Birdie blogja

Elvesztettem zsebkendőmet [...], csókot adok érte!
avagy X-akta magyar módra

A gyerekekkel már kiskorukban megtanítják, hogy elhagyni kedves tárgyakat, rossz dolog. Mégis, még felnőtt fejjel is borzasztó új érzés tud lenni, amikor az ember rádöbben: elhagyta a cuccát.

Történt tegnap, hogy épp egy régi kedves ismerősöm esküvőjén fotóztunk Pananttal. Már a csoportképekkel is kész voltunk, így a vendégsereg elindult a pár száz méterre lévő étterembe. Eközben én úgy döntöttem, hogy átviszem a kocsit az étterem elé, mégiscsak jobban rálátni ott.
Az autó felé haladva eszembe jutott, hogy a terítéket le kéne fotózni, de a násznép már annyira elől járt, hogy elég kis esélyt láttam rá, hogy meg tudom őket előzni és még előttük feljuthatnék az étterembe. Úgyhogy felhívtam Panantot, hogy megkérjem, szaladjon előre. Igen ám, de a polgári esküvő előtt lenémítottuk a telefonokat, így persze nem is hallhatta a fotóstáskában berregő telót.
Na mind1, csöngettem, amíg tudtam, de végül odaértem a kocsihoz. Elraktam a telót az övtokba, kinyitottam a kocsit, beraktam a fotóstáskát, meg az állványt, aztán go.

Még éppen időben értem oda, ablakon keresztül még ki tudtam szólni Panantnak.

No, szépen mennek az események a saját medrükben, már a képeket másoljuk a kártyáról a biztonságot nyújtó notebookra. Közben beszélgetünk a videóssal. Meséli, hogy ő már két fényképezőgépet elhagyott.
Pf, milyen gáz lehet.
Egyszer csak odakapok a telefontokomhoz és hűlt helyét érzem a telómnak. Hát ez meg hogy? Hova raktam? Zsebbe? Sose szoktam! De akkor hol? Kiesett a nyitótáncnál amikor guggoltam? Nem, ott sincs, de akkor hol? És pont most nincs itt a másik telefonom hogy megcsörgessem és esetleg megtaláljam. Ááá, biztos a kocsiban esett ki amikor beültem. Elkértem Panant telefonját, hogy majd azzal csörgessem az enyém és majd meghallom a hangját. Jah persze. Le van némítva. De jó. De semmi zizegés se. Kinyitom a csomagtartót. Hát ott sincs! Hogy a rohadt életbe! Csengetem még mindig, hátha felveszi valami becsületes megtaláló. De semmi. Vissza az étterembe, kutatom a fotóstáskám, de miért is lenne ott… Akkor nyomás vissza a csoportkép helyszínhez, meg ahol parkoltam a kocsival. Közben folyamatosan csöngetem, hátha felveszi valaki.
Na jó és ha fel is veszi? Mi a fenét mondok? “Jó napot, XY vagyok, ez az én telefonom, merre van, visszavásárolom”? Vagy mit? Francba, hogy lehet már így elhagyni. Biztos már ott a kocsinál kiesett amikor beraktam a fotóscuccokat a csomagtartóba. Biztos szarul tettem a tokba vagy nem zártam le.
Csoportkép helyszínen nincs, miért is lenne, hiszen utána telefonáltam vele. Ahol parkoltam ott sincs. Na ezt már leshetem.
De nyugi, gondolkozzunk higgadtan.
Mit csináltam, amikor bepakoltam.
Hát jobb kézben a telefon, hívtam a Panantot. De a kocsikulcs a jobb zsebemben volt. Akkor muszáj volt előtte eltennem a telefont. Vagy nem a jobban volt? Ááááá, nem igaz! Melyikben volt? Tudja a fene. Najó, tételezzük fel, hogy a balban volt. Kinyitom a kocsit, felnyitom a csomagtartót, mondjuk még a kezemben a telefon. Mit teszek vele? Hát mit tennék, elrakom az övtokomba. Miért is raknám máshova? Najó, lehet, hogy lerakom a csomagtartó padlólemezére. Hmm. Vagy talán a jobb első ülésre raktam (a csomagtartó belülről kényelmesebben nyitható, mint kívülről kulccsal, ezért szinte kivétel nélkül belülről nyitom). Menjünk vissza a kocsihoz, túrjuk át megint.
Megtörtént, de sikertelen.
Teljes megsemmisülés.
Elvesztettem.
Elhagytam.
És azt se tudom hogyan.
Csörgetem megint, de semmi.

Felballagtam az étterembe ahol már elkezdték a levest enni. Na hát nekem sok étvágyam nem volt. Azért még áttúrtam a fotóstáskám is, de közben folyamatosan arra gondoltam, hogy semmi értelme nincs annak, hogy én egy telefont közé rakjak az obiknak.
Megnéztem a másik táskám is, amiben a notebook volt. Benézek elölre, persze semmi, miért is lene. Benézek a notebook rekeszbe, hm mi az a fényes? Belenyúlok. Hmm. Ez tényleg az. Beszarás. Akkor… Akkor most mégsem vesztettem el? Nem hiszem el!

De halál komolyan nem emlékszem, hogy beraktam volna oda. Egyébként is miért raknám be a notebook rekeszbe. Az hót ziher, hogy a csoportkép után a kocsinál biztos nem raktam bele. Nem logikus, hogy egy csukott táskát kinyissak és beledobjam a kezemben lévő telefont. Tudni kell rólam, hogy a használati tárgyaimra is kínosan vigyázok, telefont sosem hordok pl. zsebben, mindig külső tokban, notebook rekeszbe nem rakok mást, mert összekaristolják egymást, stb. Szóval teljesen irreális, hogy én bedobjam a notebook mellé a csupasz telefont.
Vagy esetleg akkor rakhattam bele, amikor elővettem a notebookot és felszabadult ott a hely? De miért tettem volna? A kocsinál történt “elrakás” óta nem hívtam senkit és engem se hívott senki.
De akkor hogy került a táskámba?
Egyetlen ésszerű magyarázatot tudok elképzelni:
Valaki látta, hogy miközben fotózok, kiesik a telefonom a tokból aztán fogta és berakta a táskámba, mert látta, hogy mi ott, annál az asztalnál tevékenykedünk és esetleg azt is, hogy onnan vettem elő a notebookot? Hát nem tudom, ez is elég fura. Miért nem a kezembe adja?

Szóval ez egy kicsit X-akta.
De nagyon örülök, hogy meglett és bizony intő jel ez, hogy a régi tokot épp ideje lesz lecserélni valami stabilabbra. Csak tudnám honnan… Mert mostanában csak vízszintes mobilövtokokat láttam, két teló viszont így nem fér el egymás mellett. Nekem függőleges állású kellene. Ámbörök, tud ilyet valaki?