen kisebb képzaj (asztrotájkép?) és a nagyobb objektív kínálat (főleg ha a manuálisokat is ide vesszük, igaz, azok jó része a mikro NégyHarmadon talán még kényelmesebben is használható).

    SZóval én azt mondom, hogy nyugodt szívvel!
    A G7 jobb felbontású EVF-fel rendelkezik és szolgáltatásokban többet kínál (pl. 4k video, 4k sorozat mód, ami DSLR-eket aláz, igaz, csak 8 Mpixeles felbontásban és csak JPEG), de ha ezeket nem használod ki, akkor felesleges 80e-rel többet kiadnod a vázért.

    Birdie szólt hozzá 2017. jún. 26. napján 10:55-kor.

  10. Köszi szépen!

    formax szólt hozzá 2017. jún. 26. napján 12:01-kor.

Szólj hozzá!

Csak a kulturált, emberi hangnemű hozzászólások kerülnek publikus nyilvánosságra. A gyalázkodó, bunkó hozzászólások mennek a kukába.