220volt.hu-n megjelent cikk és magyar mentalitás? – avagy szarjunk a szerzői jogokra, lopjunk ahogy tudunk
2008. március 10. hétfő – 21:49Lassan kezdem megérteni, hogy az osztrákok miért féltek annyira a határnyitástól. Nem szeretek általánosítani, ezért nem írnám úgy, hogy mi magyarunk szeretünk lopni, de tény, hogy a magyar ember is lop. Sőt, nem csak a magánember, de a cégek is (kiegészítés: vagy a cégek külsős alkalmazottja – 2008.03.14.). Hihetetlen, hogy ebben az országban néhol milyen mentalitást látni…
Ma délelőtt került a pixinfo.com fórumába a következő bejegyzés:
találtam egy tesztet, gondoltam megosztom veletek:
A dolog érdekessége, ami feltűnt, hogy már korábban is láttam hasonlót a 220volt.hu részéről, de úgy emlékeztem, hogy akkor mintha azt írták volna, hogy náluk megnézhető valamelyik korábbi gép tesztje.
Na most akkor ez mégsem a 220voltos arc aki múltkor beírt?
Sokat nem kellett kutatni, rányomtam a hozzászólásokra és máris láthattam a felhasználó eddig írt “véleményeit”.

Valójában nem tévedtem, tényleg egy azon felhasználóról van szó, bár az első hozzászólásában azt írja “írásunk megtalálható”. Tehát mégiscsak 220voltos.
De akkor mi az, hogy találta??
A bújtatott reklám mondjuk aranyos
Viszont ami sokkal nagyobb gáz.
Megnéztem a linket.
Mondjuk tesztről szó nincs, ezt a szöveget simán meg lehet írni a sajtóközleményekből, vagy a canon oldaláról. De ez mind lényegtelen (mint utóbb kiderült, szimplán beharangozóról van szó, tesztről nincs – a cikkíró talán nem tudta mit írt – 2008.03.14.).
De az összes kép ami a cikkben szerepelt lopott!
Méghozzá Phil Askey dpreview.com site-járól.
|
|
Tessék hát megnézni a két oldal képeit, igen tanulságos, katt a lenti linkekre, ott vannak a cikkek is, új ablakokban nyílik meg:
220volt.hu
dpreview.com (a cikkben némelyik képnek csak egy kivágása látszik, de a képre kattintva a teljes eredeti kép megnézhető)
A vízjeleket nemes egyszerűséggel levágták a képek aljáról. Hát taps! Ez aztán remek!
Nem igazán jutok szóhoz. Valójában talán nem is az a legnagyobb baj, hogy loptak, bár önmagában ez is elég durva. De hát istenkém, nem tudnak egy épkézláb termékfotót csinálni a boltjukban ahol ezer fotózási terméket árulnak (talán használhatnának gyári termékfotókat amik pont promóciós célokra vannak…)
A legdurvább, hogy bimm levágta a vízjelet. Ukkmukkfukk. Csakúgy. Durrbele, nehogy lebukjunk…
Ha legalább kiírná, hogy kié a kép, honnan szedte-vette-lopta, nem is lenne olyan durva. De így! (A bejegyzés megjelenése után pár nappal a 220volt.hu kiírta a cikk aljára: “a képek a dpreview.com oldalról származnak”)
Hát ezek után nem érzem úgy, hogy megérdemelnék, hogy megmaradjon a reklámozós hozzászólásuk a fórumunkban .










4 hozzászólás a “220volt.hu-n megjelent cikk és magyar mentalitás? – avagy szarjunk a szerzői jogokra, lopjunk ahogy tudunk” bejegyzéshez
Ez vicces, kezdem azt hinni, hogy a vízjel sem ér már semmit, csak ha középre beleégeti valaki a képbe…:(
Bazsitoo szólt hozzá 2008. márc. 10. napján 22:21-kor.
“ez itten kérem Magyarország”
Tetszik ezen még csodálkozni?
Domshow szólt hozzá 2008. márc. 11. napján 09:41-kor.
Kedves Birdie!
Véletlenül akadtam az írásodra, elolvasva több dologban igazat adok neked. Aki írta a cikk ajánlóját az természetesen megkapja a megfelelő fejmosást (milyen baromság odaírni, hogy meg is lehet venni, max előrendelés, egyáltalán minek írja, hogy találtam, stb.). A cikk végére odaírjuk a forrást, sajnos ezt a cikket külsős embertől rendeltük, nem tudtunk róla, hogy ilyen szinten ollózott volt. A cikk amúgy tényleg nem jó, de nagy volt rá az igény, annyira sokan érdeklődtek a termék iránt.
viszont azzal nem értek egyet, hogy: “De hát istenkém, nem tudnak egy épkézláb termékfotót csinálni a boltjukban”
A termék még nem kapható, tehát nem is tudtuk lefotózni. Nagyon igyekszünk azért, hogy mihamarabb szerezhessünk egy tesztpéldányt a bolt részére, amiről aztán egy tényleges cikket írjunk, ne pedig ilyen beharangozó jellegűt.
Ha sikerül megszereznünk az első 450D tesztpéldányunkat, és elkészül a tényleges teszt, akkor letöröljük a 450D beharangozós cikkjét.
Üdvözlettel:
220volt
220volt szólt hozzá 2008. márc. 14. napján 01:08-kor.
Kedves 220volt!
Sok részét elfogadom a hozzászólásban írtaknak.
Elfogadom azt, hogy egy külsőst nehezebb irányítani, mint egy helyben dolgozó alkalmazottat.
Elfogadom azt is, hogy a termékfotó készítés nem lehetséges termék nélkül, bár engem úgy invitáltak be a cikkhez, hogy egy “teszt” vár rám.
Vélhetőleg alapvetően ez okozta a félreértést, hogy saját termékfotókat vártam.
Azt is megértem, hogy sok az érdeklődő hiszen új modellről van szó, nyilván ha úgy kerül be a fórumba, hogy “rövid 450D beharangozó”, én sem lepődtem volna meg annyira, bár a termékfotók miatt akkor is kiakadtam volna, mint most.
Részben kollégális hozzáállásom miatt, részben minden bizonnyal túlfűtött igazságérzetem okán.
Tűlönk is elvittek már sokszor termékfotókat, sőt teljes adatlapokat is, a szerzői jogok teljes semmibevételével, még csak egy e-mailt sem kaptunk, hogy “felhasználtuk az XY adatlapotokat, ha bármi ellenvetésetek van, szóljatok”.
Az viszont nem nyugtat meg, hogy majd ha “elkészül a tényleges teszt, akkor letöröljük a 450D beharangozós cikkjét.”
A szerzői jogsértés ténye attól még fennáll, hogy az oldal aljára kiírtátok, hogy a dpreview.com-ról valók a képek, kivéve akkor, ha Phil Askey írásban hozzájárult a képek ilyen formában történő (azaz vízjelétől megfosztott) közzétételéhez.
Persze nem az én dolgom, semmi közöm hozzá, csupán bosszantó ez a helyzet és méginkább az, hogy hazánkban elég sok helyen találkozni hasonló “módszerekkel”.
Jelenleg talán jobb megoldás lenne, ha az a bizonyos külsős emberke kapna egy feladatot, hogy cserélje le a képeket nem jogvédett fotókra, kérjen a Canon Hungáriától, vagy akár írjon Phil Askey-nak és addig is, amíg ezt nem teszi meg, a képeket eltávolítanátok.
De mint irtam, nem sok közöm van hozzá.
A fórumban való fű alatti hirdetés helyett pedig nyugodtan lehet fordulni a főszerkesztőhöz, olyan hirdetési ajánlatot fog összeállítani, hogy a tíz ujjatok megnyaljátok utána
A mostani információk ismeretében a bejegyzésem módosítottam.
üdv:
birdie
Birdie szólt hozzá 2008. márc. 14. napján 09:20-kor.