Reggeli örömök

Avagy amikor a nyugodt reggeli teázásból remegőlábú munkahelyre érkezés lesz…

Szokásos kedd reggelnek indult a mai nap. Bár talán annyira nem, mert tegnap megint éjfélig fent voltam és utána se tudtam elaludni. Hajnali 1-kor még hallottam a videó lekapcsolását.

Reggel 6-kor Ágnesem felkelt, én még szunyáltam egy sort. Persze csak úgy félálomban. Ilyenkor már nem tudok rendesen visszaaludni. 7-kor mobil ébreszt, felkelés.

Szokásos dolgok, hajmosás, közben notit összepakolni, táskába bepakolás tegnapról megmaradt tea felmelegítése. Aztán elkezdtem kortyolgatni. Hmm, dejó meleg. De nicsak. Mi ez az azonosíthatatlan íz? Mint utóbb kiderült, dinnyés tea. :-/
Ne kóstoljátok meg 😀 Mindegy, azért jól esett, mert meleg volt.

Fél 8-kor indulás, kocsiba be. Persze Meli megint kitalált valamit. Neeem, most nem Apa fogja bekötni a biztonsági övet, majd az Anya. Grrrr. Jó akkor majd az Anya, aki egyébként így is síkideg, mert nem lesz ideje beugrani a piacra meló előtt.
Mindegy, dulifuli van, de azért Anya beköti a biztiövet.

Elindulunk.
Jaj hogy mekkora fene köd van. Lámpa fel, ködlámpa be, 2-esbe be, ablakot le… ja ahhoz még hideg van.
Persze nem -15, de ahhoz éppen elég, hogy az ablakon alig lássak ki. Nem értem. Kivülről törlöm, nincs változás. Belülről törlöm, nincs változás. Mi a fenéért látok ki csak úgy, mint valami hályogos ember?
Azért nagy vész nincs, szóval maradjunk annyiban, hogy be a városba és menjen ki merre lát (értsd: Meli oviba, Anya dolgozóba, én meg suliba).

Kedvenc utam a Rákóczi út. Ez a város egyik gerincútja, amelyet néhány éve sikeresen egyirányúsítottak, amitől semmivel sem lett jobb, max. annyival, hogy ha eléd botladozik valami tanuló, vagy mazsola, akkor esélyed sincs előzni, mert hát a járdára csak nem (egyébként is öles fák vannak 15 méterenként).
S mit ad Isten, pont elém jött valami mazsolaféle. Még állt a STOP táblánál pár mp-et, aztán gondolom átfutott az agyán, hogy ááá, kiférek. Szóval kijött elém a mazsola. Vagy csak béna. Vagy csak szimplán ő sem lát ki?
De azért miért kell 30-cal tötymörögni?
Finoman rávillantottam, hogy menjél öcsi, mindjárt 8 óra!

Nem hiszem, hogy vette volna a lapot, mert mintha tempomattal lökte volna, annyira szabályosan 30-on tartotta. A 200 méteres kocsikázás után végre kiszélesedés, ahol aztán megelőztem végre. Persze pont a kereszteződés előtt. Na mondom ez is mit gondolhat magában. De egye meg a fene, biztos nagyon ráér. Én nem…

Kanyar jobbra, aztán a kétsávos belső sávjából balra. Hát ez meg mit csinál? Jön ki mint a marha. Nemlát. Duda. Erre visszaduda. Sőt még integet is.
Mibaja?
Nemtudni.

Suliba beérkezés után meg kérdés felém: mikor hozod vissza a jénai tálat?
Que? – döbbentem le, mert fogalmam sincs miről van szó.
Mint kiderült, valaki azt terjeszti rólam, hogy a tavaly év végi banzájból én vittem haza a töltöttkáposztát jénai tálban és azt keresik rajtam.
Pff, höhö, az nem én voltam 😀
Mi csak a sört mentettük meg és vittük fel a kávézóba. Ott meg sajnos elfogyott 🙂

Na mindenesetre azért tanulság: soha ne gondold azt reggel, hogy minden simán fog menni.