Olympus E-450

2009. május 25. hétfő – 18:29

Azt hiszem rossz sorrend jött ki az új Olympus gépek tesztelésére. Jobb lett volna az E-620 előtt tesztelni az E-450-et.

A jót könnyen megszokja az ember. Utána a kevésbé jó már sokkal rosszabbul esik, mint egy kevésbé jó után egy igazán jó.

Az új Olympus gépek tesztelésénél úgy jött ki a lépés, hogy elsőként az igazán okos és remek fejlesztésekkel gazdagított E-620-as járt nálam, majd a múlt hét végefelé az E-450 került a kezembe.
A hétvégi nagy szülinapozás alatt túl sokat nem fotóztam vele, a családi fotókat a már ismerős saját gépemmel csináltam, biztos ami biztos alapon. Bár így utólag be kell ismerni, hogy jó tesztfotó téma lett volna a torta :) .

Az E-450-ről nem tudok ódákat zengeni. Kicsit olyasmi maradni, mint az E-420 volt, s igazi fejlesztés nem nagyon érezhető rajta. Jóllehet, ezt már a sajtóbejelentéskor is érezhettük.
Érdekes, hogy az újdonságként beharangozott Art módokból is csak 3 került e modellbe, míg az E-620-ban 6 szerepel. Vajon ki lesz az, aki amiatt vesz E-620-at, mert abban 6 art mód van? Kinek fájt volna, ha az E-450-ből sem spórolják ki azt a maradék 3-at?
No nem mintha életbevágó lenne, de a szemcsés film módot kifejezetten sajnálom, az nekem személy szerint igazán tetszett az E-620-ban.

Egyelőre nagyon az elején járok, néhány tesztfotó van kész és pár mérés.
A fogása még mindig gyatra, a nyakpántot tartó fém bügyök még most is botrányosan rossz helyen van (annyira nyomja az ujjam, hogy fél óra fotózás után már kifejezetten utálatosnak érzem).
Az LCD jó, a kihajthatóság E-620-ból “nem öröklését” még el tudom fogadni.

Amit viszont szintén furcsállok, az a képnagyítás. Ugyanolyan buta, mint a korábbi E-szériás gépeknél (valami JPEG előnézeti képet nagyíthat, mert már 7×-es nagyításnál is JPEG blokkosodás látszik, az élesség precíz ellenőrzése így elég macerás). Fura ez, mivel az E-450-ben is már az E-620-ban is szereplő új, TruePic III+ képfeldolgozó proci dolgozik, tehát fejlesztés volt, csak valahogy szoftveresen maradt le az E-450.
Kár.

Ha tetszik, oszd meg! Kattints az általad használt közösségi oldal ikonjára:
  • Facebook
  • Digg
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • MySpace
  • blogmarks
  • Blogosphere
  • Print
  • Add to favorites


  1. 2 hozzászólás a “Olympus E-450” bejegyzéshez

  2. Egyszerűen nem bírom megérteni ezt a markolat dolgot. Ilyen szoros versenyben ilyen butaságon spórolni ami ráadásul nem is költséges. Amúgy a felületes szemlélő öszekeverhetné ezt a gépet pl az E410-el :D

    Circle szólt hozzá 2009. máj. 28. napján 15:21-kor.

  3. Simán!
    Sőt, még az E-420-szal is ;)

    Birdie szólt hozzá 2009. máj. 29. napján 20:29-kor.

Szólj hozzá!

Csak a kulturált, emberi hangnemű hozzászólások kerülnek publikus nyilvánosságra. A gyalázkodó, bunkó hozzászólások mennek a kukába.