No azé’!

Az ember néha nem lehet elég óvatos. Én se voltam…

Ma délután úgy adódott, hogy a város másik végébe kellett mennem egy nyavajás számlatömbért.
Mondjuk alapvetően nem értem, miért olyan marha nagy elvárás a fekvő formátumú számlatömb, nekem ez sokkal inkább kézre esik. Nem írok 20 tételről számlát, viszont a számlákon többnyire hosszú tételeket kell feltüntetnem. Szóval alap, hogy a fekvő formátum válik be.
No de nem ez a poén.

Szóval mentem a számlatömbömért, mocival, ahogy szoktam.
Út végén kereszteződés. Forgalmas út, vele párhuzamosan kerékpárút, amin ugye át kellett volna haladnom.
Nyilván tudtam, hogy hol járok, számítottam a bicikliútra is, úgyhogy már az elsőbbségadás táblánál meg akartam állni.

Na jött is egy bácsi jobbról.
Akkor még éppen gurultam, talán 3-4 km/ó-val a tábla előtt 1-2 méterre.

Bácsika nézelődik balra. Közben teker.
Agyamon átfut, „hát elég merész, ha így akar átmenni előttem, de hát végül is neki van elsőbbsége, joggal teheti”.
Aztán egyszer csak balra fordítja a fejét, felém néz.
Éreztem, hogy meg fog ijedni, amikor megpillant, nagyon el volt gondolkodva.

Rámnéz, majd felkiált:
HÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!

Na erre én se számítottam, meg is lepődtem annyira, hogy meg se tudtam szólalni, még csak egy olyasféle visszavágásra se futotta, hogy Hipp Hopp Hurrayyyyyyyyyyyyyy, hooooooooooooooooooooooooooo…
Pedig az jópofa lett volna 😀

Aztán bácsikat gyorsan hozzátette:
Na azééééé’!

Na erre már a nyakam is behúztam 😀
Szerintem simán azt hitte, hogy 120 km/ó-val száguldok majd be a kereszteződésbe, mintegy orosz-rulettet játszva. Vagy nemtom’…

Mindenesetre hazafelé amikor megláttam egy másik idős bácsikát biciklin, eszembe jutott a sztori és elkapott a röhögés 😉