Kővágószőlősi utótavaszolás – 4. nap

Elérkezett hát az utolsó nap. A háziak vendégszeretetének és engedékenységének köszönhetően még kora délutánig maradhattunk a szállásunkon, így egy kisebb szőlősi és egy nagyobb pécsi program is belefért.

Ezen utolsó napra két programot terveztünk. Délelőtt egy kis sétát Kővágószőlősön, hiszen még erre nem jutott idő az eddigi elfoglaltságok miatt, pedig kedves kis település ez. Sok pécsinek itt van hétvégi háza, amit egyébként meg is tudok érteni. Ej, de jó is lenne, ha nekünk is lenne 12 km-re egy ilyen édenkertünk :).

Nos tehát fogtuk magunkat és reggeli után lesétáltunk a faluba. Bár úgy tűnt, hogy az időjárás ezt annyira nem szeretné, s megpróbált minket lebeszélni erről.
Csepergő esőben vettük be az első kanyart, de úgy döntöttünk, kitartunk még.
Néhány kép meglövése után aztán csendesedett is, így nyugodtabban folytathattuk kis sétánkat.


Útba ejtettük a korábban már megcsodált temetőt is, de ezúttal fotózásra is több idő volt. Szerencsére. Lett néhány kedvenc kép itt is.

Érdekes dolgokat lehet egyébként látni egy-egy ilyen kis község temetőjében. Egy-egy család egymáshoz közel temetkezik, így könnyen ki lehet találni azt is, hogy ki volt a legidősebb, ki kinek a fia-lánya volt, s kvázi egy rögtönzött családfát is fel lehet állítani.
Arról nem is beszélve, hogy itt az a szokás, hogy az elhunyt képét porcelánra feldolgozzák és elhelyezik a síremléken. Szép szokás és a vándor is elgondolkozhat az élet dolgain, amikor a 20 évvel ezelőtt 4 évesen meghalt kisfiú meghatóan szépen gondozott sírja elé kerül.

Mire sétánk végére értünk, már a Nap is kisütött, ami a lehullott esővel rögtön fülledt időt varázsolt. Nem is húztuk tovább, irány haza.


Út közben megcsodáltuk a régi házak építészeti megoldásain túl az új épületek gazdagságát is.
Egyébként ilyen helyen jól látszik társadalmunk komoly differenciálódása. Míg van, aki roskadozó házikóját próbálja foltozgatni, más a vadiúj 10 milliós kocsijával hozza az új 46″-os LCD TV-jét 4 szobás, két garázsos, medencés, szaunás hétvégi házába. De ne legyünk rosszmájúak, biztosan megdolgozott érte :).

Szóval nem piskóta házikók vannak arrafelé (is).

Ebéd után összepakoltunk és elindultunk a Mecsextrém parkba, ahová tegnap terveztünk menni, csak kicsit elcsúsztunk az idővel.
Bár gyakorlatilag ez most is így történt, hiszen 2 óra volt már, mire elkezdtünk pakolászni.
Végül 3 felé indultunk el, s fél 4-re értünk oda.

De pechünk volt. Valami iskolás csoport érkezett előttünk cirka 50 diákkal, akiknek persze ott és akkor kellett eldönteni, hogy ki mire szeretne felülni, felmászni, beülni, belógni, és hogy egyáltalán van-e már 120 cm…
Röpke fél óra után már át is vehettük saját jegyünket 😛 .

Így aztán volt 2 óránk, hogy kiélvezzük a park kínálta lehetőségeket.
Részemről egy alpesi- és egy tiroli kötélpályás nevezést tudhatott magáénak a szervezőség. Persze ekkor még nem tudtuk, hogy ez pontosan mit is jelent :). Ugyanezt választotta Brigi és Peti is, Meli és Ági pedig a kinti udvart részesítették előnyben.

Első körben az alpesi kötélpályán indultunk, ami eleinte könnyű volt, utána már nehezedett. Jópofa volt, tetszett, és a szolgáltatás is remek volt. A mi segítőnk annyira rendes volt, hogy végigkövetett a teljes pályán és mindig mondta, hogy mit kell csinálni és azt hogyan célszerű. Jó is volt ez egyébként, mert voltak olyan részek ami nem volt teljesen egyértelmű.
Csak kivonatosan a próbákról: fagerendán lépegetés, drótkötélen lecsúszás, kötélhálón oldalt átmászás, drótkötélen átsétálás, drótkötélen függeszkedve átmászás (könnyítve azzal, hogy egy bakelit (vagymi) csőben kellett ezt teljesíteni, így nem volt annyira ijesztő és nem mellékesen nehéz sem).
A pálya legvége egy drótkötél lecsúszás volt, de olyan meredeken indulva, hogy 5× kellett eldöntenem, hogy na akkor most már GO, mire egyszer végre elindultam 😀 .

A végén a segítő csóka odajött és kérdezgetett, hogy tetszett. Jól beszélgettünk, míg Brigiék leértek. Elmondtam neki, hogy minden tetszett, kivéve a drótkötélen lecsúszás, mert amíg kontrollálni tudom a dolgokat, addig nincs gáz, de a lecsúszásnál olyan kiszolgáltatottnak érzem magam (nem tudok fékezni).
Megnyugtatott, hogy a tiroli kötélpálya csupa ilyenből fog állni.
Hurrá, jó választás volt :D.

Na akkor gyerünk a tirolira.
A kezdő csúszóponthoz fahengeres, drótkötéllel feszített létrán kellett felmászni. Ez ugyanígy volt a második pontnál is. Ha lehet mondani, ez még szívatósabb volt, mert nem hogy függőlegesen, de kifelé dőlve kellett mászni. Persze mikor szólaljon meg a telefon, ha nem éppen a létrán lógás közben. Gondoltam Ági az, hogy merre járunk, mit csinálunk. Oh hát ezt 5 mp-ben tudatom majd vele, aztán leteszem és folytathatom tovább.
De nem, nem ő volt. Egyik üzletfelem volt, akit muszáj volt felvennem, mert amilyen hülye vagyok, simán elfelejtettem volna visszahívni.
Az az 1 perc beszélgetés simán 5-nek tűnt. Legalábbis a kezeim ezt jelezték :).

Szerencsére innen már jobban ment a csúszás is, tudtam irányítani az elfordulást és még élveztem is.
Persze itt is volt rengeteg medvehagyma, ami egyszer csak megcsapta az orrom, de olyan sűrűségben, hogy elkezdett a gyomrom felfordulni. Jó érzés volt belekiabálni az erdőbe, hogy „az a kib….tt medvehagymaaaaaaaaaaaaaa” :D.

A tiroli után még szerettünk volna visszamenni az alpesi haladó fokozatára, de sajnos ekkor már fél 6-volt, így nem engedtek új pályát kezdeni. Nem baj, így még 2× lenyomultunk a bobpályán, amit már Melivel együtt tettem meg. Mondanom sem kell, hogy nagyon élvezte :).

Végül aztán eljött a 6 óra, ami egyben a 4 napos hétvégénk végét is jelentette.

Baromi jó volt ez a 4 nap, remek programokat sikerült találni és maradéktalanul elégedettek vagyunk a Mecsek Vendégházzal és a háziakkal is. Voltunk már jópár helyen, de ilyen vendéglátással és ilyen kedves emberekkel még nem találkoztunk, s ezt most halál komolyan írom. Tényleg csak ajánlani tudom Őket.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük