Úton Bécs felé…

Délelőtti indulás kicsit izgalmas volt…

Eleve 9 percet késett a szegedi IC, de no para, ráhagytam egy órát a BP-re érkezés és a Keletiből indulás közé.
Viszont amikor megálltunk Vecsésnél és csak álltunk, álltunk, az kevésbé volt nopara. Ki tudja, meddig lehet itt ácsorogni.
Ági hősiesen meg is leste, hogy mit ír ránk a máv-start. Hát még csak késést se írt 😀
Viszont ez a béta oldal egész jó volt, igaz, nem derült ki, miért állunk.

Szerencsére 5 perc se telt bele, már indultunk is tovább.

Zuglóban 7-es buszra felszállok, két ellenőr rögtön. Remélem azért megvárják, míg lukasztok.
Ha egyáltalán lehet.
Nem lehetett 😀
Szar volt a lukasztó természetesen.
Viszont kedvesen megvárták, míg beletömködöm a jegyem és megpróbálom lelukasztani. Kínlódásom ellenére csak oldalra sikerült egy pici nyomatot produkálni.
Kicsit úgy éreztem magam, mint az orvosi vizsgálaton, amikor vizeletet kellene produkálni, de az istennek nem megy, majd prosztata problémával rendelkezőktől is nagy szónak számító pár perc és pár csepp után megkérdezni, hogy
– Nővérke, így jó lesz?
Valami ilyesmi járt a fejemben, hogy rá kéne kérdezni, hogy jó-e így. De hát bakker, nehogy már még én kínlódjak a szar lyukasztójuk miatt. Látták, próbáltam, nem megy. Ezek után ha kötekednek, odaadom nekik hogy lyukasszák a fogukkal 😛

Azért egy madarat fogtak. Illetve annyira nem is volt madár, mert nem hagyta (vagy csak nem akarta) hagyni magát.
Annyiba sikerült belekötniük, hogy felszállt bontott sörrel. De hát a buszon nem lehet alkoholt fogyasztani. Más kérdés, hogy nem ivott belőle, csak a kezében volt. De hát a szabály az szabály. 6e Ft. A végkifejletre sajnos nem tudtam maradni, le kellett szállnom.

Keletiben még két dolgom volt. Megkeresni a vonatot és venni valami kaját-piát.
Előbbi bizonyult komplikáltabb feladatnak, ugyanis a táblán bár szerepelt a Railjet, vágányszám nem volt 😛 Utólag persze egyértelmű, hogy azért nem, mert még nem érkezett be.
Kajavétel is jópofa volt.
Bementem első „mini CBA” feliratú helyre, amitől persze nem reméltem, hogy a CBA-k árait hozná.
Srác kérdi, mit kérek.
– Kérek egy ásványvizet,
Keresztkérdés: – Bubis vagy mentes?
– Bubis.
Meg ha már itt vagyok, gondoljak a nyugodt estére is:
– Meg egy dobozos sört. Pill, mindjárt kitalálom milyet…
– Olcsót? – próbált segíteni a srác.
– Olcsóóót?? – kérdeztem vissza meglepetten. – Hát ahogy nézem olcsó itt nincs :D. Sz’al akkor csapjunk a lecsóba és egy Kaisert légyszives.
No és akkor a kaja kérdés.
– Fornettitek van?
– Mi? – lepődött meg most a srác.
– Fornetti. – szóltam kicsit határozottabban, hátha ez majd segít.
De nem segített.
– Az mi?
Húha, itt baj lesz 😀 Kicsit szemét voltam, mert rákérdeztem.
– Öööö, nem tudod mi a fornetti??

Hátam mögött lévő csaj elkezdett röhögni. Na ekkor esett le, hogy most ezzel picit beégettem a srácot, pedig segítőkész volt, nem érdemelte volna meg.
Gyorsan korrigáltam is.
– Valami pogácsátok van?
– Egy pogácsánk maradt. – kaptam meg a választ.
De aztán megláttam a szendvicseket. Nyamiii, szalámis szenyaaaa 🙂
Mondjuk tojásos. Meg is kérdeztem, hogy tojás nélküli nincs-e, de csak tojásosak voltak, akármilyen más belsővel is. Kicsit bizalmatlan vagyok a tojás miatt, de megnéztem a lejárati dátumot, július 3. Bár ez még nem zárja ki a szalmonella fertőzést. 😛

Vásárlás után irány a vonat. Kiírva még nem volt, de láttam jegyellenőröket, na ők tuti tudják. Jegy persze a tatyóm hátuljában. Pad viszont sehol. Hát tuti nem fogom lerakni a dzsuvába. Végül fotóstáskám felakasztva egy kézzel a táskát tartva varázsoltam ki a borítékot, benne a jeggyel.

Közben pont érkezett a Railjet éppen arra a vágányra, ami mellett álltam. Biztos ami biztos, a kérdés elhangzott, hogy ez megy-e Bécsbe. Óje, ez lesz az.

Felszálltam.
Mást nem tehettem, mivel a kocsiszám nem volt kívülről feltüntetve. Belülről sem volt egyszerű megtalálni. Legalábbis mint első railjetezőnek, nem. De végülis tök logikus volt, a képernyő jobb felső sarkában van kijelezve. A picit becsapós a dologban a bal felső sarok, mert az szintén kétjegyű, de a járatszámot mutatja. Viszont kis logikával kisakkozható, hogy ha minden kocsiban ugyanúgy 66 szerepel a bal sarokban, a jobb oldalon meg 24, 25, 26, akkor csak a jobb lesz az 🙂
Már megérte lediplomázni 😀

Előszedtem a notim, összedugtam az adapterrel, be a hálózatba, tölti, juhééé.

Időközben megérkezett az útitársam is, aki egy neves női magazinnál dolgozik.
Kicsit bizonytalannak látszott, de megállt a velem szemben lévő ülésnél.
Én meg nagyon segítőkészen ennyit tudtam kérdezni:
– Szia! Bécsbe?

Gratulálunk Bördi, igazán frappáns kérdés volt 😀
Udvariasan magam felé húztam a notebookot, hogy legyen hely az övének. Meg is kérdeztem, hogy van-e gépe.
De nincs, nem is hozott.
– Áá, nem hoztam gépet, én most olvasni fogok. Nekem most ez lesz a dolgom.
– A sajtótájékoztatón is? – próbáltam kicsit viccelődni.
– Hááát, lehet 🙂 – vette a lapot.

Egyébként fura, hogy nem óriási bőrönddel érkezett. Bár Ági szerint még furább, hogy nincs tele ékszerrel. Mert hogy nincs. Teljesen szolídan, divatmagazint megszégyenítő módon. Bár ki tudja, lehet ez már a 2011 nyári divat, csak én vagyok lemaradva. Minden hölgyolvasóm nyugodtan rakja el az ékszereit jó mélyre, idén nem lesz rá szükség.
Ági nem hisz a jóslataimban, szerinte ha nincs telebizsuzva, akkor nem is „annak” a lapnak dolgozik.
Simán csak Pixinfo belsőelhárítás.

Mai világban tényleg nem lehet tudni…

No eljött az idő, öveket becsatolni, indulás.
Vonat megmoccan, noti kiírja: battery mode.

Héééééé, adjáááá áramot!!!! :D:D (vajon hányan emlékeznek még erre az ominózus mondatra? Adjááá RAM-ot!!! Adjááá ááááramot!!!! :D)

Ági szerint egyébként csak a gyorsítás idejére vették el, mert hát úgy mégse lehet elindulni, hogy mindenki szipkázza az áramot. Van benne valami 😉

Párszor még ki-be kapcsolgatott, de azért alapvetően stabilnak mondható.
Na akkor most közel 3 óra vonatozás, aztán Bécsben irány a hotel…