Eljárt idők vagy változó igények?
Avagy mit nekem Canon EOS-40D.

Annak idején, amikor a Minolta DiMAGE 7-esemet vettem, úgy gondoltam, hogy ez lesz az a gép, amit soha nem fogok lecserélni, mert minden igényemet kielégíti, nem úgy, mint az első gépem, a kis Casio QV-2800UX. Aztán mit hozott az élet… Azt is lecseréltem és most azt is le akarom cserélni, amire anno azt cseréltem le. Vagy mi…

Miért is volt olyan nagy szám az a Minolta DiMAGE 7?
Hát mert huhúú, ebben van normális manuális fókusz nagyított képpel és huhúú manuális zoomos gyűrűvel és huhúú EVF és huhúúúú 28 mm nagylátószög és még 200-as tele is és még makróz is rendesen és egyébként is 5 Mpixel sud bi enáf for evriván (angolajkúak kedvéért: should be enough for everyone).

Aztán persze mégiscsak kiderült, hogy egy tükrös azért mégiscsak egy tükrös. Micsoda fókusz sebesség! Micsoda kereső! Micsoda sorozat! Milyen komoly LCD!

S lőn lett egy Canon EOS-300D-m.

Na ezt már tényleg soha nem kell lecserélnem. Gyors a fókusz, kiváló a képe, sokáig birja akksival és még a sorozat módja is tök jó.

Aztán persze fejlődtek a dolgok. Egyre több gép jelent meg nagy LCD-vel. Eleinte legyintettem a kompaktoknál, hja még egy modellfrissítés és megint csak a nagyobb LCD meg a nagyob felbontás. Ugyanmár.

Aztán eljött az EOS-40D tesztje. Már előre éreztem, hogy itt valami meg fog változni. Ekkor ugyanis Pananttal már javában esküfotózgattunk (magyarul elkurvultunk), hogy valamit termeljen is vissza ez a fotózás, ne csak a pénzt vigye, mert ez így elég unfasza.

Szóval EOS-40D teszt. 3″-os LCD. Ugyan, minek – gondoltam. De végülis. Tök jó. Tényleg nagy. És a betekintési szög is király, jól látható, hogy mi égett ki, mi bukott be.

Fókuszrendszere hihetetlenül stabil, 300D-nél sosem tapasztaltam ilyen stabilitást egy kis bizonytalanság mindig volt a dologban.

Sorozat meg odavág azzal a 6 kép/mp-cel. Talán néha sok is. Fene tudja, nekem ugyan nem fontos – gondoltam.

Najó, highlight priority az azért jó. Nem lenne rossz az.

Na a lényeg az, hogy eldöntöttem, majd egyszer le kéne cserélni a 300D-t. Pénteken úgyis megint kézbefogtam a 40D-t, meg kellett mutatnom pár fontos dolgot városunk első EOS-40D tulajának, aki nem én vagyok ;).

Tegnap ismét esküvő. Ezúttal egyedül. Ezúttal ismerős. Így hát 3x fontosabb volt, hogy jó képek legyenek.

No akkor gépet kézbe.

Höhö, ez a fogás. Mi ez a kemény műanyag itt a markolatnál. Jajj ez degáz, kicsit kényelmetlen, de az enyém.

Na nézzük, bejövetel. Fókusz ok. Vaku ok. Képet ellenőrizni nem tudok, mert a RAW képek mentése órákig tűnő másodpercekbe telik, és utána még lejátszás mód + nagyítgatás… Na inkább nem húzom vele az időt.

Egy-két kép a vőlegényről és a menyasszonyról, örömanya, örömapa. Na most van egy kis idő, szónokol a versmondó lány. Nézzük a képet. Rápillantok LCD-re. Ehehe, mi ez a méret? Méghogy nem jó a 3″. Pff. Fotó néhány másodperc múlva már a képernyőn. Na akkor most honnan is nézzem? Innen alexposnak tűnik. Fentebbről nézve viszont túlexpósnak. Most akkor mégis jó, vagy rossz? Hm, érdekes, hogy ez eddig nem zavart.

Gyűrűhúzás, csók, pezsgőzés, násznép, kivonulás, stb. Ja igen, csokordobás. Na akkor sorozat mód. 3 kép/mp. Elégnek kell lennie. Hm, nos úgy éreztem, mintha vákuumban, de a Jupiter gravitációjával megáldott helyen történne mindez, mert ahogy eldobta a kedves ara a csokrot, szinte abban a másodpercben már 10 méterrel arréb volt majdhogynem földet is érve. Ez alatt készült 3 azaz 3 kép. Hát öööö. Hmm. Lehet mégse olyan rossz az, ha 3 kép/mp-nél többet tud. Mert ugye az eldobás pillanata már nincs meg, kicsit elkéstem, meg a végén is nagyok a lépések. Fenébe.

Na mind1, jönnek a beállított képek, ott úgysem lesz gond, ráérünk. 50-es obi. F3,2-es blende. Hmm. kicsi lesz a DOF. Pontos fókusz kell. Szemre rá, de jaj. Lelógó hajtincs style. Mire fog ez élesíteni? Najó inkább szűkítsünk 😀

Végül a képek egész jók lettek, de megerősített ez az eset is abban, hogy nem csak a technika és a gépek fejlődnek, hanem az igényeink is. Ami korábban úgy tűnik, hogy nem is olyan fontos, az később akár a képeinkbe is kerülhet. S ha ez már nem csak saját kedvtelésből űzött fotózgatás, hanem munka, ahol fontos, hogy tényleg ne attól függjön a jó kép, hogy szerencsénk van-e, akkor az új fejlesztések bizony sokat segíthetnek.

Szóval hajrá én.

S jöjjön a végső slussz poén.

Miért is kezdtem el esküvőkön fotózni? Hogy valamit hozzon is a konyhára a gép, ne csak vigyen és tudjak újabb objektíveket venni, amikre régóta vágyom, csak sosem volt szívem annyit kiadni érte. Erre most miért akarok új vázat? Hogy legyen mivel esküvőt fotózni.

A kígyóm beleharapott a farkamba.

Micsoda pech.