Esküvőn voltam…
2008. augusztus 29. péntek – 18:52Nagy dolog – mondhatnátok. No de most úgy, hogy nem én voltam a fotós! Ez azért nem semmi ![]()
Feleségem unokatesójának esküvőjére voltunk hivatalosak Orfűre. Régen voltunk már egy jó buliban, remek társasággal, úgyhogy kíváncsian vártam, mi fog belőle kisülni. Pláne örültem neki, hogy most csak vendégként leszek jelen.
Az első poén az volt, amikor kiderült, hogy eléggé amerikai stílusú esküvő lesz. Házhoz jön az anyakönyvvezető, kertben lesz a sátorral fedett party, plusz egyéb nyalánkságok, mint pl. minden asztalon 3 eldobható filmes party fényképező. Érdekes ötlet.
A ceremónia kezdetekor elkezdtem fürkészni a tömeget…
Vajon hol lehet a hivatásos fotós?
Nem igazán tűnt ki ugyanis.
Jó persze volt egy hölgy, aki vakuval a gépén nyomult, de hát valami flip flop-szerű papucsban, meg térdgatyában volt. Fene gondolta
Második poén
Canon EOS 20D-vel nyomta, de először nem ismertem meg. Nem emlékeztem rá, hogy ezen még ilyen kicsi LCD volt. Tök furán hatott a mostani 2,5 meg 3″-osok mellett. Jó persze nem ezen múlik, nem is ezért lepődtem meg. Nekem is elég lenne a 6 Mpixel.
Tudjátok, 6 Mpixels should be enough for everyone. Vagy ez nem egészen így volt?
Na szóval ceremónia. Fotózgattam én is, de azért figyeltem, hogy ne vigyem túlzásba, kerestem azokat a pozíciókat, ahol nem zavarok.
Aztán volt pár beállított kép is naplementekor. Segítettem tartani a derítőlapot, aztán dumcsiztunk egy kicsit.
Kiderült, hogy végig JPEG-ben nyomta.
Meg is lepődtem. De nem ült ki az arcomra a megrökönyödés.
Mint elmondta, ma már a JPEG is teljesen jól feldolgozható.
Hát jó, végülis nem az én dolgom.
Nyilván én vagyok túl minőségmániás, hogy még a lányom szülinapját is végig RAW-ban lövöm ![]()
Egy dolog azért elgondolkoztatott.
Amikor mondta, hogy “délelőtt a másik esküvőn még…”
Ha ennyire zsinórban nyomja, tényleg nem nagyon érhet rá tökölődni a RAW-val.
Vajon ez így nem a mennyiség uralma a minőség felett?
Jó persze, ha ebből él, akkor kénytelen.
Mindenesetre meglepő volt ezt így hallani és nem ő az első hivatásos (vagy nevezzük profinak
) fotós, akitől ezt hallom.
Én egyelőre kitartok a RAW-nál…









12 hozzászólás a “Esküvőn voltam…” bejegyzéshez
én is mindent raw-ba fotózok. A háttértár nem vészes, s megadom magamnak az esélyt, hogy később bármikor hozzányúlhassak.
kobak szólt hozzá 2008. aug. 30. napján 16:04-kor.
Nemrég én is hasonlóképpem döbbentem meg, mikor egyik ismerősöm esküvői fotóit nézegettem. Komolyan mondom, hogy a hugom egy kis Pana kompakttal némelyik képnél jobbat csinált.
Persze voltak közte elfogadhatóak is, de nem erre számítottam egy hivatásostól. Nem beszélve az utómunkáról, amivel sok képet végleg hazavágott.
circle szólt hozzá 2008. aug. 30. napján 20:21-kor.
Erre mondják, hogy mindenki máshogy csinálja. Majd a képek beszélnek.
Érdekes dolog ez a hivatásos fotózás. A párokon is nagyon sok múlik. Voltak, akik csak ff képeket kértek, lett volna aki ízlésficamos giccset. Azt hiszem olyat nem lehet készíteni, hogy mindenkinek tetszen. Mire a fotózásra kerül a sor már fáradtak. A menyasszonynak a szemébe folyik a smink. A kedves mama merő jóindulatból mindenbe beleszól. Illetve a kedvük és az ő pillanatnyi hangulatokon áll és bukik a dolog.
ovarnet szólt hozzá 2008. szept. 1. napján 20:09-kor.
Jaja. A képekre kíváncsi leszek, de még nem készültek el.
Az ízlések persze mások, ezért én senkit nem is kövezek meg, ha szelektív színtelenített képet kér, még ha ocsmánynak is tartom az ilyet. Ha kér, hát kap. Ez ilyen meló.
Meg kell mutatni nekik pár igényes albumot, hátha változik az ízlésük. De ha nem, az se baj.
De ha a technika lesz a korlátja a végeredménynek (pl. kis alexpo esetén mennyi zaj lesz a képen korrekció után, vagy mennyi részlet menthető meg a fehérekből, stb.), s csak azért, mert a fotós kényelmes, az nekem meglepő, hiszen akkor nem mondható el az, hogy a legjobbat akarja nyújtani.
Birdie szólt hozzá 2008. szept. 2. napján 14:03-kor.
Most hétvégén én is esküvőre voltam hivatalos, és nem én fotóztam.
Az a helyzet, hogy nem merném bevállalni, mert a léc magasan, és ha nem tudom azt hozni, amit szeretnék, az frusztrál.
Jók lettek a képek, tetszenek a meglátásaid!
M. pedig komoly nővé cseperedik a szemem előtt – az utolsó képen nagyon elegáns ám!
Vadvirág szólt hozzá 2008. szept. 4. napján 00:06-kor.
Meli, eheh, és milyen dumája van
Pár beszólás:
Fagyizás közben nézelődtünk, s észrevettünk egy kocsiból kiszálló két felnőttet, meg egy karon ülő kisbabát.
Kiszállás után a baba felsírt.
Meli:
- Nahát én is voltam olyan kis baba. De már nem akarok babát. Inkább megyek a földre kapálni.
Anya Meli haját fésüli, miközben beszél hozzá:
- Te, hosszú hajú sápadt ördög (sápadt ördögnek hívtuk baba korában).
Mire Meli:
- Jaj, mit beszélsz már, a végén még eltanulom.
Szóval nem semmi a csaj

De hát a képen is látszik. Már koktélozik.
Birdie szólt hozzá 2008. szept. 4. napján 09:36-kor.
Szia
Van szerencsém ismerni egy két hivatásos fotóst,a környéken(Szeged),ujságnak,mti-nek nyomják(Németh György)..Gondolom egyrészt az életkoruk miatt is jpg-ben dolgoznak(biztos könnyebb)De én is rawolok szigorúan.(D80)
Naszradi András szólt hozzá 2008. szept. 6. napján 18:10-kor.
Újság az talán más tészta. Oda nem művészi kidolgozottságú képek kellenek, szimpla dokumentálás elég. Elnézést, nem akarok lenéző lenni, hiszen riportfotósok között is vannak igencsak jó fotográfusok, gondoljunk csak a WordPress-re. De nem elsődleges elvárás, hogy szépek, érdekesek, beszédesek legyenek a képek.
Talán egy esküvői emléknél, főleg a beállított fotóknál fontosabb lehet.
Szóval ha fotóriporter lennék és azt mondanák, hogy menj ki az M3-ashoz, volt egy baleset, fotózz, aztán küldd el a képeket, valószínűleg én sem minden képet konvertálnék ki RAW-ból, hiszen az idő ott komoly paraméter.
Birdie szólt hozzá 2008. szept. 6. napján 20:54-kor.
No, Németh Gyurit kár volt ide beemlegetni. Többször nyert díjat a Magyar Sajtófotón, mint amennyit a RAW/NEF/CRW hívők összesen a pályázataikon. Az irodám falán van többek között két díjnyertes képe 70×50-es méretben. Eredetileg Nikon D1-el készültek jpg-ben. Ettől még sokkolóan brutálisak. Főleg a téma és annak megfogalmazása miatt. Persze azt még tudni kell, hogy Gyuri alapvetően festő és grafikus, karikaturista (négymadár). Anyanyelvei között a Photoshop mellett ott van a CorelDraw is.
enigma58 szólt hozzá 2008. szept. 8. napján 20:05-kor.
Szerintem senki nem állította, hogy JPEG-ben nem lehet baromi beszédes és döbbenetesen hangulatos fotót csinálni, akár 2×3 méteres méretben
. Aki ismeri a RAW-t, tudja, hogy az nem erről szól. Ahogy ez a bejegyzés sem arról, hogy aki JPEG-ezik, az már csak béna lehet.
Itt arról az esetről van szó, amikor a képeknek mindinkább technikailag (is) jól kell sikerülnie és a pillanat nem igen ismételhető meg.
Minden elismerésem Németh Györgynek, és minden más fotósnak is, aki sikereket ér el. Mindemellett a XXI. században élünk és ha valaki nem használja ki a digitális technikában rejlő lehetőségeket, akkor nem csak magától, de a képeink nézőitől is megfosztja a lehetőséget a maximumtól. S ez nem hitvallás kérdése.
Nem vagyok filmes világban otthonos, de ez olyasmi lehet, mintha valaki a filmes korszakban sosem használt volna műfény filmet, mindig csak egyfélét, mert az többnyire úgyis jó. Ettől függetlenül azzal is lehetett korszakalkotót alkotni. Mint amikor a műfényfilm bent maradt a gépben és természetfotónál minden kék lett. A végén ez adta a kép sava borsát. Nade ezek véletlenek
Birdie szólt hozzá 2008. szept. 8. napján 20:23-kor.
Birdie, részben igazad is van. Büszkén húzom ki magam, hogy sok fotóst – többek között Németh Gyurit – beszéltem rá a RAW/NEF-ben fotózásra. De azért ez nem pótolja a pillanat, a látvány, a kép megragadásának tehetségét, ami a fotográfia lényge. Csak a minőséget javítja. De nagyon…
Ráadásul én azért én 30 évig filmre fotóztam. Osztán beszkenneltem. És nem olyan lett, amit lenagyítottam…
enigma58 szólt hozzá 2008. szept. 9. napján 19:42-kor.
“De azért ez nem pótolja a pillanat, a látvány, a kép megragadásának tehetségét, ami a fotográfia lényge.”
Teljes mértékben egyetértek. Sőt, szerintem egy pillanatig sem gondolta senki az ellenkezőjét.
admin szólt hozzá 2008. szept. 9. napján 20:59-kor.