HDR vagy gradiens átlátszó rétegek Photoshop-ban?

Manapság egyre többen szembesülnek a digitális gépek dinamikaátfogásának problémájával, nevesen hogy sajnos viszonylag kis fényerőkülönbséget tudnak jól visszaadni. Ha egy témán 9-10 Fé-nél nagyobb eltérések vannak, akkor egyes részek bebuknak, míg mások kiégnek. Ennek ellensúlyozására találták ki a HDR technikát. De vajon minden esetben ez a jó módszer?

Néhai fotozz.hu-s pályafutásom alatt jópár HDR képet láttam, ezek túlnyomó többsége nekem nem igazán tetszett, mert jobbára eltúlzott, természetellenes hatásúak voltak. Tipikusan a kék fátyolosodás és a különböző világosságú területek összeolvasztásánál jelentkező aura hatás az, ami nekem nem tetszik no és persze a korábban említett eltúlzott természetellenesség (bár néha drámai hatást kölcsönzött a képnek, sokszor ez felesleges volt, néha meg túlzottnak hatott). Az ún. mikrokontraszt – vagy ahogy a Lightroom nevezi Clarity – személy szerint a kedvencem, jó dolgokat, érdekes látványt és ami a legfontosabb, nem túlzott hatást lehet vele elérni.

Tegnap Pananttal kikerekeztünk a határba, csak úgy szétnézni meg kattogtatni. Mindenféle komolyabb cél nélkül indultam neki, de végül találtunk legelésző lovakat, meg arra járt egy tehéncsorda is. Nosza, D60 tesztfotónak úgyis remek lesz.
Igen ám, de a felhős égbolt igencsak rondán nézett ki a képen, s bizony ordított a fotóról hogy túl kicsi a dinamikaátfogás, amivel a gép nem tud mit kezdeni. Jóllehet, a D60 rendelkezik aktív D-lighting funkcióval, ez korántsem oldja meg ezt a problémát (a sötétebb területeket képes világosítani, de ilyen nagy fényerőkülönbséggel ez sem tud mit kezdeni).
Persze a lovak nem igazán szeretnek kővé meredni, még legelészés közben sem, így a HDR-nek esélye nem volt. Ráadásul a D60-ban nincs expozíció sorozat, szóval kézzel kell tekergetni a tárcsát az expozíció változtatásához.
Elsődlegesen egy olyan képet akartam, ami jó lesz a fényképezőgép és az objektív tesztfotójának, így ezzel töltöttem az időt, s miután a legelésző lovak úgy döntöttek leügetik a fölös kalóriákat, akkor jutott csak eszembe, hogy meg kéne nézni egy HDR próbát.

A téma persze ekkor már elszaladt, így csak az üres rétet és a felhőket tudtam fotózni, szóval ne azt nézzétek mi van a képen, mert valójában semmi nincs 😀
A kérdés itt az volt, hogy a HDR technika a jó megoldás, vagy PS-ben a különböző expokat egymásra rakni, s rétegmasszkal játszogatni.

Biztos-ami-biztos alapon rögtön 12 expot csináltam. Ezt importáltam be a Photomatrix Pro-ba, majd HDR és Tone Mapping. Próbáltam minimalizálni az aura hatást és ügyeltem rá, hogy ne legyen alulexponált kinézete a képnek.
Ez lett belőle:

Mint látható, a sok expo miatt elég sok idő ment el (az EXIF adatok alapján 2 perc 12 mp volt a 12 kép elkészítése), ami miatt a felhők sajnos meg is mozdultak. Bár kicsiben ez még jól is néz ki, nagyban megtekintve a képet már korántsem olyan kellemes, mivel nem folyamatos expozíciót látunk, csak több különálló képet összerakva. Hasonlóan kellemetlen ez ahhoz, mint amikor egy kötelezően hotpixel kivonást végző géppel akarunk csillagjárást fotózni több expoval, ilyenkor a csillagok nem folyamatos csíkot festenek a képre, hanem szaggatottat az időkülönbségek miatt.
Visszatérve a jelen HDR képünkre.
Bár az égbolt jól néz ki, a fáknál már látom az aura hatást, persze minimálisan, mert a lehető legnagyobbra vettem az összefűzés rádiuszát. Az előtérben lévő fűszálakon nagyon jól mutat a fény, mintha a nap csillanna meg rajta. Valójában persze nem volt napsütés, mert a fátyolos felhőkön igencsak szűrt fény jött át. Mindenesetre ez is jól néz ki. De összességében mégsem vagyok elégedett a látottakkal, mert belegondolok abba, hogy mi lett volna, ha tényleg témát is fotóztam volna, mondjuk a legelésző lovakat, akik viszont 2 percig tuti nem maradnak egy helyben.
Ezt tehát nem lehetett volna megoldani a HDR-rel (meg a D60-nal, persze egy gyors sorozatot tudó géppel már könnyebb a helyzetünk).

Második próbálkozás ugyanezen képekből történt, de ezúttal Photoshop-ban, a képeket pedig átmenetes rétegmaszkkal (gradient festés a layer mask-ra) hoztam össze eggyé.

A jobb oldali képen látható módon három fotót használtam fel, egyet az égbolthoz (felső), egyet a réthez (alsó) és egyet a világosabb előtérhet (középső).
A legegyszerűbb módszert választottam, szimpla egyszerű rétegmaszkot (layer mask) adtam az egyes rétegekhez, majd szintén szimpla egyszerű átmenetet (gradient) festettem rájuk. Ezzel el lehet játszadozni, hogy milyen méretű és átmenetü rétegmaszkunk legyen, különböző hatásokat tudunk vele elérni.

A végső eredmény már közelebb állt ahhoz, mint amit a helyszínen láttam.
Íme:

Persze ezzel sem vagyok elégedett, mert enyhén kontraszttalannak találom, de fontosnak tartottam bemutatni, hogy a rétegek összeolvasztása után mit kapunk.
Keressünk aurát a fák körül.
Látja?
Nem látja?
Na látja!
Jahogy miért is lenne aura? Na ez az 🙂
Képzeljünk most el egy ménest amelyik éppen legelészik. Elegendő egyetlen képről kimaszkolni a lovakat és máris helyes világossággal szerepelnek a képen, természetesen bemozdulás, vagy szellemkép nélkül.
A hiányzó kontraszt ellen pedig a rétegek egyesítése után lehet próbálkozni a gradációs görbével (curves), illetve ha jól tudom akkor a PS CS3-ban van valami mikrokontraszt állítási lehetőség is (bár ebben nem vagyok biztos).