Barátságos (?), meleg (!) vonatozás

Avagy miért utálok télen (is) vonattal járni.

Vonatozni jó.
Legalábbis Svájcban a hegyek között.

A Magyar Vonatoztatási Közszolgálat, vagy ahogy mostanában hívják MÁV Start szolgáltatásait már sokan szidták, nyilván nem is fogok sok újat mondani, de amikor már az ember az oda-vissza utat is megszenvedi, az már sokszor picit több, mint amit magába tud fojtani.

Az ugye még hagyján, hogy az óránként Szegedről induló InterCity valójában InterTree, mert most már Albertirsán, Monoron, meg még Ferihegyen is megáll, így aztán semmivel sem gyorsabb nekem, mint a régi gyorsvonatok, amik Zuglóig meg se álltak. InterCity-hez méltó módon természetesen helyjegy váltása kötelező, azonban gondoltak a csóringer parasztokra is, akik költséghatékonyan (vagy nevezzük fapados módszernek?) szeretnének utazni. Mivel én ilyen csóringer paraszt vagyok (pontosabban túl sokszor utazok és a sok kicsi mint tudjuk sokra megy, no meg az 1 órás útért plusz 33%-ot kiadni nem tűnik jó befektetésnek), nem szoktam helyjegyet váltani.
Igy aztán csak a vonat végén lévő „marhavagonok” állnak ezen utasok rendelkezésére (marha, mert képes vonattal utazni).

A felszállás olyan, mint amikor valaki a mennybe jut. A hideg, csontig hatoló szélvész után végre egy kis megnyugvás. Persze ezt vehetjük szó szerint. Mármint hogy „kis megnyugvás”.
Az utolsó lépcsőt leküzdve ugyanis még nincs vége a küzdelmeknek. Gyorsan szerezni kell ülőhelyet. Természetesen a hölgyek és az idősebb urak már úgyis előttem vannak, és ők aztán nagyon szeretnek válogatni, ebből kifolyólag a vagon másik oldalán felszállt utasok maradéka – akik még nem találtak helyet – hamar szembetalálkoznak a még válogató idősekkel. Mögöttük persze én toporgok, s közben valami olyasmit motyogok magamban, hogy „jaj menjünk már, ne töketlenkedjünk, üljön be vagy engedjen el”.
Ne foglalkozz vele, majd csak odaérsz

Szerencsés esetben akad még egy fülke, ahol egy vagy két hely még szabad.
Így történt ez tegnap is.

Fülke ajtó elhúz, beköszön, „szabadeahely” megkérdez.
Meleg közben homlokon csapott.
Hű de jó, itt nem fogok fázni.

Bebocsátást nyertem a fülkébe, így már közelebbről is megtapasztalhattam, hogy valójában nem meleg, hanem sivatagi forróság várja az itt utazni vágyókat.
Nos, én nem nagyon vágyom erre, de sok variációm nincs, így hát elfoglalom helyem.

Jelzés értékkel nyitva hagyom a fülkeajtót, hogy egy kicsit hüljön a dolog.
Néhány mp múlva már a fülkeajtó zárt állapotát veszem észre, az egyik utas rosszalló és szinte gyilkos tekintetével egyetemben.
No akkor erről ennyit, fázni már nem fogok.

Lekabátolásom előtt még jön a kalauz is, ezt is lerendezem.

Végül helyet foglalhatok és elkezdhetek dolgozni.
Néhány perces ölben melegítés után már be is merem kapcsolni az átfagyott noteszem, majd meló.

Tíz perc múlva viszont úgy érzem magam, mint egy Peltier-hűtő. Notebook felöli részem még hideg, de a hátsó fertályam tájékán már forróság. Héé! Ennek nem fordítva kéne lenni egy Peltier-hűtőnél?
Mindegy, ne foglalkozz vele, dolgozz, aztán majd csak odaérsz.

Fél óra múlva kezd elviselhetetlenné válni a hőség. Pulcsi le.

Igen ám, de ezzel nem oldottam meg azt a problémát, hogy most már nem csak a seggem süti az ülés, de a hátam is.
Mindegy, ne foglalkozz vele, majd csak odaérsz.

Elhagyva Kőbánya-Kispest állomást már úgy érzem nem bírom tovább ezt a poklot. Kikapcsolom a noteszt és füstölő seggel kiviharzok a peronra.
Ahh, feels better – mondaná a művelt francia.
Bár csak az első pillanatban.
A másodikban ugyanis olyan húgyszag csap meg, mint néhai nagybátyám sertésólai környékén.
Mindez a 4 méterre lévő budoiretól szaglik.

Nos, a meleg utazás ezzel letudva.

Munkahelyemen elvégezve teendőimet hazafelé veszem az irányt. Az 1-es villamos csak úgy száguld, mintha értené, hogy nekem el kell érnem a 17.52-es szegedi IC-t.

Szeretek Zuglóban felszállni, mert ha kellően előre megyek, mindig akad hely.
Most is volt.

Talán most körültekintőbben kellett volna választanom.
A fülkébe lépés után ugyanis olyan elhasznált levegő és izzadtságszag fogadott, ami nagyjából egy 10 órás gimnasztikai edzés után marad egy 10 m2-es kisteremben.
Reggeli afférom után most már jelzés értékű kis rést sem mertem hagyni a fülkeajtónál, így – fanyalogva ugyan, de – behúztam magam után az ajtót.

Lecuccoltam, majd leültem a dupla hely közepére. Ja hogy mit luxusolok dupla hellyel?
Nos igen. Jogos.
Kár, hogy a két, nagyjából 5 mázsa össztömegű hölgy között így is csak egy etióp tudta volna magát kényelmesen elhelyezni.

Mindegy, ne foglalkozz vele, majd csak odaérsz.

Termékfotó vagdosás közben néha a szemben ülő srácra pillantok. Valami nagyon zavarja.
Ja tényleg.
Nahát, fel sem tűnt.
Kb 40 fok van.
De ezt már idefelé megszokhattam.

Mindegy, ne foglalkozz vele, majd csak odaérsz.

5 percnyi fészkelődés után a srác megkérdi, hogy le lehetne-e kapcsolni a fűtést, s közben az ajtóhoz legközelebb helyet foglalt, kabátban mellettem ülő hölgyre pillant.
A hölgy röviden tájékoztatja hősünket, hogy ő beteg és a hideg rázza, szóval ne akarjon neki még nagyobb problémát okozni.
Mindezt egy jól eröltetett köhögéssel támasztja alá (eredmény: levegőt benntartom amíg csak tudom, hátha a bacik közben csírátlanodnak a miniatűr rögtönzött mikrohullámú sütőnkben).

Oké, akkor marad a jól megszokott pirító forróság.
Azt mondjuk nem értem, hogy ha valaki tényleg beteg, miért pont az ajtó mellé ül, no de mindegy, ne foglalkozz vele, majd csak odaérsz.

Másik oldalon utazó hölgytárs közben rájön, hogy neki WC-znie kell. Fogja hát magát és olyan hirtelen vágódik fel, hogy időm nincs a noteszt magamhoz húzni. LCD-m majdnem törik, de szerencsére a „titánium ötvözet és az urándúsítás” megteszi a hatását. Nem tört el. Én viszont megint mormogok magamban valami szépet, amit viszont most nem osztanék meg a kedves látogatókkal sem.

A hölgy visszatérésekor már tapasztaltabb vagyok, ahogy nyílik a fülkeajtó már csukódik is a noteszem képernyője. Utitársam lehuppan az ülésre, majd észrevételezve, hogy az elindulás óta a hőmérséklet már jelentősen emelkedett, leveszi műszálas felsőjét.

Ó, bár ne tette volna. Kiderült, hogy honnan jövén a szag. Mindez cirka 1 méter távolságból, kellően felém irányuló turbulenciával.
Mindegy, ne foglalkozz vele, majd csak odaérsz.

Néhány perc nyugalom után a szemben ülő idős úrnak megszólal a telefonja. Úgy kezd el beszélni az illetővel, mintha legalábbis egy Bajkonúr Űrállomáson lévő személlyel beszélgetne hagyományos rézkábelen. Telitorokból tájékoztatja, hogy mi a tényállás, mindezt úgy, hogy a fülesemből szóló Within Temptation szám már-már elveszik a beszélgetésében.
Mindegy, ne foglalkozz vele, majd csak odaérsz.

Amire egész nap vártam, az végül be is következett.

Haza értem!
S bár az utazás nem volt a legkellemesebb, az otthon bontott hideg Holsten feledtette minden bajom.

Ezek után már csak egy dolog van hátra:
A konklúzió:

Ha utaztok valamerre és gyötör a kín, csak egyre gondolj:
Lehet hogy ők is pont ugyanannyira tartanak kellemetlen alaknak téged, de egy a fontos:
Ne foglalkozz vele, majd csak odaérsz.

Végezetül egy rövid fejszámolás.
Ha ilyen meleg van, akkor fülkénként cirka 2 kW fűtési teljesítményt használnak fel. Egy kocsiban ha jól emlékszem 8-10 fülke van. De számoljunk 8-cal. Az kocsinként 16 kW. Ha a vonat csak 10 kocsiból áll, az 160 kW. Mindezt ha felére csökkentenék, nem lenne hőség és vonatonként 80 kW energiát is meg tudnának spórolni, amely megtakarítást esetleg a szolgáltatások minőségének javítására is lehetne fordítani, bár azt a képzeletbeli tényt, hogy nem 40 fokban kellene utazni hanem 22-ben, már minőségjavulásnak tudhatnánk be.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

6 hozzászólás a(z) Barátságos (?), meleg (!) vonatozás bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük