Olympus PEN Lite E-PL5

Az Olympus PEN gépek már régóta járnak vendégségbe hozzánk, hogy kipróbálhassuk őket. Most a legfrissebb gépek közül a kedvező árú, de mégis okos E-PL5 került az asztalunkra, két kisebb bosszúsággal egyetemben.

Az Olympus a Photokina első (pontosabban nulladik) napján jelentett be az új fényképezőgépeit, melyek között a Pen Mini E-PM2 és a kicsit komolyabb PEN Lite E-PL5 jelent meg. A termékcsalád legfelső tagját jelentő OM-D E-M5 és a belépőszintet adó PEN Mini E-PM2 közé alulról ékelődik be a PEN Lite E-PL5. Egy kicsit gyengébb, mint az E-P3, de egy kicsit okosabb, mint az E-PM2. Igaz, az E-P3-hoz való hasonlítás most már kevésbé szerencsés, hiszen az E-P3 már több, mint 1 éves modell.

Mindenesetre az látszik, hogy az E-PL5-be nem került be néhány olyan szolgáltatás, amely az E-P3-ban már megtalálható volt tavaly is. Ilyen pl. a beépített vaku, illetve a minőségi OLED megjelenítő. Van azonban olyan terület, ahol az E-PL5 már lehagyja az E-P3-at, mint a sorozat sebesség, vagy a nagyobb érzékenység tartomány (akár ISO25600), s persze a HDR expozíció sorozat is új (vigyázat, nem készít HDR képet!).

Az E-PL5 nekem bejön. Kiválóan testre szabható rengeteg programozható gombjának köszönhetően. Tegnap pl. az AF/MF váltást pár másodperc alatt ráprogramoztam a videófelvételt indító gombra, mert éppen erre volt szükségem. Így viszont nem kellett a funkció menüben kolbászolni az AF/MF váltáskor, pedig a cirkuszban való fotózásnál erre azért szükség volt.
Igazság szerint már kevés olyan dolog van, amit hátrányként lehet említeni. Ilyen a külön mellékelt vaku, amely esetleg otthon felejthető (erre remek bizonyíték, hogy mi sem kaptunk ilyen vakut, ez bizony „otthon” felejtődött). Jó lett volna az OLED kijelzőt megkapni, de azért az E-PL5 LCD-je sem a legrosszabb, mert nem kis betekintési szögű.

Két bosszúság azonban ért.
Egyik, hogy csak 75 mm-es objektívet (ebben a rendszerben ez 150 mm-es kisfilmes teleobjektív látószögét adja) kaptunk, így eléggé lekorlátozva a lehetőségeket, másik pedig ez a retek idő. Lassan letelik az általában rendelkezésre álló egy hét, de még alig készült értékelhető tesztkép. Nagyon remélem, hogy az előttünk álló hosszú hétvégén már lesz egy kis napsütésünk is, mert az objektívet is tesztelnem kellene, de ilyen időben ez egy pöttyet nehézkes…

Mindenesetre a teszt készül, aztán majd az égiek eldöntik, hogy akarnak-e jó tesztképeket, vagy nem 😀

Addig is egy új portré Szandiról a 75mm f/1,8 objektívvel és az E-PL5-tel.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) Olympus PEN Lite E-PL5 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük