Partyfotó, bulifotó

Általában a fotózás legaljának szokás tekinteni a partyfotózást. Még az esküvői fotózás alá szokás sorolni. Nemvitás, a fotós kurvulás egyik legdurvább formája.
Nemrég, akarom mondani rég én is kipróbáltam egy kicsit lazább formában.

Még januárban voltunk egyik barátainknál egy 30 éves szülinapi meglepetésbulin. Meglepetés buli, mivel az ünnepelt nem tudott az egészről. Filmekben láthattunk már olyat, hogy amikor az ünnepelt hazaér és mit sem sejtve belép a házába, majd felkapcsolja a lámpát, hirtelen „Happy Birthday” ordítással ráugrik az ünneplő tömeg. 🙂 No itt is ez volt az alapfelállás.

Persze mit tehet ilyenkor egy fotós (vagy fényképezőgépet kezében fogó személy)?
Megpróbál felkészülni az eseményre.
Beállítottam hát az érzékenységet (ISO500), a blendét, kiválasztottam a megfelelő vakufejállást és teljesítményt, lőttem pár tesztképet elöljáróban, majd nyugodtan vártam a megfelelő pillanatra. Ez persze tök sötétben és síri csendben történt, hiszen nem neszelhette meg az ünnepelt, hogy bárki is vár rá a nappalijában. A végén még hozta volna a puskát, hogy elkergesse a betörőt 😀
Szóval így várakozunk, várakozunk, miközben eszembe jutott, hogy nem figyeltem a vaku zoomfej állására és mivel alapvetően telében fogok lőni, a vaku zoomfej is kis területre fog összpontosítani, ami egy ilyen indirekt vakuzásnál nem a legjobb megoldás. Fogtam hát a zoomot és visszavettem nagylátószögre, hogy nagy felületről derítsen minimálisabb árnyékot okozva.

Igen ám, de nem vettem figyelembe, hogy ez esetben a fényteljesítmény is megváltozik. Lettek ám szép alexpós képek a belépés pillanatáról. Puffneki, jó kezdés. Szerencsére utófeldolgozással azért ki lehetett hozni valamit az első képből, de tény, hogy nem vagyok vele elégedett, a túlzott alexpó miatt meglehetősen zajossá vált a fotó. Kár érte.

Ezt követően jöttek az ajándékátadások, erről különösebben nem sikerült érdekes képet készíteni, úgyhogy nem is regélek róla. Esetleg talán az egyik ajándékról, pontosabban annak csomagolásáról. Nejem, aki mindig is kreatív volt, kitalálta hogy fotózzuk le, mert olyan jópofa. Jó, hát emlékképnek jó lesz.

Aztán persze egy kicsit játszogatva, ráeresztve a filmes korszakban is különleges keresztbehíváshoz (angolul cross process) hasonló effektust, még érdekeset is ki lehetett belőle hozni. Ez egyébként nem túl bonyolult eljárás, a lényege, hogy a sötét tónusokat kékes-zöldes árnyalatúvá, a világos tónusokat sárgás-narancsos árnyalatúvá tesszük. Ízlés kérdése, hogy ki milyen árnyalatokat és színezetet szeret.

A röviditalok kitöltése majd felhörpintése talán felesleges pillanat egy fotós szemszögéből, de az emelkedett hangulatban érdekes arcokat is el lehet kapni.
Technikailag nincs különösebb megkötés ilyenkor, a szokásos dolgokra érdemes figyelni: vaku lehetőleg ne direkt villanjon, ha a mennyezet fehér és nincs túl magasan (vagy csak minimálisan színezett), érdemes ezt kihasználva indirekt megvilágítást használni. Én ezt külső szinkronkábellel (off-camera shoe cord) kiegészítve, a vakut a géptől enyhén balra fent tartva egészítettem ki (bal kézben fogva). Ez minimális térhatást ad az egésznek.

A legjobb azonban a tortaátadás volt. Fentről, a lépcsőről lőttem képet a tortáról és az ő kedves hordozójáról, aki nyilván az ünnepeltnek is kedves volt 🙂
Noha a színes verzió nekem jobban tetszik, a nejem ötlete alapján megcsináltam belőle a szelektív színtelenített verziót (mondjuk én nem nagyon szeretem a szelektív színtelenítést, csak nagyon indokolt esetben, itt is kicsit húztam a szám, de végülis úgysem az én képem lesz, ha tetszik majd nekik, akkor már megérte 🙂 ).

Magának a torta átadásának időszaka viszonylagos nyugalomban telt, bár jelentős volt a tömeg, azért tudtam néhány képet csinálni. Igaz, első körben sajnos lett olyan fotó is, ahol viszonylag zavaró dolgok is kerültek a képre (belógó whiskey-s üveg, műanyagpohár, vendégek lába, keze, feje), azért ezt talán sikerült annyira csökkenteni, hogy nem túl zavaró. Nyilván ehhez is kellett egy kis utófeldolgozás, amelynek során keményen lesötétítettem a szerintem problémás részleteket, no és persze egy kis egyéni színvilággal próbáltam feldobni.

Másik képen már kevesebb belógó elem volt, illetve ezeket jobban el lehetett tüntetni. Csak itt már nem a gépbe néz az ünnepelt (első képnél jól rákiabáltam, hogy nézzen a gépbe, utána viszont átengedtem az ünneplő társaságnak 🙂 ). Bár lehet ez a kicsit kinézős sem hibás.

Na de nem is untatnálak tovább Benneteket, csak azt szerettem volna kicsit példázni, hogy egy ilyen buliban is lehet azért érdekesebb, vagy érdekesebbé tett képeket lőni, feltéve, ha az ember nem bénázza el már a legelején :D. A lényeg, hogy tapadjatok rá az expógombra, ne úgy, mint én, hogy minden képet 5x megfontolok, aztán a végén zsörtölődhetek magamban, hogy „na erről is lemaradtam” 😀 .